Végső állomás: Vérvonalak – kritika


temetoVégső állomás: Vérvonalak (Final Destination: Bloodlines), rendezte: Zach Lipovsky és Adam B. Stein, szereplők: Kaitlyn Santa Juana, Richard Harmon, Rya Kihlstedt, Tony Todd, Brec Bassinger, amerikai horror, 110 perc, 2025., korhatár: 18 év

A képtelen halálok családi albuma

14 év után visszatért az elképesztő halálok franchise-a a 6. résszel. A Végső állomás: Vérvonalak némiképp új megközelítést kapott, sőt: ha távolról és hunyorítva nézzük, még talán átgondolt motivációt is, de persze úgysem ez a fontos. Hanem az, hogy minél kreatívabban és szórakoztatóbban fröccsenjen, törjön, lapuljon, szakadjon és roncsolódjon, de érzelmi bevonódás és valóságosság nélkül. Abból pedig, ígérjük, nem lesz hiány.ujsagTudvalevő (én úgy tudom), hogy az első film, és a jól-rosszul sikerült folytatások alapvetően mind arról szóltak, hogy a túlzottan szorongókat megnyugtassák. Na nem azzal, hogy nincs itt semmi látnivaló, hanem azzal, hogy az összes irreális félelmüket viszontláthassák a vásznon, mintegy bebizonyítva azt, hogy végig nekik volt igazuk. Ám az is lehet, hogy csak a vér és a halál volt a koncepció, ahogy mások gondolják… Mert a Végső állomásban egyébként az a jó, hogy tét nélkül be lehet kapcsolni bármelyik részét, és tíz percen belül igazán kreatívan meghal majd benne valaki, amit pedig mi garantáltan élvezni fogunk. Mindegy, hogy az agyunk kikapcsolása-e a célja az egésznek, vagy néha egyszerűen a silány forgatókönyv és/vagy színészi játék miatt örülünk neki, a szórakozás így is, úgy is tiszta és érzelemmentes, köszönhetően annak, hogy ezek a filmek sohasem veszik magukat komolyan, és így a halált sem. Persze azért gusztustalan és néha még ijesztő is, de véletlenül sem tűnik igazinak, nincs benne agónia, csak varázsütésre omló belek és horpadó testek. Játékszereplők és játékhalálok, mint a kisgyerekek őszinte trancsírozásai.vervonalak 4A Végső állomás: Vérvonalak nagyon hasonlóan, de kicsit mégis másképp indul, mint a korábbiak: ugyanúgy előzménnyel kezdi, ez viszont most a távoli múltban játszódik. Az első 18 perc önmagában is megállná a helyét, ráadásul talán jobb is összességében, mint az egész. Lassan növeli a feszültséget, hatásos képekkel ugrasztja össze a néző gyomrát már azelőtt, hogy a végzet aratni kezdene. De amikor az mégis nekiáll, ott aztán kő kövön nem marad (nem csak átvitt értelemben). Aztán pedig jön az, ami szokott: az a valaki, aki sokakkal együtt mégis megmenekül, nem bujkálhat a halál elől a végtelenségig, még ha nagyon ügyes is benne. Mert az akkor is megtalálja, ha közben megöregedett, ráadásul gyerekei, sőt unokái is lettek. Az újdonság ez esetben az, hogy ebben a filmben egy háromgenerációs család veszi fel a harcot az elkerülhetetlennel, és azzal, hogy végleg kiradírozzák a vérvonalukat.vervonalak 3Említettük már a szorongást, és a franchise egyik legértelmesebb magyarázataként sokáig szülői túlféltésben jelenik meg a haláltól való folyamatos félelem, amire azért bárki tudhat kapcsolódni, akinek akár csak egy kisállata is van. De szintén a javára írandó az is, hogy teljes mértékben ki merték hagyni a romantikát, ahogy már említettük, itt más jellegű kapcsolatok állnak a középpontban. Viszont azzal, hogy elemelték a sikítva rohangászó kamaszoktól a történetet, az a veszély is felmerült, hogy a néző (a kiomló belektől függetlenül) filmként kezdi figyelni. Hát, azért azt nem kell. Ez nem egy Mike Flanagan feldolgozás, ahol a szörny igazából metafora, itt a vér az vér, a halál pedig halál. Persze még így is lehetett volna koherensebb a szereplők mozgatása. Habár a színészi játékra nem nagyon lehet panasz, tették, amit tudtak, de a forgatókönyvön kicsit még ülhettek volna. Például családtagok nincsenek ott fontosabb élethelyzetekben, mintha csak azokat hívták volna be aznapra, akinek szöveges szerepe is volt az adott jelenetben. Persze tudjuk, nem ezért nézzük…vervonalak 2Hanem ott van például a nosztalgia, és abban nem is kell csalódnunk. Erre a zenei válogatása tökéletesen rá is játszik, sőt, az talán egy generációval idősebbeket szólít meg, mint az első filmek korosztálya. Több Easter egg-et is elhelyeztek benne, hiszen a rendezők maguk is rajongók voltak, érdekesség, hogy a legidősebb égő kaszkadőrt is magáénak tudhatja a film, de talán legerősebb jelenete mégis egy megható tisztelgés William Bludworth karaktere előtt. Őt a már nagybeteg Tony Todd játssza, ahogy a korábbi részekben is, de ebben a történetben nem csak a kilétét fedik fel végre, hanem borzongató végszóként ki is szól a nézőkhöz, elmondja, hogy élvezzétek az életet, mert ki tudja, meddig tart. A jelenet nem volt előre megírva, a készítők szabad kezet adtak neki, búcsúzzon úgy, ahogy szeretne. (A színész még 2024-ben el is hunyt.) A film vizualitása rendben, a morbid jelenetek kellően kreatívak, véresek és borzongatóan gusztustalanok, ahogyan a szériától ez elvárt.

A Végső állomás: Vérvonal tehát egy önfeledt horror lett a kilencvenes évek stílusában, egy kicsit talán átgondoltabb történettel, egyenesen a rajongóknak, de azok is gond nélkül el tudnak igazodni benne, akiknek ez lesz az első. Mert ez egy véres és ártatlan történet még mindig, ami tökéletes kikapcsolódás és bűnös élvezet is egyben.10 7

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Darren Aronofsky új mozijában Austin Butlerre rábíznak egy macskát, majd futhat az életéért - trailer
Következő cikk 50 éves a Jutalomutazás, az első magyar dokumentarista játékfilm