Az eternauta (El Eternauta/The Eternaut ) Héctor Germán Oesterheld és Francisco Solano López képregényéből készítette: Bruno Stagnaro, szereplők: Ricardo Darín, Carla Peterson, César Troncoso, Andrea Pietra, Ariel Staltari, argentin-angol sci-fi sorozat, 6 rész, részenként kb. 1 óra, 2025., korhatár: 16 év
Az argentin képregényklasszikus kérdései a ma emberéhez
Majdnem 70 évvel az első megjelenése után, a kultikus argentin képregény is mozgóképes feldolgozást kapott. Az eternauta egy egyedi hangú, lassú folyású posztapokaliptikus sorozat, ami kicsit más, mint amit várnánk, de éppen emiatt éri meg annyira. A világégéses történetek nagyapja pedig legalább olyan frissen beszél az emberről, mintha tegnap rajzolták volna. Az 1. évad a Netflixen, és persze garantáltan berendelve a következő is.
Lassúnak éreztétek a The Last of Us-t? Mit szólnátok egy olyan posztapokaliptikus történethez, ami csak akkor kezdődik el, amikor vége az 1. évadnak? Természetesen túloztunk azért, habár így is csak felfelé kerekítettünk, mert a hatrészes sorozat 3. része után kezd csak el kiderülni, hogy miről is lesz szó igazán. Ezt azért hangsúlyozzunk az elején, mert a streaming világában könnyű kaszálni bármit is (nekünk is megfordult a fejünkben), de utólag kimondottan örülünk annak, hogy nem így tettünk. Az viszont, hogy készítői oldalról is rendben van-e ez, mármint az, hogy igazán lassan derül csak ki a nézőnek, hogy mire is fizetett be az idejével, véleményes, de azért történelmi okokból bonyolultabb is ennél.
Az eternauta ugyanis egy argentin képregényadaptáció, aminek az eredeti lapjai 1957 és 1959 között jelentek meg folytatásokban (készítő: Héctor Germán Oesterheld és Francisco Solano López). A fekete-fehér oldalpárokon megelevenedő konfliktus, és társadalmi szempontokat is előtérbe hozó cselekmény tehát nem egy újabb világégéses történet, hanem sok-sok, már általunk is ismert ilyennek az egyik őse, olyannyira, hogy Argentínában, és a világon is komoly kultusz övezi, ráadásul ott még iskolai tananyag is. Attól viszont, hogy több, mint fél évszázados, még nem járt el felette az idő, hiszen a humanizmus kérdése és a politikai áthallások is sajnos időszerűbbek, mint valaha. A feldolgozás amellett, hogy a mába helyezi az eseményeket, igyekszik hűen követni a képregényt, ettől viszont pár újdonság, ami az 1950-es évek végén átírta a képregénytörténelmet, ma már ismerősnek tűnhet.
De miről is szól? Életközepi válság helyett világégés, írhatnánk röviden. Azon túl, hogy az argentin helyszín üdítő újdonságot nyújt (ki tudná összeszámolni, az USA-t hányszor pusztították már el?), az is szokatlan, hogy az elsődleges főszereplőink ötvenes férfiak, akik egy kártyapartira tartanak a nyáresti, zsúfolt Buenos Aires utcáin, és a legnagyobb bajuk az, hogy elfelejtettek töményet hozni. Van persze egy nulladik történet is, fiatal lányok esnek össze ok nélkül egy a hajón, miután újabb áramkimaradás miatt elsötétül mögöttük a főváros. Az égen furcsa fények cikáznak, valami hullani is kezd. Ez a hó pedig, nem csak, hogy drasztikusan lehűti a levegőt, de mindenkit meg is öl, aki csak belélegzi. Mivel a nappali hőség miatt a város ilyenkor van ébren, és szinte az utcákon él, pillanatok alatt emberek milliói halnak meg, miközben ismeretlen okból az összes elektromos készülék is használhatatlanná válik.
Nézőként sokáig Salvóval (Ricardo Darín) és a többiekkel maradunk, és nem tudunk mi sem többet arról, hogy mi történt körülöttük. Lassan nyit csak a kép, ezt már említettük, először csak a ház és az autószerelő műhely lesz a helyszín, és úgy ismerünk csak meg később újabb szereplőket, ahogy innen eltávolodunk. Az első részek már-már klausztrofób jelenetei után aztán a szemünk előtt terül el a halálba dermedt Buenos Aires. Ezek a képek pedig általában jó minőségűek, bőven Netfixes átlag fölött, de az egész sorozatra jellemző a profizmus és a képregényes alapok értő tisztelete. Ami viszont szerencsére a legnagyobb erőssége, az a színészi játék, és a karakterek változásának bemutatása, ezért aztán addig is érdekes a történet, ameddig ki nem derül, hogy mi okozta az anomáliát, és mekkora is az emberiséget fenyegető veszély.
A sorozat a nézőhöz legközelebb álló szinteken történik, a hozzánk hasonlító átlagemberek egyéni döntéseidnek élet-halál súlya lesz, és a túlélés minden más szükségletet eltöröl. Mégsem pesszimista az összkép, mert a közösségekben is bízik, nem csak az emberben, a szereplők amolyan argentin életérzésből időnként dalra is fakadnak. Tényleg megéri kivárni az eseményeket, és addig is belesüppedni ebbe a kicsit idegen, de nagyon ismerős világba. Az évad végén úgyis egyszerre azt keressük majd, hogy jó, de mikor lesz a folytatás? (2027 nyara, egyelőre úgy tűnik)
