Született gengszterek (Stand Up Guys) rendező: Fisher Stevens, főszereplők: Al Pacino, Christopher Walken, Alan Arkin, amerikai vígjáték, 95 perc, 2012 (16)
Az öreg gengszter paradoxona
Érdekes végignézni, hogyan válik egy antihősből vagy negatív hősből az évek múlásával komédiás. Legékesebb példa erre Robert de Niroé, aki aranykora óta már végigjárt mindenféle műfajt, családi drámát, krimit, thrillert, szatírát és vígjátékot is dögivel, de ő azon szerencsések közé tartozik, akik így sem bagatellizálták el tehetségüket. Most Al Pacino és Christopher Walken csinált magának egy nosztalgia-filmet, és a harmatgyenge forgatókönyv és rendezés ellenére sem hazudtolták meg magukat.
A Született gengszterek két főhőse az expresszív és lendületes Val (Al Pacino), valamint a nyugodt és kimért Doc (Christopher Walken), akik harminc évvel korábban gengsztertársak voltak, de egy félresikerült akció következményeként Val-t 28 év börtönre ítélik (mert jó gengszterhez híven tartotta a száját), és akit később legjobb barátján kívül senki sem látogat meg ez idő alatt. A történet egy nap eseményeiről szól, arról a napról, mikor Val-t végre kiengedik a sittről. Közel harminc év börtön után persze mi máshoz lenne kedve egy férfinak, mint egy kiadós légyotthoz és egy jó ebédhez, amit barátja készségesen el is intéz. De nem csak rendíthetetlen barátságuk miatt, hanem mintegy utolsó kívánságként, hiszen korábbi gengszterfőnökük harminc éve tartó haragját fia elvesztése miatt Doc-nak kell bevégeznie, vagyis megölni Val-t, még aznap.
De közel sem ilyen komoly a film, még ha van egy kis melankolikus, valóban nosztalgiázó szála, és még a családi dráma is bekacsint, a cselekmény nagy része sorozatos poéndurrogtatásból áll, mindegyik epizód tartogat valamit a néző számára. Étteremből kéjvágy által hajtva bordélyházba, onnan merevedési problémák miatt a gyógyszertárba, majd az utcára spontán autót lopni, megleckéztetni a fiatal maffiagenerációt, a ruhatisztításról beszélni, összeállítani a nagy csapatot egy autósüldözés erejéig, éjszaka temetni, majd kiszámíthatóan bosszút állni.
Az öreg gengszter már önmagában ellentmondás, hiszen a munkájukhoz tartozik a korai halál, Al Capone is csak 46 évet élt, abból 11-et börtönben. A filmvilág sem tud mit kezdeni az idős rosszfiúkkal, komolyan venni valóban nem lehetne a hetvenes éveiket taposó öregurak akcióját. Walkenről az ötletes Fatboy Slim klip óta tudjuk, hogy bizony nagyon jól áll neki önmaga kultuszának megcsavarása, legutóbb a Hét pszichopata és a sicuban játszott kiöregedett lúzer gengsztert, Al Pacinoban pedig még hetvenen túl is megvan az erő, ám mintha a Keresztapa-féle kimértséget idős korára az őrület vette volna át, ami csak még félelmetesebbé tette, így tökéletes párost alkotva belőlük, amit egy komolyabb filmen is szívesen néznénk. Alan Arkin neve viszont csak marketingszempontból van a két főszereplőé mellett a plakáton, filmbéli szereplése talán az öt percet közelíti meg összesen, és ha két jelenet vicces a személye miatt, akkor nagyon jószívű voltam.
A Született gengszterek részben azért áll gyenge lábakon, mert nem egy profi direktor, hanem egy színész, Fisher Stevens rendezte, akinek ez a második egészestés rendezése. Másrészt viszont a forgatókönyv is több sebből vérzik, mert az alapvető problémát, ami felé az egész film halad, Val megöletésének konkrét okait csak homályosan tudjuk meg, és hiába vannak erre apró célzások a filmben, a néző csak értetlenül sejtheti, megérteni nem tudja. De a film nem is erre éleződik ki, a könnyed szórakoztatás a cél, amit Pacino és Walken a forgatókönyv hiányosságainak dacára el is visz a hátán. Nagy elvárásokat senki ne állítson, mindkét színész munkásságából ez lesz a leghamarabb elfeledett alkotás.
No Comment