Pont egy hónapja került a piacra a PSVR2, de a lendület egyelőre nem látszik alábbhagyni, továbbra is érkeznek hozzá az érdekes játékok. Most a Synth Riders Remastered és a The Dark Pictures: Switchback VR került sorra.
A mostani duónál akkor sem lehetne közös pontot találni, ha pisztollyal kényszerítenének rá. Hacsak az a tulajdonságuk nem azonos, hogy mindkettő tesztalanyban utasként veszünk részt, csak amíg az egyikben a zene szárnyain utazunk, addig a másikban egy hullámvasúton. Stresszmentes szórakozás versus erőszakos feszültséglevezetés. Tessék választani a hangulatnak megfelelően!
Synth Riders Remastered
Fejlesztő, Kiadó: Kluge Interactive; Platform: PC, PS4, PS5
Ha már virtuális valóság, akkor az egyik legnépszerűbb műfaj a különféle zenei ritmusjátékoké. Nem csoda tehát, akinek volt ilyen a tarsolyban akár PSVR-en, akár más rivális platformon, az leporolta és PSVR2-re is elhozta a portékát (pláne hogy a legnagyobb közönségkedvenc, vagyis a Beat Saber egyelőre csak ígéret formájában létezik). Összesen négy cím is helyet kapott a launch-ra kiállított választékban és ezek közül is talán a legkülönlegesebbre, a Synth Riders Remasteredre esett a választásunk. Mint a cím is elárulja, egy továbbfejlesztett változatról van szó, ugyanis az alapjáték már Sony előző VR platformján is jelen volt.
“Na de mitől olyan különleges?” – kérdezheti aki belenéz a játék képeibe, videóiba, hiszen itt is kék és piros gömböcöket kell eltalálnunk, pont mint a Beat Saberben, csak nem fénykarddal. Való igaz, hogy a Synth Riders nem találja fel a spanyolviaszt, sőt nagyszerűsége pont az egyszerűségében rejlik, ahogy a riválisnak is. Szimplán csak nagyon jól össze van rakva és élvezetes játszani. Az alap zenei választék több mint ötven tracket tartalmaz, de őszinte leszek: az én boomer fejemnek nem sokat mondtak a modern tánczenei előadók nevei (játszani viszont határozottan jó volt dalaikra). Akadnak persze nagyobb húzónevek is, mint Caravan Palace, Lindsey Stirling, Muse, vagy Gorillaz amik viszont külön fizetős DLC csomagokban érhetőek el (legutóbbi épp a PSVR2 debütre időzítve) és némi extra grafikai elemeket (mondhatni spéci videoklipeket) is tartalmaznak. Arról persze el lehetne beszélgetni, hogy mindez mennyire korrekt húzás, de azt hiszem abszolút érthető, hogy a fejlesztők valamiből profitot szeretnének termelni. Az új headsetből a játék a legtöbbet igazából olyan módon profitál, hogy a nagyobb felbontásnak köszönhetően szebb a látvány, valamint az új kontrollereknek hála sokat fejlődött a tracking. Mondhatni vaj sima az élmény, ami talán a legfontosabb egy ilyen impulzus alapú játéknál. A remastered kiadás cross-platform multiplayert is hozott, ami szintén egy új színfolt lehet, hiszen a játékosok eddig otthon egyedül, vagy maximum egymásnak adogatva tolták. Azonban akár magunkban, akár többed magunkkal, ez is egy olyan játék amely erősen ajánlott ha valaki beszerzi a Sony új virtuális valóság megoldását.
The Dark Pictures: Switchback VR
Fejlesztő, Kiadó: Supermassive Games; Platform: PS5
Azt hiszem a The Dark Pictures: Switchback VR egyike azon címeknek a Horizon: Call of the Mountain mellett, amit minden PSVR2 tulajdonos őszintén várt. Ennek oka pedig, hogy hiába volt viszonylag nagy a nyitócímek száma, a legtöbb játék vagy remaster, vagy másik platformról történő átirat volt. Ráadásul a Supermassive az előzetes hírek szerint alaposan ki is használja a headset új vívmányait, így minden bizonnyal ott lehetett a top három beszerzendő között sokaknál. A megjelenés elkerülte a nagyobb tumultust, így nagyjából egy hónappal a sisak debütálást követően került fel a PlayStation Store-ba. Kezdjük ott, hogy az ötlet nem új, a fejlesztőnek már volt egy hasonló horror hullámvasútja, mégpedig az Until Dawn: Rush of Blood, amely még PSVR1-re jött ki. Mivel mindkét cím beszédes, talán nem is kell külön taglalni, hogy amíg az előd a srácok első nagy sikerét lovagolta meg, addig az új játék az azóta teret nyert The Dark Pictures antológián alapszik. A sorozatnak négy része jelent meg (ezek felelnek meg az első évadnak), s pontosan ezek adják a Switchback alapját is. Mindegyik rész két fejezetet ad, vagyis ellátogathatunk újra az elhagyatott szellem hadihajóra, a titokzatos boszorkány lakta falucskába, a Közel-Keleten véletlenül feltárt titokzatos barlangrendszerbe, valamint egy őrült elme csöppet sem vendégmarasztaló hoteljébe.
A játékmenet mit sem változott: mindkét kezünkbe kapunk egy-egy pisztolyt, amelyet alkalmanként lecserélhetjük valami komolyabb, vagy az adott helyzetben hasznosabb lőszerszámra és nagyon sok ijesztgetésen és horrorisztikus szituációban kell helyt állnunk rengeteg lövöldözés közepette. Természetesen a haptic feedback nem maradhatott ki, így aminek rezegnie kell az meg is teszi, ahogy az adaptív ravaszokat is ziccer volt kihasználni egy ilyen játékban. Ami már egy fokkal érdekesebb, az az eye tracking használata, amit arra használtak fel a készítők, hogy a pislogásunkat lesik és bizonyos helyzetekben a másodpercnek ezen tört része alatt közelebb csempészik az ellenfeleket (nem kis ijedelmet okozva). Szívesen mondanám, hogy a grafika is sokkal szebb lett, de az igazság, hogy ijesztően homályos a játék (helyenként pedig egy-két textúra is elég gyatra minőségű). Olyannyira ez a helyzet, hogy bizony el is gondolkodtam, nem-e egy PSVR1 játékkal állunk szemben, amit az utolsó pillanatban mégis inkább az új headsetre hoztak ki. A helyzetet csak tovább rontja, hogy a töltési idők is elég hosszúak és gyakorta előfordulnak, ami az SSD-vel turbózott PS5-ös időkben már azért ciki, valamint hogy a feliratokat is sikerült olyannyira fókuszon kívül helyezni, hogy szinte olvashatatlanok ebben a formában. Persze a lényeg továbbra is a felhőtlen ijedezés és feszültség levezetés a lőfegyverek által, de a felsorolt hibák (pláne a grafika minősége) azért befolyásolják az élményt és bizony sajnos a negatívabb irányba. Jó móka azért, de sajnos nem maradandó élmény.
Legutóbb ezt teszteltük:
