
Eric kibújik az ágy alól, hogy segítsen az elveszett fiú és a köddé vált apa keresésében
Óriási népszerűségnek örvendenek manapság a krimik, true crime sztorik, és bár első látásra úgy tűnik Abi Morgan Netflixre készített Eric című sorozata is csak egy a sok közül, de korántsem. A történet az 1980-as évek New Yorkjában nemcsak egy ezredik detektívtörténetet kínál, hanem sokkal inkább egy lélektani utazást, amit kísér egy feszült, fajsúlyos társadalmi problémákkal terhelt nyomozás. Na és Benedict Cumberbatch neve is elég ok, hogy vele tartsunk.
Lefelé a lejtőn
Vincent karaktere többször vált ki a nézőből ellenszenvet mint szimpátiát, pláne ahogy egyre inkább eluralkodnak rajta a függőségek (alkohol, majd a kábítószer). Az egykor sikeres bábmester munkájában és családjában is folyamatosan olyan problémákba ütközik, melyek többségének kiváltója saját maga, így nemcsak önmagát, de környezetét is mérgezi viselkedésével. Gyermekét és feleségét elhanyagolja, önteltségéből fakadóan kollégáit szinte semmibe veszi, szüleivel való kapcsolata pedig szinte gépiesnek mondható. Jóllehet a gyerekkori traumái tették ilyenné. Vincent először lassan, majd fénysebességre kapcsolva kezdi el leépíteni életét Edgar keresése közben. Éppen emiatt kerül a képbe Eric, a fia által kitalált bábszörny, kiről a bábmester korábban tudomást sem vett, hiába próbálta neki bemutatni. Ilyen szempontból szimbolikus a képzelt barát jelenléte, akinek Vincent nem kisebb szerepet szán, minthogy életre keltésével hazacsalogassa fiát.


A jelenben ez nem újkeletű probléma, viszont az Eric nemcsak a problémát, de egy megoldást is nyújt az ilyen szakadék szélére sodródott kapcsolatra. Felsejlik annak a reménye, hogy talán a megfelelő odafigyeléssel, apró, de annál fontosabb gesztusokkal szinte minden megmenthető. A történetben azonban a család az eddig tapasztalt repedések nyomán teljesen darabjaira hullik, viszont romjai közt még mindig felsejlik a remény egy normális életre, ha Edgar hazatér.
Rendszerszintű rasszizmus, korrupció és az elesettek cserbenhagyása
Az Eric a bűnügyi és a lélektani szál mellett egyaránt szól a 80-as évek New Yorkját átható rendszerszintű rasszizmusról, a politikát és az azt átható korrupcióról, az elesettek teljes hátrahagyásáról is. Megmutatja, milyen messzire elér a rendszer keze, amennyiben saját érdekei azt követelik. Viszont a mélyszegénységben élő emberek ugyanis szinte semmilyen segítséget nem kapnak a hatalomtól, és egy idő után már végképp megfosszák őket a társadalomba való visszakerülés leghalványabb esélyétől is. Yuusuf (Bamar Kane) is egy ilyen hátrahagyott karakterként jelenik meg a történetben, kinek fontos szerep jut Edgar keresésében.
Történet egy széthulló családról egy nyomozás kíséretében
Összességében az Eric egy széthulló családról, egy válságban lévő lélek utazásáról és egy velejéig romlott rendszerről mesélő dráma. A történetet keretbe foglalják a krimi elemek, melyek bár idővel háttérbe szorulnak, sosem válnak jelentéktelenné. Együtt gondolkodunk Ledroit-val, a nyomok pedig sokszor egyértelműnek tűnő megoldásokkal vezetik félre a rendőrséget és a közönséget, olykor teljesen ártatlannak tűnő szereplők keverednek gyanúba, ezzel is rádöbbentve minket, hogy senki sem az, amit elsőre mutat meg magából.
Az ágy alól kibújt szörny sokkal inkább Vincent részeként segíti a történet előrehaladását, mintsem különálló karakterként, ezt pedig Benedict Cumberbatch zseniális hangjátéka is nagyban erősíti. Egyes mellékszereplők fontosságát sem lehet elvitatni, de a bábszínészek között is számos kiemelkedő teljesítmény akad, mindannyian elősegítik, hogy az Eric kiemelkedjen a közepes krimik közegéből.

Az Eric hat része egyáltalán nem kevés a történet kibontására, minden súlyos kérdésre választ kap a néző, nem maradnak lyukak a sztoriban. A tempót is remekül eltalálták a készítők, folyamatosan képesek fenntartani a feszültséget, vagy éppen oldani azt, ha arra van szükség. A fényképezés tökéletesen árnyalja a cselekményt, ha kell reménytelenül sötét és szürke, máskor színekben gazdag, így tökéletes a balansz. Erre a zenék szintén ráerősítenek, nem „mondják” meg a nézőnek, hogy mit érezzen egy adott jelenetben, sokkal inkább egy támaszt vagy egy keretet adnak a látottaknak, hatásvadászat nélkül.
Külön büszkeség, hogy a széria jórészt nálunk forgott, számos budapesti helyszín feltűnik, de a mogyoródi Astra és az etyeki Korda Stúdióban is szorgoskodtak. Az Eric készítői között Pantyi Petra a sorozatban szereplő fényképeken, míg Király Krisztián a gyerekrajzokon dolgozott.
Az Eric tartalmilag gazdag sorozat, talán kicsit túl sok fontos témát is préselt ebbe a hat epizódba, ám tette ezt többnyire sikerrel, Benedict Cumberbatch pedig mindvégig izgalmas útitárs.


