Fejlesztő, Kiadó: Squanch Games; Platform: PC, Xbox Series X|S, PS5
Eléggé bejött az élet a High On Life 2 főszereplőjének, de közben azért van is mitől aggódnia. Beszállsz mellé egy újabb intergalaktikus kalandba?
Furcsa a viszonyom a High On Life-fal. Nem vagyok nagy Rick and Morty fan, de amikor jó három esztendeje megjelent a játék, akkor kifejezetten érdekelt, kíváncsi voltam arra, hogy ugyanazon akolból milyen termék gördül majd ki, egyedinek tűnt az egész. Aztán technikai okok (időhiány, stb.) miatt igazából csak az elejébe tudtam belelesni, és mire most nagyjából pótolni tudnám, már be is esik a folytatás. Sebaj, akkor kezdjük ezzel.
Hogy mennyire volt jó ötlet, az más kérdés. A High On Life 2 sztorija ugyanis erősen épít az előzőre, szóval ilyen szempontból semennyire. Annyi azért megvolt hogy az első részben a főhős vitathatatlanul megmentette az emberiséget, hogy az őket droggá alakítani akaró G3 kartellt felszámolta. Ennek következtében most akkora sztár, hogy az új kaland elején esti talkshowk vendége, az újabb és újabb fejvadász megbízások is záporoznak. Minden azonban nem lehet tökéletes, a családi élet cserébe romokban. A szülők válnak (az édesanya félrelép egy beszélő fegyverrel), a lánytestvér pedig igazi lázadóként, terroristaként kerül újra és újra bajba. Ennek okai pedig egy gyógyszeripari céghez vezetnek, akik szintén az emberiség felszámolását tűzték ki célul, de sokkal szofisztikáltabb megoldásokkal, a felső köröket is felhasználva, bevonva. A mi fejünkre is vérdíj kerül, ami még jobban nehezíti, hogy ezúttal is rendet tegyünk.
Ebben a kavalkádban tehát talán nem csoda, hogy a szereplők és motivációik kapcsán csak pislogtam, pont mint amikor visszakapcsolódik valaki egy TV sorozat elé, de pár epizód kimaradt. Mint ismert, a folytatás immár Justin Roiland nélkül készül (ahogy a Rick and Morty is), mivel a humorgyáros méretes zaklatási botrányba keveredett. Szerencsére ez a végeredményen nem látszik, a megvalósítás továbbra is profi, ahogy a szinkron is (nyilván Roilandet helyettesíteni kellett, mert ő is hangját adta, de jól sült el a csere). A humor meg…. maradt ugyanolyan, fogalmazzunk így. Részemről azt a nézetet vallom, hogy a fárasztó és valóban vicces között igen vékony a határvonal. Nekem a Rick and Morty ezt egyértelműen átlépte (lefelé), de a High On Life még szódával elmegy kategória. Persze hangulat kérdése is, illetve bizonyos poénok jobban betalálnak, mások meg nem, de átlagban még a fogyasztható kategória.
A gameplay maradt hasonló ösvényen, mint korábban. Lineráis pályákat kapunk, amelyek a meghökkentésre építve viszik tovább a sztorit (az elején, az állatkertben például van emberekre épülő szekció is) és továbbra is a fejvadászkodás a feladatunk, mindenféle fura alakkal a célpontban. A játéktér azonban gyakran kitágul, egészen open world hatást kölcsönözve a High On Life 2-nek. Ezeken a részeken megtalálható feladatok jó része opcionális, így lehet választani, hogy aki jobban el akar merülni a világban, az nyilván teljesíteni fog mindent és alaposabban felkutatja az utolsó zugot is. Szerencsére a készítők támogatták ezt a felfogást is, és minden sarkot teletömtek látnivalóval, poénokkal. Ami talán túlzásba lett víve, hogy meglehetősen sok a duma, így akinek mindez nem szimpi, lehet otthagyja majd a beszélgetőtársakat (poén egyébként, hogy ezt észreveszik és szóvá is teszik az NPC-k).
Maga a harc sajnos kevésbé élvezetes (adott az elsődleges tüzelési mód, plusz egy alternatív, meg egy különleges képesség, de a választék ellenére sem kiemelkedő). Érzésem szerint több energia ment el arra, hogy egyéniséggel ruházzák fel beszélő fegyvereket, sem mint hogy valóban hasznosak legyenek, vagy élvezetes legyen a gunplay. Ami viszont nagyot dob, az a gördeszka megjelenése. Lehet mondani, hogy a készítők a futást váltották ki vele, mégis nagyon élvezetes mechanika és még építeni is tudtak rá a platforming részeken.
Amiről még beszélni illik, az a külcsín. Habár sokan nyilatkoznak róla negatívan, véleményem szerint a High On Life 2 jól néz ki. Mondjuk ezt inkább köszönheti az egyedi settingnek, szereplőknek, az élénk színeknek, sem mint a világbajnok minőségnek. Amiben viszont egyértelműen gyenge sajnos, az az optimalizáltság, vagyis annak a hiánya gyakran érződik. Már a megjelenés után játszottam, de még így is maradtak bugok (beragadó karakterek, homályos textúrák, későn, vagy soha meg nem jelenő objectek). Mindezek ellenére azt gondolom, hogy nem változott ugyan sokat, de egy korrekt folytatás készült és hogy aki az elsőt szerette, az itt is megtalálja majd a számítását (pláne, hogy a Game Pass miatt kedvezően hozzá lehet jutni). Akinek meg ellenérzései lesznek, az valószínűleg nem a második rész hibája.
Legutóbb ezt teszteltük:
