Vészhelyzet Pittsburghben (The Pitt), készíttette: R. Scott Gemmill, szereplők: Noah Wyle, Katherine LaNasa, Patrick Ball, Taylor Dearden, Gerran Howell, Fiona Dourif, Isa Briones, amerikai drámasorozat, 15 rész, részenként kb. 50 perc, 2026., korhatár: 15
A második legnehezebb műszak
A 2. szezonnal tért vissza a Vészhelyzet Pittsburghben. Az amerikai függetlenség napján játszódó évad 15 órájában az egészségügy helyzete ugyanolyan autentikus és elszomorító, mint eddig, de a kiégése talán még mélyebbre megy. Ledarálni éppen ezért nem ajánljuk, mert nem könnyű néznivaló, viszont fine diningként kiváló, ugyanis a minőségéből szerencsére semmit sem vesztett. 
Sokan féltették attól a sorozatot, hogy nem lesz képes elérni az előző évad sikerét. Ráadásul az önmagukra szabott formátum is magában hordozza az ismétlés veszélyét. Hiszen ugyanúgy egy hosszúra nyúlt munkanap óráit mutatja be az adott rész, és ugyanúgy a Pittsburgh-i sürgősségi osztályon dolgozók szemszögéből teszi ezt. Persze azért ismét egy kevésbé átlagos hétköznapon játszódik. Hiszen amellett, hogy július 4-e van, ami nem meglepő módon egy kiemelten sérülésveszélyes ünnep, még a részleget vezető dr. Robby (Noah Wyle) is hosszabb szabadságra készül. Viszont előtte el szeretne rendezni maga körül mindent, hogy nélküle is működjenek a dolgok. (Spoiler: nem olyan könnyű ez, mint ahogy hiszi.) A feszültség tehát ott zsizseg a levegőben.
Természetesen azért ő sincs egyedül, habár talán még mindig Noah Wyle az, aki a hátán viszi az egészet, de szorosan a nyomában ott toporog legalább másik tucatnyi kiváló színész is, aki szintén fontos szerepet kapott. (Az is igaz, hogy nem is tudnánk rámutatni olyanra, aki nem abszolút hiteles, még beugróként sem.) Üdítő változás viszont, hogy nem csak az orvosokra fókuszál ez az évad, hanem kiemelt figyelmet fordít a nővérekre is. A karakterekre tehát nem lehet panasz, habár még mindig inkább a cselekvéseikkel vannak jellemezve, és csak elvétve kapunk róluk háttér-információkat. De azért még így is komoly rajongói bázisra tettek szert, kinek-kinek szimpátiája szerint.
Az eddigiekből úgy tűnhet, hogy legfeljebb az önismétlés hívta elő a folytatást, és ebben is van némi igazság. A legnagyobb különbség mégis az, hogy az 1. évad egy heroikus helytállással zárt a tragédia mellett is, ezzel nézőként könnyítve a súlyán. Ebben az újban viszont kevesebb a feloldozás. Kisebbek a csatái, gyakran kicsinyesebbek is, ezért megkönnyebbülést sem úgy kapunk. Inkább az egyre jobban összeszoruló gyomor jellemzi, mert az egészségügyben dolgozók kiégettségét és (néha) önfeláldozását ismét pontosan és átélhetően mutatja meg. Néha az elviselhetőség határáig táncolva. Miközben a páciensek legrosszabb napján, egy náluk nem sokkal jobb állapotban lévő szakembergárda továbbra is a lehető legjobbat próbálja tenni. Mindenki kompetens, küzd, keveset hibázik, mintha egy minden máztól mentes szuperhősfilmet néznénk.
A valós (egészségügyi) problémák is egyre gyűlnek, felsorolni őket a spoilerveszély miatt nem fogjuk, hiszen a páciensek ugyanúgy fontos mellékszereplők most is. De egyet mégis: például nagyon aktuális az ICE, az Amerikai Bevándorlási és Vámügyi Hivatal megjelenése és hatása. Akik viszont csak a kórházsorozat hétköznapi munkakörülményei miatt jöttek, ők is változatos protéziseket és testnedveket láthatnak, kimerítő mennyiségben, gyakorlatilag cenzúra nélkül. Mert a Vészhelyzet Pittsburghben továbbra is fontosnak tartja a kiállást, de az edukálást is. Ez talán még nem megy a szórakoztatás kárára, de azért észlelhető. Ahogy a részek végén lévő cliffhanger is olyan gyakori, hogy annak is feltűnik, aki nem is ismeri a fogalmat. (Függővég-szeretőként minket nagyon nem zavart.)
A látványvilág gyakorlatilag megegyezik a korábbival: szinte csak belső helyszínen dolgoztak, a kamera leggyakrabban az eseményeket követi. A hitelességet pedig nem csak a tökéletesen felépített sürgősségi osztály adja meg, hanem a háttérben zajló események is, amik konzekvensek. Lehet tudni, hogy a szokásoktól eltérően lineárisan vették fel az egyes részeket, valószínűleg így lehetett ép ésszel a nyüzsgő szereplőgárdát jól mozgatni. Persze vannak azért benne okos vágások és szép beállítások is, de nem az operatőri munka van előtérben. A színészi annál inkább, hiszen nagyon nagy kihívás a folyamatos, precíz szakmunka közben játszani. És még így is rengeteg sokat el tudtak mesélni a mentális egészségről ebben a 15 részben. Ijesztő és felemelő dolgokat, mert talán ez a legjobb benne, ez az elejtett morzsákból összerakott karakterrajz. Ismerős és letaglózó némelyik.
A sorozat minősége tehát nem lett rosszabb, a darabok viszont nem simulnak olyan könnyen egymásra. Néha a nézőnek is erőt kell vennie magán, ám összességében megéri. Szép és nehéz lezárást ad, de ennek csak az előzmények fényében mutatkozik meg az igazi súlya. Érkezik is jövőre a 3. évad, mi kicsit azért féltjük a sorozatot. Mert ez tényleg egy annyira szűkre szabott formátum, hogy kérdéses, meddig tartható még a frissessége, és mikor csap át önismétlésbe. Habár már most is így álltunk neki, és sikerült átugraniuk a lécet. Úgyhogy mi biztosan ott leszünk.
(Fontos még megjegyezni, hogy depressziót és önsértésre utaló részeket is tartalmaz ez az évad, a grafikus megjelenítés mellett erre is figyeljenek azok, akiket érint.)
