Fejlesztő: Headware Games; Kiadó: Headware Games; Platform: PC
Kis költségvetésű rettegés érdekel? Akkor pattanj a fedélzetre itt van a kertek alatt sunnyogó Hollowbody.
Gondolom a visszatérő olvasóknak nem árulok el nagy titkot azzal, hogy szívügyem a klasszikus túlélőhorror és ha ez párosul a kis fejlesztőcsapatok (jelen esetben 1 személy), elvont és bátor munkájával, akkor már látatlanban is rá tudok pörögni az alanyra és ez a Hollowbody esetében sem volt ez másként. Külön öröm amikor a várakozást megkoronázza a remek végeredmény, mely szerencsére esetünkben is fennáll. A fentiek értelmében pedig nagy izgalommal szállítom nektek a kis kedvcsináló irományomat, mely alapján talán adtok egy esélyt ennek az amúgy egészen nívós a cuccnak.
A Hollowbody története ott indul, amikor főhősnőnk Mica – aki amúgy egy fekete piacos csempész – barátnője, Sasha nyomába ered, mert a lány 12 napja, egy a tiltott zónában tett kiruccanás teljesítése közben eltűnt. A lányok már számtalanszor akarták felfedezni a szóban forgó zónát, azonban Sasha valamilyen oknál fogva egyedül vágott a kalandba, aminek meg is lett az eredménye. 12 álmatlan éjszaka után Tax – egy másik barát – megszerzi a koordinátákat, mely egyenesen a zóna mélyére vezeti Mica-t. A terület fölött repülve pedig be is üt az a bizonyos kulimász, egy nagy, fehér villanás után siklónkkal a korábban Anglia egy városának utcájaként használt, ma már csak romhalmazként aposztrofált portengerbe csapódunk és gyorsan rájövünk, hogy valami nincsen rendben, itt csak becses zseblámpánk (egyenlőre) fényére hagyatkozhatunk.
A játékmenet a klasszikus PS1-PS2 érában létezett túlélő horrorok legjobbika, kicsit követőkamerás, néhol fix nézetes rettegés, egy ódón, lepusztult, szörnyektől hemzsegő angol kisvárosban, amit lépésről lépésre fedezünk fel és járjuk be a történet szempontjából fontos részeit, hogy végül megmenthessük (vagy ne) barátnőnket. Természetesen jó túlélő horrorhoz mérten a Hollowbody-ban lesznek egyszerűbb fejtörők, mentési pontok, melyeket telefonok reprezentálnak, lesz készletmenedzsment és kevés lőszer, sok lassú ellenféllel összekötve, akik gyakran érdemesebb lesz körbefutni, mint lelőni. Az irányítás egészen reszponzív, de néhol azért érződött a rendszer kiforratlansága, bár ez lehet inkább hozzátett, minthogy elvett volna az élményből. A kamerakezelés is egy az egyben hozta az ezredfordulón megszokott élményt, mert bár van lehetőség (és szükség is lesz) magunk mögé pozicionálni a kamerát, az gyakran nem megy majd olyan egyszerűen, ahogy azt a készítő szerette volna, kis fejfájást okozva a díszes publikumnak.
Grafikailag a Hollowbody a manapság trendi lowpoly vonalat követi, ami az idősebbeknek valószínűleg nagyon bejön, a fiatalabbak meg valószínűleg sikítófrászt kapnak tőle. Ennek ellenére a célját eléri, kellemesen borzongós, para hangulatot áraszt és többnyire minőségben is rendben volt az 5 órás végigjátszás alatt, recegés, belassulás, szaggatás nem volt tapasztalható és a képfrissítést is stabilnak mondanám. Hangban is egészen ott van az anyag, a zenék és az atmoszférateremtő hangeffektek is rendben voltak. A szinkron mindemellett teljesen nagybüdzsés érzetet kelt, bár a végleges stáblistán látszik, hogy csak ebben a feladatban nem maradt magára a magányos készítő és számos jó orgánumú kolléga dolgozott be a karakterek végleges megszólaltatásába.
Összességében tehát elmondható, hogy a Hollowbody egy igazi klasszikus 7/10-es élmény, ami nagyon jó, úgy ahogy van, de nem fog megreformálni semmit, ennek ellenére páratlanul jól tudunk vele szórakozni. Különös ereje, hogy az agyunkban egy olyan élményközpontot ingerel, ami nem engedi, hogy egykönnyen elfelejtsük a címét, vagy, hogy ne ugorjunk a rövidke kalandba egy második próba gyanánt is bele.
Én azt mondom tehát zseblámpát bekapcsolni, vár a tiltott zóna!
Legutóbb ezt teszteltük:
