Super Mario Party Jamboree – játékteszt


SuperMarioPartyJamboree key art

Fejlesztő: Nd Cube; Kiadó: Nintendo; Platform: Nintendo Switch

Aki azt hitte, hogy a digitális társasoknak leáldozott, annak új kockát dob a Super Mario Party Jamboree.

Jó néhány konzol generációval ezelőtt még természetes volt, hogy a többjátékos élményt a kanapén mellettünk ülő barátainkkal vagy családunkkal élhettük át. Nem volt még ennyire elterjedt az otthoni internetelérés és ennek hatására egy kicsit jobban megéltük az együtt töltött pillanatokat. Félre ne értsetek, nem szeretnék a technikai fejlődés, vagy az online terek ellen felkelést szítani, de azért volt egy romantikája az egy légtérben eltöltött, bármilyen egyéb zavaró behatás nélküli játéknak. Na a Nintendo háza táján azért akadnak még akik ebben látnak fantáziát, így a nyilvánvaló és szükséges online lehetőségek mellett azért ők még összpontosítanak a kanapén egymással bohóckodni vágyó játékosokra is. Így a nagysikerű Mario Party sorozat legújabb epizódja a Super Mario Party Jamboree is remek alkalom lehet a tesókat, barátokat a valós életben is bosszantani.

SMPJ screen 01

A Super Mario Party Jamboree története szerint Mario és barátai egy szép napon elhatározzák, hogy rendeznek egy hatalmas bulit a Mushroom Kingdom különböző helyszínein. A bulit pedig társasjátékformában, egymással összecsapva, vagy éppen összedolgozva képzelik el. Ahogy a játékosok haladnak előre a pályákon, különböző minijátékokkal és kihívásokkal kell szembenézniük. Az egyetlen céljunk pedig, hogy minél több csillagot és érmét gyűjtsünk, miközben versengünk egymással. A versengés pedig különböző minijátékokon keresztül sokféle készséget igényelnek, a gyorsaságtól kezdve a logikai gondolkodásig, de persze van olyan móka is ami szimplán a szerencsén múlik. Végül pedig a győztes az lesz, aki a legtöbb csillagot gyűjti össze az összesített eredmények alapján.

SMPJ screen 02

Super Mario Party Jamboree újdonságai közé tartozik a Jamboree Buddy rendszer, amely új minijátékokat és kihívásokat hoz magával és eddig nem látott izgalmakat tár elénk a Mario franchise-ból. A teljes játékban 110+ minijáték található, valamint több, a Mario Party címekben eddig nem szerepelt, új karakter, mint a Ninji és Pauline is játszhatóak. A Party-Planner Trek egy új single-player mód, ahol a játékosok szabadon járhatnak a különböző pályákon és minijátékokkal üthetik el az idejüket. A Paratroopa Flight School és a Toad’s Item Factory két új co-op mini, amelyeket több játékos is játszhat egyszerre A Rhythm Kitchen egy ritmusvezérelt móka, amelyet négy játékos is játszhat. Persze a helyi 4 játékos mókához, legalább két joycon kell, mert a Pro vezérlőt nem támogatja a program. Ennek miértjére nem tudtam rájönni, ugyanis abban is ugyanazok a szenzorok megtalálhatóak elvileg.

SMPJ screen 03

A tesztidőszak alatt természetesen leginkább dokkolva, a tv-re csatlakoztatva nyúztam a Super Mario Party Jamboree-t, de azért kézi üzemmódban is meg lett járatva. Természetesen a megszokott Nintendo  minőség mindkét opció esetén adott. A látvány a hardver keretein belül mozog, de panaszra nincs ok, remekül hozza az elvárt grafikai minőséget a cucc és mindezt atomstabil 60 képkocka per másodperccel teszi. A hangok is remekek, kellemes aláfestése a csatáinknak, kiváló muzsikák csendülnek fel és a közkedvelt karakterek is a megszokott, saját hangjukon “szólalnak meg”. Technikailag is rendben van tehát a játék.

Összességében tehát elmondható, hogy a Super Mario Party Jamboree egy kiváló eleme lehet a Switch gyűjteményünknek, ugyanis minden szempontból egy remek partijátékot sikerült alkotnia a Nintendónak. Technikailag rendben van minden szempontból és a játékmenet is kimondottan jól sikerült, kellően újítja meg a korábbi epizódokat. Tehát, ha kenyered a személyes, vagy az online társas, akkor ez lesz a te játékod!

8.szék

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

Parking Garage Rally Circuit – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Jude Law jól emlékszik a filmekben elmondott szövegeire, de nagyon komolyan is veszi a játékot - videó
Következő cikk A második felvonás - kritika