Colm Tóibin: Mária testamentuma
Park Könyvkiadó, 2015
Ami a Bibliából kimaradt
Colm Tóibin 2012-es kisregénye merész és hatásos irodalmi gondolatkísérletet tesz: Jézus Krisztus keresztre feszítésének történetét olyan szempontból jegyzi le, amilyenből még nem hallottuk. Az ismert történetet egy nagyon is fontos, de eddig meg nem szólaltatott oldal mondja el: végre a női főszereplő, Szűz Mária is szót kap, kilépve a passzív, néma szerepből, amit az évezredes hagyomány és a elsősorban a tanítványok kiosztottak neki. És egy új hang másképp mesél: Mária zsörtölődik az evangelistákkal, sőt, kifejezetten ellenségesen áll hozzájuk, nem segítőkész a történtek lejegyzésében, és máshogyan is emlékszik: mintha az angyali üdvözlet és a három király látogatása meg sem történt volna vele (lehet, hogy ezek csak a túlbuzgó tanítványok utólagos költései?), a teljesen átlagos özvegyasszony csupán lassanként ébred rá, hogy talán bajkeverő fia mégsem csak egy forrófejű hőzöngő. Eleinte még kész arra, hogy „beszéljen a fia fejével”, ahogy egy gondos anya tenné, de a jól ismert események sodrában erre sosem kerül sor.
A képzőművészet tobzódik a Mária-ábrázolásokban, kultuszát a legkiválóbb művészek segítették, de elég csak Michelangelo lélegzetelállító Pietájára gondolnunk, és máris magunk elé idéztük a gyermekét elveszítő anya megrendítő alakját. Tóibin egy interjújában elmondta, hogy nem istenkáromlás vagy botrányokozás volt a célja, hanem egy megkövesedett ikont szeretett volna újrateremteni és újra felfedezni, emberivé tenni, ráébreszteni az olvasókat, hogy Jézusnak is volt anyja. Egy hús-vér figura, aki esetleg fia tárgyalásán azzal is el van foglalva, hogy feltörte a cipő a lábát. A kivételesen szép nyelvezeten megírt monológban, főleg a második felében, kíméletlenül kavarodik össze a gyász, a szégyen és az őszinteség hangja. Megrendítő vallomást kapunk Jézus Krisztus utolsó napjáról és a hozzá kapcsolódó anyai emlékekről, miközben egy nagyon is emberi nő portréja rajzolódik ki előttünk. „A vég és a kezdet napjait éljük.” – hangzik el egy szereplő szájából, és az olvasó, attól függetlenül, hogy milyen mértékben vallásos, van-e gyermeke vagy nincs, átérzi a nyomasztó események súlyát.
A magyar kiadás igen hatásos külsőt kapott: a könyvből külföldön már színházi előadás is készült, ennek broadwayi plakátját tette borítóra a kiadó, az ismert színésznő, Fiona Shaw arcával. Talán egy magyar színház is felfigyel a monológban rejlő lehetőségekre, és színpadra állítják a művet, de addig is, itt van nekünk a könyv, hogy elgondolkozhassunk, egy történet hogyan és miért is merevedhet érinthetetlen szentséggé (vallási csoportok tiltakoztak a színpadra állítás ellen), miközben egy ügyes húzással újrarajzolhatunk egy ezerszer hallott eseményt.
