Búcsú June-tól (Goodbye June), forgatókönyv: Joe Anders, rendezte: Kate Winslet, szereplők: Helen Mirren, Kate Winslet, Andrea Riseborough, Toni Collette, Johnny Flynn, Timothy Spall, angol-amerikai filmdráma, 1 óra 54 perc, 2025., korhatár: 16+ Netflix
Karácsonyi történet búcsúzás idején
Kate Winslet első rendezése! A forgatókönyvet ráadásul a (Sam Mendes-szel közös) fia írta! Helen Mirren kiemelkedő alakítása a haldokló anya szerepében! – most, hogy idefigyelt már mindenki, gyorsan bevalljuk, hogy ezek a dolgok egyáltalán nem fontosak a filmmel kapcsolatban, mert a Búcsú June-tól egyszerűen csak egy hétköznapi történetet mesél el szerethető módon. Egy zűrös nagycsaládról, a nagymama életének utolsó heteiből. Karácsony idején. 
Volt egyszer egy lány, akit Kate Winsletnek hívtak, és egy élettel teli, összetartó családból származott a három testvérével együtt. Aztán – ahogy az lenni szokott –, felnőttek a gyerekek, saját családokat alapítottak. Változtak és távolodtak, de a matriarcha hívására mindig hazajöttek. Míg be nem toppant a rák, és el nem vette őt tőlük. Kate Winsletnek ekkoriban volt egy 12 éves fia is, aki belülről nézte végig ezt az utolsó időszakot. Amikor ugyanez a fiú később forgatókönyvírást tanult, azt kérték tőle, hogy beszéljen egy számára ismerős helyzetről. Még húsz sem volt, amikor papírra vetette az első sorokat egy furcsa nagycsaládról és a gyászról, majd nem sokkal később már félve mutatta meg az anyjának a majdnem teljesen kész könyvet. Mondhatnánk, hogy a többi már történelem, de nem, mert annyi emberi van még így is a háttérben… (Viszont akinek ez is sok volt, az hagyja ki nyugodtan a következő bekezdést.)
Az is tudható még, hogy Kate Winslet nem is tervezte megrendezni ezt a filmet, csak mire eljutottak végre a forgatásig, már nem tudta elengedni a projektet, hogy aztán valaki a saját képére formálja azt. Nem csak a fia szövegéről volt szó ekkor már, hanem arról a filmes nagycsaládról (vagy faluról), amit ez alatt az idő alatt maga köré épített. (Spoiler: rendezőnek sem lett rossz, de vezetőnek egészen kiváló lehet.) A filmzenét például a gyerekei korábbi tanárára bízta, aki ekkoriban tehette meg végre, hogy visszamenjen zeneszerzést tanulni az egyetemre. De ugyanúgy felkarolt kisgyerekes, emiatt háttérbe szorult fiatal nőket is, vagy olyan korábbi munkatársakat, akikkel jó volt együtt dolgozni. És még sok-sok olyan lelkes (és tehetséges!) szakembert, akinek ugyanúgy ez volt az első lehetőségük, mint nekik. Mindenkinek fontossá vált emiatt a film, ráadásul egy olyan inspiráló, biztonságos közegben készülhetett el, mint aminek a visszatükröződését a vásznon is láthatjuk. Mert ez a törődés szinte kimutathatóan sugárzik belőle.
A Búcsú June-tól egyébként egy egyszerű, pár szóval elmesélhető történet. Néhány hét alatt játszódik az egész, két-három helyszínen, ráadásul a vége is könnyen megjósolható. Nincs benne semmi kiemelkedő sem, mégis szépen működik. Még csak a drámai hangulat sincs a végletekig fokozva, pedig a téma adná magát, hiszen amikor nézőként bekapcsolódunk a család életébe, akkor már tudható, hogy June (Helen Mirren) veszíteni fog a rákkal szemben. Viszont az, hogy ilyen gyorsan történik majd mindez, egy helyre szorítja be a három nővért (Kate Winslet, Andrea Riseborough, Toni Collette) az öccsükkel (Johnny Flynn), a házsártos apjukkal (Timothy Spall) és az unokákkal. A régen eltemetett konfliktusok és a kiélezett helyzet miatti feloldások természetesen kódolva vannak a történetben, de egyik sem lett erőltetett vagy negédes mégsem. A karakterek éppen eléggé emberiek maradtak ahhoz, hogy szerethetőek lehessenek, miközben a jobbik oldalunkra ismerünk bennük.
Nem látszik a végeredményen, hogy kezdők dolgoztak rajta, mert jó ritmusú, nagyon egyben lévő darab lett. Nem kiemelkedő művészi alkotás, inkább egy őszinte próbálkozás olyanokkal, akik ismerik a korlátaikat, ráadásul nagyot sem akarnak mondani, csak elmesélni valami nekik fontosat. Azért, hogy azok, akik ritkán találkoznak a hozzájuk hasonlókkal a filmvásznon, most magukra ismerhessenek. Ami mégis kiemeli a hasonló filmek sorából, az a hétköznapok ismerete, és bátor használata. A pátosz és a hazugság messziről elkerüli a történetet, helyette kapunk viszont szórakoztató és kedves szereplőket, egymás ellen szövetkező felnőtt nővéreket, eltitkolt könnycseppeket, belefáradást és félelmet. A hangulat mégsem nyomasztó egy pillanatra sem, hiszen a búcsú is lehet életörömmel teli.
Ezzel pedig egy könnyes-szívhez szóló történetet kerekítettek nekünk arról, hogy milyenek is vagyunk. Rendben, inkább arról, hogy jobb napjainkon milyenek is lehetnénk, mi emberek. Például karácsony idején.
