Machbeth, rendező: Justin Kurzel, szereplők: Michael Fassbender, Marion Cotillard, Jack Reynor, David Thewlis, Elizabeth Debicki, angol-francia-amerikai filmdráma, 113 perc, 2015. (16)
Éljen Macbeth!
Ismét Macbeth-feldolgozás került a mozikba, ezúttal egy kevésbé ismert ausztrál rendező vette kezelésbe a középkori tragédiát. Justin Kurzel filmje az élő bizonyíték arra, hogy Shakespeare-ből soha nincs olyan, hogy elég.
Pedig éppenséggel nem kisebb nevek nyúltak már korábban a sztorihoz, mint Orson Welles, Akira Kurosawa, vagy Roman Polanski. Mindezek ellenére Kurzel – vagy egy szemfüles producer – nagyon jól látta, hogy a bámulatosan megírt több száz éves király-történet számtalan további lehetőséget hordoz magában, hogy csak egyet említsünk, a harci jelenetek filmre vitelét. Szerencsére a projekt jó kezekbe került, így a Macbeth 2015-ös újradolgozása amellett, hogy egy hatalmas látványorgia, azoknak sem okoz csalódást, akik többre vágynak fröcsögő vérnél és hangos kardcsattogtatásnál.
Kurzel rendesen beleásta magát a műbe, elolvashatta a különféle elemzéseket a karakterektől kezdve a darab szimbólumain át a számtalan értelmezésekig és nagyon okosan kiválogatta belőle, amire szüksége volt. Korábban írtam már arról, mennyire hatásos a Polanski-féle Macbeth kezdőjelenete, e tekintetben pedig Kurzel sem marad el elődjéhez képest. A film temetéssel indul, a ravatalon élettelen kisfiú fekszik, Macbeth és felesége gyermekének holtteste. Ezzel a rendező máris értelmezést ad valamelyest a továbbiakban bekövetkező borzalmakra, nevezetesen, hogy a gyermektelenség tragédiája, az utódnélküliségből adódó frusztráció állhat a nagyratörő házaspár kegyetlen ámokfutása mögött. Kurzel ezt a motívumot nagyon okosan és következetesen viszi végig a közel két órás filmben: baljós a csatajelenetek alatt szellemként jelenlévő kislány alakja, ahogyan a boszorkák kezében fekvő csecsemő is egyértelmű szimbólum. A gyermek alakja kísért Lady Macbeth híres alvajáró jelenetében is, a film pedig – nem véletlenül – a túlélő trónörökös képével zárul. Kurzel a megfelelő dialógusokat meghagyva ügyesen kidomborítja az anyaságában vereséget szenvedett, de nőiességét tudatosan fegyverként használó Lady Macbeth kétségbeesettségét, aki akkor ismeri csak fel tetteik gonoszságát, amikor férje elevenen égeti el MacDuff gyermekeit.
A Macbeth minden kétséget kizáróan Michael Fassbender filmje, azt is mondhatnánk, erre a szerepre született. Fassbender minden mozdulatában tökéletes a felesége hatása alatt hatalom-sóvár gyilkossá, majd szépen lassan tébolyodottá váló király szerepében. Férfiasságában esendő, éppen ezért elképesztően vonzó, a klasszikus Shakespeare-i sorok pedig szinte simogatnak Fassbender előadásában. Az ír színész helytáll a harcos férfi szerepében ugyanúgy, mint a vérengző gyilkos és a saját lelkiismeretétől szabadulni képtelen őrült megformálásában is. Alakítása egyszerűen tökéletes.
Marion Cotillard is ideális választás a világirodalom leggonoszabb felesége szerepére, hiszen ő az a színésznő, aki egyetlen nézéssel képes egy egész monológot előadni. Nem láttuk még a francia színésznőt sötét lelkű démon szerepében, éppen ezért szomorú elszalasztott lehetőség, hogy sajnos nem teljesen azt kapjuk, amit várunk. Igazán kár érte, mert Cotillard valószínűleg a csillagokat is lejátszotta volna, ha hagyják. Hibázni természetesen nem hibázik, sőt, enyhe francia akcentusa ellenére is tökéletesen meggyőző a hideg skót királyné szerepében. Összességében azonban mégis kicsit erőtlen alakítást nyújt, ami talán a hihetetlenül nehéz szövegnek, talán tudatos rendezői munkának tudható be.
Kurzel mindamellett szédületes filmet varázsolt a fájdalmasan gyönyörű skót tájba. A Trónok harcán edződött közönségnek is minden igényét kielégítik a látványos csatajelenetek, különösen hatásos ezek közül is a vörösen izzó végső küzdelem. Meg kell említeni továbbá a briliáns kosztüm és – sminkkreációkat, amik elsősorban Cotillardot teszik még gyönyörűbbé, még meggyőzőbbé.
Az egész film annyira szépen megkomponált, hogy az ember hazaérve azonnal lekapja a Macbeth-kötetet a polcról, hogy megpróbálja újraélni a minden jóval megrakott film élményét. Így kell filmre vinni Shakespeare-t 2015-ben!
