Űrgolyhók: A filmkritika (Spaceballs: The Movie Review) Rendezte: Mel Brooks, Írta: Mel Brooks, Thomas Meehan, Ronny Graham, Fsz: Bill Pullman, Daphne Zuniga, Rick Moranis, John Candy, George Wyner, Mel Brooks, amerikai sci-fi vígjáték, 96 perc, 1987 (12)
A 90-es évek végén az akkor még Ferenc körút néven futó metróállomás bejáratánál rendhagyó módon volt egy videókazetta-automata, amiből 300 forintért a Hungarovideo kiadó által forgalmazott filmeket lehetett vásárolni. A többsége ZS-kategóriás produkció volt, de meglepő módon az Űrgolyhók egyedüli gyöngyszemként szintén közéjük keveredett. Mel Brooks kultikus filmje nem csak a jobb társaságot érdemelt volna, de mai szemmel nézve rengeteg olyan erénye van ennek a paródiának, ami szót érdemel. Lássuk a Schwarz erejét!
Mel Brooks köztiszteletben álló legenda szórakoztató iparban, vígjátékaival, briliáns humorával és személyiségével mindenkit el tudott bűvölni. A Fényes nyergek, az Ifjú Frankenstein, a Világtörténelem – 1. rész, a Producerekkel (mindkét változatával) és Az elefántember producereként, befolyásos filmesként tartották számon Hollywoodban. Szinte adta magát, hogy a már évek óta Star Wars-lázban égő világnak ő készítse el a paródiaváltozatát. Ehhez ráadásul még maga George Lucas is áldását és technikai „tudását” is adta. Egyetlen kikötése volt csak: semmilyen merchandise terméket nem adhatnak el Űrgolyhók néven (de erről később még említést teszek). Szóval maga a produkció elég gyorsan zöld lámpát kapott, a közönség is kiéhezve várt egy ilyen alkotást, a siker előre borítékolható volt.
Az eredetileg James Caan és Steve Martin páros helyett végül Bill Pullman és John Candy lett Lone Starr és Morzsa (Barf). Az akkor csúcson lévő Rick Moranis alakította Dark Helmet szerepét, valamint Mel Brooks vállalta Skroob elnök és Yoghurt karaktereinek reprezentálását. Ez utóbbi valóságos rémálom volt számára, hiszem folyamatosan térdelnie kellett a szerepe miatt, ráadásul allergiás volt a latexre és emiatt nagyon feszített tempóban kellett saját magát rendeznie. A hercegnő szerepét a Tuti dologban berobbanó Daphne Zuniga kapta meg, valamint egy cameóra John Hurt is beugrott, kifigurázva egyik kultikus szerepét.
A sztori röviden: az Űrgolyhók Skroob elnök vezetésével el akarják lopni a békés Druidia bolygó levegőkészletét, amihez a király lányát, Vespa hercegnőt el akarják rabolni, hogy vele zsarolják meg a bolygó urát. Az utolsó pillanatban azonban a hercegnőt és robot asszisztensét megmenti Lone Starr és a Morzsa nevű csempészek. Kezdetét veszi a macska-egér játék az Űrgolyhók és a négyfős csapat között. A bő másfél órás játékidő alatt rengeteg fárasztóan vicces és őrült poént zúdítanak a nézőkre.
A legnagyobb közhely, hogy „régen minden jobb volt”, de az a helyzet, hogy a paródiafilmek valóban sokkal-sokkal igényesebbek voltak, mint a Friedberg/Seltzer-féle borzalmak. A 80-as években a Zucker-Abrams-Zucker trió által csúcsra járatott műfaj mellett maga Mel Brooks is úgy gondolkodott, hogy egy paródiafilmnek nem csak egy adott műre vagy műfajra kell reflektálnia, hanem önálló filmként is muszáj működnie. Részeben azért is jó ez a recept, mert bármilyen hülyeséget is látunk a vásznon/tévében, a legfontosabb mégis csak a cselekmény és a karakterek. Természetesen van annyira őrült az Űrgolyhók, hogy semmit sem lehet benne komolyan venni, viszont mivel érezhetően Brooks és csapata hatalmas szeretettel és intelligenciával álltak a filmhez, a nézőket végig partnernek tekintették, akik képesek együtt nevetni a stábbal és a színészekkel.
Ahogy említettem: nem csak egy mű, hanem egyben egy műfaj paródiáját is látjuk. Úgyhogy a Star Wars mellett van itt Majmok bolygója, Star Trek, 2001: Űrodüsszeia, Transformers és Alien kikacsintás is. Viszont ha minden idézetet lefejtünk, még mindig marad nekünk egy egyszerű, de normálisan megírt mese, aminek alapja az Ez történt egy éjszaka című Frank Capra mozi. Erre fűzi fel Brooks azt a rengeteg geget, ami néha fárasztó, nagy ritkán túl kevés, de mindezekkel együtt jópofa és erősen idézhető pillanatokat eredményez. Ehhez a hibátlan casting is segít. Moranis, Candy, Brooks, Wyner bizonyítottan remek komikusok, mellettük a műfajban újoncnak is nevezhető Pullman-Zuniga páros a maguk normalitásával remekül passzolnak a többiekhez, ők ketten biztosítják, hogy a cselekmény minimálisan komolyan vehető legyen.
Az Űrgolyhók Brooks karrierjének legdrágább produkciója a maga 25 millió dollárjával, hogy minden egyes cent jó helyre kerüljön, George Lucas a saját trükkcégét, az ILM-et kínálta fel segítségül, akik természetesen az akkori kor csúcsigényességét nyújtották tele makettekkel és matte-paintinggel, valamint kézzel festett lézerlövésekkel. És igen, a kikötés: Lucas cserébe annyit kért, hogy a filmzenét és persze a VHS-t leszámítva semmilyen filmmel kapcsolatos terméket nem forgalmazhattak. Ennek köszönhető az, hogy a filmben rengeteg merchandise termék van a vécépapírtól kezdve egészen az Űrgolyhók lángszóróig. Bár a film anyagilag sikeres volt és VHS-en még inkább megtalálta a közönségét, de el lehet képzelni, hogy az alkotók mennyivel lennének még gazdagabbak, ha anno Lucas elengedi ezt az egy apró kikötését.
A film nálunk az USA premier után három évvel, azaz 1990. augusztus 2-án került a mozikba. A kornak megfelelően egy majdnem szuper szinkront is kapott hozzá. Csak azért majdnem, mert hiába a tökéletes szinkronhangok, sajnos a fordító részben a szocialista rendszer korlátai miatt egyszerűen nem fordíthatott le bizonyos mondatokat. Így történhetett meg, hogy az összes Star Trekre utaló jelenetet átírták, mivel a magyar nézők addig szinte semennyire sem ismerhették a franchise-t. Ugyanez igaz a Transformers-re is, ami nálunk szintén csak „pult alatt” volt megtalálható és megfelelő háttéranyag nélkül a fordító kénytelen volt a „transzformátor” jelzővel illetni a Nagy Debellát (ami eredetiben Mega Maid). Ezeket és pár nagyon apró dolgot leszámítva azonban a szinkron egészen fantasztikus: Hegedűs D. Géza, Kránitz Lajos, Kiss Erika, Harkányi Endre, Helyey László, Velenczey István és Bencze Ilona a garancia az alakítások magyar tolmácsolására.
Az Űrgolyhók közel 40 év elteltével is alig kopott valamit. Sőt az erényei mai szemmel még inkább erősödtek. Brooks sokáig tervezett folytatást, míg végül 2008-ban egy nem túl sikeres animációs sorozatban folytatta az Űrgolyhók történetét. Ha ezt nem is, de az eredeti filmet mindenképp tudom ajánlani kezdőknek és haladóknak egyaránt. És ahogy említettem, a film mellett csupán csak a filmzenét adták ki forgalomba. Nagyon szeretem mind John Morris (Brooks állandó zeneszerző társa) eredeti kompozícióit, meg persze a dalok is nagyon sokat hozzá tesznek az élményhez, ugyanakkor valami oknál fogva a Bon Jovi dalát elfelejtették felrakni a szűk 30 perces albumra. Gondolom jogi okai lehettek ennek, bár nem vagyok a zenekar rajongója, viszont a filmben akkor és ott tökéletes aláfestést nyújtott a szerzeményük.
Végezetül kitérnék az értékelésemre. Való igaz, hogy nem egyszer van fárasztó és együgyű poénkodás ebben a vígjátékban, de ahogyan elő van ez adva, arra a „bájos” szó nem elég jó kifejezés. Hogy mégsem a maximális osztályzatot kapta, annak oka a néhol minimálisan leülő cselekmény, amit sikeresen el lehetett volna kerülni, ha picivel átgondoltabb, no és egy szigorúbb vágóollóval. Ezek viszont csak apróságok, nem von le semmit abból a tényből, hogy Mel Brooks filmje megérdemelten hatalmas kultfilm Európában és az USA-ban egyaránt. Az idén januárban tiszteletbeli Oscar-díjjal megjutalmazott 97 éves legenda a mai napig aktív és friss szellemi egészségnek örvend. Bár kevés filmet rendezett (az utolsó, 11. direktori címe 1995-ös), ám alkotásainak zöme az egyetemes filmkultúra részévé vált. Ennek csupán csak az egyik állomása a mindig, minden körülmények közt vicces Űrgolyhók. Már csak azért is az örökkévalóság része marad, mert a negyedik fal áttörését talán itt ábrázolták a legkreatívabban. Hiszen hol máshol lehet látni olyat, mikor a szereplők valós időben film a filmben nézik saját magukat?
A legutóbbi kötelező:
