június 7. csütörtök
helyszín: Anker
esemény: 2félidő kultúrfoci – foci, film és irodalom
kezdés: 19:30
A magyra futball sikerei a nosztalgiánkra épül. Az emlékeinken buzogva szurkolunk még ma is, totózunk és a szomszéddal is fogadunk. Fociszenvedélyünk töretlen, van filmes és irodalmiasult változata is. Ezekből gyüjtögettünk az Eb előestjére. Kőrösi Zoltán Az utolsó meccs c. frissen megjelent könyvéből és Hanula Zsolt titkos futballnoveláiból olvasnak fel/ játszanak el a szerzők és a meghívott színészek. A szünetben rövidfilmekkel tartjuk fent az érdeklődést és készítjük elő a második félidőt.
L’equip petit (El CAngrejo 2012, 10’50)
Minél korábban rúgod a bőrt, annál jobban érzed a csapatjátékot, a játékszenvedélyt és persze lesznek büszkék a szülők, hogy a csemete sportol. Angol felirattal.
0,08% (Johan Kramer 2008, 9’59)
Hogyan tud valaki focizni, ha alig lát valamit? Szerelemből. Victor története Spanyolországból. Angol nyelven.
Magyar- Svéd (2011, 3’05)
Az első magyar-svéd focimeccs története
+1 rövidfilm a hetediksor.hu rendezésében egy futball témájú magyar irodalmi alkotás adaptálásával, amelyet az olvasói szavazatok alapján választunk ki! Döntsd el TE, hogy az alábbiak közül melyik írásból forgassunk kisfilmet! Szavazás a Bookline-on hamarosan!
Sajnos ezt cáfolni vagyok kénytelen, miután nem teljesültek az ígért feltételek. De azért olvasgassatok.
Szabó Lőrinc: Futtballversenyen
Diák voltam, jeles tanuló, egy kissé lomha, fáradt
nagycsontú, csúnya fiú, akinek a torna sohasem ízlett,
de most, hogy a pálya ellipszise habzik-árad
a negyvenezer néző alatt: újra lábamba viszket.
a régi vágy, tornakerülő éveim sportja, a futball,
a régi vágy és régi öröm, mint táncos lábban a tánc:
minden izmom egymásba feszül és összevissza rugdal
a bőr alatt, a cipő alatt, és testem fájva ráng.
(…)
Esterházy Péter: Termelési regény
„A csapat lélektelenül játszott az edzőmeccsen, s valamit tenni kellett. Erre ő szólásra jelentkezett, és kilátásba helyezte, hogy ha továbbra is így megy, meccsek után együtt marad a csapat, és ő részleteket fog felolvasni az új ezer oldalas regényéből. Persze nem volt ilyen regény, de biztosra nem tudta senki. A fiúk mindenesetre megneszültek, csöndesen fogadkoztak. A jobbhátvéd komolyan mondta: – Akkor inkább rámegyünk a bajnokságra.” (…)
Kukorelly Endre: LD-vel a meccsen vagyis a tévé előtt, spanyol-német EB-döntő, 1:0
„Fontos mérkőzést legjobb nagyon szép, nagyon okos, nagyon humoros, a futballal szemben kedélyes-megengedő, reflektív érdektelenséget mutató, saját foci1kedvűségén ironizáló, mindezeken és mindezekkel szívesen mulató nővel letudni. Először is, mert ha épp nincs mit bámulni a meccsen, van mit bámulni meccsen kívül – márpedig túl sokszor van túl kevés néznivaló, a futball(t nézni) olykor meglepően unalmas. No és így nem muszáj kényszeresen okoskodnod, hozzáértened, hozzáértők folyamatos hozzáértését, eredetinél eredetibb kommentárjait hallgatnod. Döntő, ha már egyszer magyarok nem szerepelnek, jobb híján mindenki erre vár, fontos (és így, ebben a felállásban mindenképp érdekes, élvezetes, vicces, különös, ismerős) meccs, még közepes lelkesedést is képes kiváltani belőlem. A németek inkább lelki, mint testi bágyadtsága, hogy pont legnagyobb erősségük gyengélkedik, ez mindenképp érdekes.” (…)
Darvasi László: A titokzatos világválogatott
„Egy svéd ötödik ligás mérkőzésen történt.
Erikson bírónak azt kiabálta az egyik helyi drukker, hogy „Te hülye Vejnemöjnen!”.
Erikson bíró összeverte a vendéglátó csapat összes játékosát, a negyvenöt fizető nézőt, a három bliccelőt, a helyi klubelnököt, Stockholm várost egyetlen hondurasi származású szotyolaárusát, végül a vendégcsapat játékosait is.
Soha ne mondjuk svéd bírónak, hogy Vejnemöjnen.”
(…)
Mándy Iván: A pálya szélén
„Hallgatagon, módszeresen rámolták ki a holmikat, letarolták a lakást, nem maradt egy szög se.
Az öreg leült egy székre, és most már azt se mondta, hogy haladék. Valaki egy bögre kávét hozott ki neki.
Eltolta maga elől, és csak nézte, hogy Tokics és Brüll az udvar közepén leülnek a vaságyra.
Leültek a vaságy szélére. Brüll elővett egy kék sportlapot.
– Ha a Viennával kerülünk össze a KK.-ban, akkor nem félek.
Mire Tokics:
– Én még emlékszem, amikor az Adamák úgy hidegre tette a Nemes Pistát, de úgy hidegre tette…
Egész kis gyűrű támadt a vaságy körül, egész kis gyűrű vette körül azt a két embert. De azok csak a sportlapot böngészték.
– Hogy állunk fel? – kérdezte Brüll.
– Katona Feri kimarad – bólintott Tokics. – Nem való nagycsapatba, vágja a labdát, igazi mezei futballista. – Hirtelen fölpillantott.
Asszonyok és férfiak a vaságy mellett.
Vékony, fekete vonalak a hideg reggeli fényben.
– És a kapuskérdés! – mondta Brüll:
– A kapuskérdés! – Az öreg felnyögött a széken. – Idejönnek hajnalban, kiraknak az udvarra, és akkor a kapuskérdés! – Eszméletlen mozdulattal nyúlt a bögre után, eszméletlenül kortyolgatta a kávét.
– Ide figyelj – Tokics olyan mozdulatot tett, mintha be akarna ugrani az ágy közepére. – A kapuskérdés az én kezembe van letéve.”
(…)
Moldova György: Ferencvárosi koktél
„A megjelölt napon a város minden kerületéből összesereglettek a zöld-fehér színekért rajongó gyerekek, a szertáros hamarosan kiosztotta az összes rendelkezésre álló szerelést, a további jelentkezők elől kénytelenek voltunk bezárni az Üllői úti nagy kaput.
A pálya szélén vártam, hogy az újoncok felöltözzenek, mikor egy harmincöt-negyven év körüli, kopasz férfi mászott át a kerítésen, lihegve megtörölte aranykeretes szemüvegét, és egyenesen hozzám lépett:
– H. Kovács úrhoz van szerencsém?
– Igen. Mit óhajt?
– Lami Árpád vagyok. Elnézését kérem, de sajnos hamarabb nem szabadulhattam a hivatalból. A toborzó ügyében jöttem.
Ismertem azt az apatípust, mely élete fő becsvágyának tekinti, hogy fiából nagy játékost neveljen. Így például az öreg Podhola már kétéves korában egy rongylabdát bilincselt rá a fia lábára alig ötvencentis láncon, így szoktatta rá a felejthetetlen balfedezetet a rövid labdavezetésre, mely megnehezíti a közbelépést az ellenfél számára. Mosolyogva vállon veregettem Lamit:
– Jól van, szólok, hogy engedjék be a gyereket. Majd megnézzük, mit lehet faragni belőle.
– Milyen gyereket?
– Hát nem a fiát hozta?
– Nem. Én magam szeretnék futballozni.
A megdöbbenéstől alig találtam szavakat:
– Maga? Hány éves?
– Harminchét leszek.
– És játszott már valaha?
– Még nem jutottam hozzá.”
(…)
Lázár Ervin: Foci
„Odajön a fiam, elgondolkozva néz rám. Mint egy mélytengeri búvár a víz alól, kiemelkedem a munkából, mert látom, hogy valami fontosat akar kérdezni.
– Apu, Isten szokott focizni?
Furcsa képet vághatok, mert egy ijedt kis fintor fut át az arcán, bólint, mint aki a tekintetemből megértette, hogy sületlenséget mondott. Nem is alkalmatlankodik tovább, elmegy. Hosszan bámulok utána, a hátán is látom, hogy elszomorodott. Na, mormogom magamban, most megbántottam. Próbálok visszazökkenni a munkába, de a távolodó, szomorú hát emlékképe nem hagy. Persze, mindig ez a hülye foci! Tele van a feje focistanevekkel, gólpasszokkal, cselekkel, bombákkal, hosszú indításokkal. A gólokról nem is beszélve. Betéve tudja a világbajnokság összes gólját… Na, ebből elég! Hol is tartottam? De kicseleznek a betűk, a téren vagyok… Fociznak a srácok a téren, egy rosszul eltalált labda nagy ívben repülne az autók közé, de ott jön egy elegánsan öltözött úr, diplomatatáskával, hopp, egy fantasztikus légstoppal leveszi a lasztit, a jobb lábáról átteszi a balra, dekázik egy kicsit, bámulatos a technikája, az égbe rúgott labda pontosan a vállára esik, vállal veszi le, egy kicsit egyensúlyozza, „fölvállazza” a fejére, pörgeti a homlokán, aztán le a térdére, pattogtatja, dekázik. Nincs mese, ez egy labdaművész. Megindul a labdával a srácok felé, a háta mögé emeli, egy oxforddal maga elé teszi.” (…)