Beyond the Long Night – játékteszt


beyondthelongnight0Fejlesztő: Noisy Head Games; Kiadó: Yogscast Games; Platform: PC

Földalatti birodalmakban repkedhetünk a Beyond the Long Night című ügyességi játékban, ahol különös időhurok foglyaként komoly akadályok leküzdésén szorgoskodhatunk.

Utazásunk a Sötét-hegybe kalauzol bennünket, ami egy szörnyekkel, titkokkal és változatos karakterekkel teli felszín alatti fantasy világ. A rogue-lite elemekkel megspékelt játékmenet közben különböző fejtörők megoldása mellett temérdek mennyiségű életünkre törő ellenséges lénnyel is találkozunk, miközben felül kell kerekednünk a legmélyebb bugyrokban szunnyadó rejtélyes erőkkel. A küldetésünk azonban nem sétagalopp, ugyanis vissza kell állítanunk az egyensúlyt, melyet a fenyegetően közeledő halálos vihar megbolygatott.

beyondthelongnight1

A Beyond the Long Night egy ügyességi játék, három rutinos audio fejlesztő keze munkáját dicséri, hogy 3 esztendő leforgása alatt nemrégiben kiadták bemutatkozó dolgozatukat. Összességében tipikus rogue-lite címmel állunk szemben, s ez a történet szerves részét képezi, vagyis hősünk egyfajta relatív idősíkba került, s ebből adódóan, ha meghal, akkor lényegében akármennyiszer reinkarnálódni bír. A barlangokban és egyéb helyiségeken röppenve számos érdekes karakterrel találkozhatunk, viszont a legtöbbjük – ahogy fent említésre került – nem éppen jóféle kávéra érkezik: közülük egyik-másik csak szimplán agresszíven nekünk ront, de vannak köztük fegyveres, lényegében lövési képességekkel megáldott egyének is, s a felhozataluk sajnálatosan nem túl színes, ellenben kifejezetten veszélyesek tudnak lenni.

beyondthelongnight2

Mindenesetre kiiktatásuk után pénz üti a markunkat, aminek következében hamar tekintélyes mennyiségűt harácsolhatunk össze. Életerőnk alapvetően négy szívet jelent, de mázlinktól függően ezt akár meg is duplázhatjuk, ha találkozunk valakivel, amely személynél vásárolhatunk még például támadást segítő talentumot is, vagy ripityára törjük a különböző, ámde kezdetleges feladványok következében fellelhető kincsesládákat. A játék igencsak adakozó és, ha elég türelmesen manőverezünk az offenzívák és csapdák fogságában, játszi könnyedséggel felspécizhetjük hősünket.

Szórakoztató játékot volt szerencsém tesztelni, a Beyond the Long Night óriási termei alapvetően valamennyi nekifutásra ismétlődnek, ennek ellenére mindig véletlenszerűen helyezkednek el. Műfajának és a retro alkotások kedvelőinek erősen ajánlott, a látványvilága pedig kifejezetten barátságos.65

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

Coffee Talk Episode 2: Hibiscus & Butterfly – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A Halálos iramban 10. részének új trailerében Jason Momoa csúnyán odacsap a családnak
Következő cikk Amitől félünk – kritika