Fejlesztő: One More Level; Kiadó: 505 Games; Platform: PC, Xbox Series X|S, PS5
Végre bepótoltuk a Ghostrunner 2-t, és nem is csalódhattunk volna kellemesebben. Elődjéhez hasonlóan fordulatokkal megspékelt történetet mesél el: ugyan megvalósítását tekintve keveset fejlődött, de mindazt pozitívan teszi.
A 2020-ban megjelent Ghostrunnert a maga egyszerűségével együtt bitang erős atmoszférájú parkour akciójátékként könyvelhettük el. A sztori klisés lezárása kapcsán számomra kissé furcsán hatott, miután megjelenését követően röpke hat hónappal bejelentésre került, hogy a lengyel fejlesztőcsapat készíti a folytatást. Aztán hamar tudatosult bennem a nyilvánvaló, miszerint a szélesvásznú produkciók mellett napjainkban gaming berkekben is a franchise-ok korát éljük. Nem mondom, hogy ez feltétlenül rossz dolog, hiszen bár ritkaság számba megy, de egy második vagy sokadik rész is lehet szerethető, vagy válhat egy idő után klasszikussá – ám jó ideje sokkal kisebb teret kapnak az eredeti ötletek.
A Ghostrunner 2 fejlesztését tehát három esztendő alatt lezongorázták, de az események szempontjából közvetlenül a mindent eldöntő katarzis után játszódik. Tágabb értelemben ezúttal megismerhetjük, hogy miért és milyen célból alkották a ghostrunnereket. A helyszín pedig félig-meddig változatlan, hiszen pörgősen kivitelezett tesztalanyunk sava-borsa háztetőkön ugrálva és falakon rohangálva bontakozik ki. Viszont néhány pálya erejéig belekóstolhatunk abba, hogy mi zajlik a felszínen, ami a vártaknak megfelelően legkevésbé sem városnézésről szól, hanem a korábbinál még jobban elmélyedhetünk ebben az igencsak bizarr, utópisztikus világban.
Az egyik legnagyszerűbb újdonságot is ezekben a zónákban élvezhetjük, egészen pontosan a szélsebes motorbiciklinket, mely hatékonyságát tekintve kísértetiesen emlékeztet Chris Nolan képregényfilmjeiből megismert batpodra. Sajnos a kétkerekűt fejleszteni nem igen tudjuk, de a játék tálalását figyelembe véve nem is volna értelme, csupán skinekkel bíbelődhetünk, amelyek közül persze bőséggel mazsolázhatunk. Ezen felül kozmetikázhatjuk a kesztyűnket és a kardunkat is. Utóbbi ismét leghűségesebb társunknak bizonyult, és élvezettel kaszabolhatjuk vele miszlikbe valamennyi ellenségünket.
Továbbra is egyik szektorról a másikra fedezhetjük fel Dharma City felhőkarcolóinak sötét zugait, míg a fejlődési rendszert a harcászati rátermettségünktől függően kamatoztathatjuk. Vagyis, hogy éppen mennyi tapasztalati pontot teszünk zsebre, az minden esetben attól függ, hogy a nagyjából 2-3 perces csetepaték közepette mennyi idő alatt és milyen kreativitással iktatjuk ki nemeziseinket – érdemes rágyúrnunk a kombók lehető legmagasabb mennyiségére. Az XP-ket persze az arra kijelölt konzoloknál herdálhatjuk el talentumaink erősítésére, amik közül fokozatosan egyre többet illeszthetünk testünkhöz, de ehhez mindenekelőtt össze kell kaparintanunk a pályákon (olykor) elrejtetett lila fájlokat. A szintlépés nem hősünk agresszivitását kihasználva halad előre, hanem ügyességünknek köszönhetően.
A Ghostrunner 2 külcsíne minimálisan mondható elődjénél látványosabbnak, újfent Unreal Engine 4 alatt sziporkázik, de indie címhez képest nincs miért szégyenkeznie. Lényegét tekintve, vagyis játékmenet apropóján az első epizódnál okosabban kivitelezett játéknak bizonyult, ugyanis alkotói ügyesen megtalálták az egyensúlyt a küzdelmes és ugrabugrálós szcénák között, s cselekményének mélysége jóval posztapokaliptikusabb hatással bír.
Legutóbb ezt teszteltük:
