Ütős csajok, rendezte: Nordin Eszter, operatőr: Tóth Zsolt, magyar dokumentumfilm, 70 perc, 2016. (16)
Az európai HBO egy újabb projektbe vágta azt a bizonyos fejszét és egészestés dokumentumfilmeket kínál most a nézőknek. Az Ütős Csajok pár lányon keresztül enged betekintést nyerni abba a világba, amiről garantáltan nem tudunk sokat, mégpedig a magyar női bokszolók életének lehetünk több mint egy órán keresztül szemtanúi. Az ütések nyomot hagynak az arcon és a lelkükben is ezeknek a nőknek, miközben mi néha mosolyogva nézzük az életük könnyedségét, néha viszont szívszorítva hallgatunk egy egy gyengédebb mondatukon, amik ezeknek a nagyon kemény csajoknak a szájából hangzanak el.
A rendező Nordin Eszter, akitől a dokumentumfilmek egyáltalán nem állnak távol. Az egyik legismertebb filmje talán a Tabu, amely szellemi fogyatékos fiatalok szexuális életével foglalkozik. A mostani filmje talán nem dönget ekkora tabukat, azonban látszik az egész produkción, hogy nagy gonddal nyúltak hozzá és cseppet sem hatásvadász módon. Nem akarja a mondandót a szánkba rágni, azt szeretné, ha mindenki maga vonná le a konzekvenciákat és reméli, hogy ezáltal mindenki számára átjön egy személyes üzenet. Az Ütős csajok alapvető kérdése az volt Nordin Eszter számára, hogy vajon miért vállalja azt a gyengébbik nem, hogy ütéseket kapjon és adjon egy ringben, milyen életutak vezetnek eddig az alapvetően férfiasnak mondható sportig. Három éven keresztül dolgoztak rajta és követték kamerájukkal a lányokat, hogy ehhez a kérdéshez közelebb kerüljünk, ami valljuk be, nem kis munka.
Csenge, Csilla és Gina, valamint egy kicsit a leghíresebb magyar bokszoló nő, Miló Viki, szemszögéből látva a ringet kapunk egy teljesen új elgondolást arra, hogy miért választják a lányok maguknak ezt a sportot. Azt kell mondanunk, minden negatív felhang nélkül, hogy meglepő magyarázattal nem szolgálnak. A legkisebb főszereplő még a film kezdetén például mindössze egy hét éves kislány, akit szülei elmondása szerint azért visznek bokszedzésekre és versenyekre, mert Csenge egy fiús kislány, akinek egész egyszerűen tetszik ezt a sport. Az otthonukban játszódó felvételekből látszódik, hogy nem egy kifejezetten jó módban élő családról van szó, ami egy kedves kontrasztot alkot azzal, hogy a panellakásnak tűnő lak egyszerű hálószobájában a kislány mégis felhőtlenül bokszol az édesapjával egy Nintendo Wii segítségével. Azt sem kell feltételeznünk, hogy ezek a lányok annyira kemények, mint a beton, mert egy egy rosszul sikerült meccsen úgy törik el a mécses a piros vagy a kék sarokban, ahogy azt a teljesen hétköznapi nőktől is megszokhattuk.
A másik két nő, Gina és Csilla esetében sem kapunk egyértelmű választ a boksz-karrier miértjére, egyszerűen az egyiküket ez erősebbé teszi, a másik úgy tartja, hogy akiben sok a feszültség, ahhoz igazán passzol ez a sport, volt amelyikük az apjának akart bizonyítani, a másik önmagának. Egyikük felnőtt korában kezdte, a másik egész kicsi korában és amíg ezek mellett a nők mellett simán elsétálunk az utcán, addig nem is sejtjük, hogy mennyi helyen ökölvívtak a világban képviselve ezzel a hazánkat. Ezt nem felesleges magasztalásból írjuk, hanem az egyikük elmondta, hogy bár itthon nincs nagy híre a női boksznak és lehet nem sokakat érdekel, amikor külföldön egy címvédő meccsre megy ki pofonokat osztani, akkor ő valóban nyomásként éli meg, hogy éppen egy országot kell képviselnie. Pénzt nem feltétlenül keresnek vele, ezért is kell másból élniük mellette. Itthon nem úgy megy, mint külföldön, hogy egy sportmárka kiválaszt reklámarcának és neked annyi dolgod marad, hogy edz, hanem mindent magadnak kell megteremteni ha te szeretnéd ezt a sportot űzni.
Bár nem főszereplő, de fontos szerepe lesz Miló Vikinek is a dokumentumfilmben, aki kétségkívül a leghíresebb magyar bokszolónő. Nyolc éve vonult vissza és már csak másokat tanít. Érdekes volt látni ezeket a lányokat, hogy milyen nehezek tudnak lenni az ütések és milyen súlya van a könnyeknek, amik az edzők vállán pihennek egy egy vesztes meccs után. A sérülések, az akaraterő, a csattanó pofonok, aztán egy jelenet, ahol az egyikük épp békésen rakatja föl a műkörmét és a karácsonyi vásárban csókolózik a párjával nagyon jó kontrasztot adtak a filmnek.
Dokumentumfilmet forgatni nehéz dolog, mert nincs előre megírt forgatókönyv, nem tudhatod a végét, a készítők sem, pláne, hogy éveket ölel föl. Csupán remélni lehet, hogy a téma drámaisága beérik. Itt nem lehet azzal operálni, mint a hasonló bokszolós filmekben, hogy a főszereplő eljut a csúcsra, aztán történik valami drámai és az edzője lesz a szellemi vezetője, majd happy end. Az élet ennél nyilván komplexebb, a szituációk nem ennyire sarkítottak. Ez itt nem a Millió dolláros bébi, vagy a Warrior Tom Hardy-val, ez itt egy szelet a magyar valóságból, ha így akarjuk nevezni. Ezt nem kell egyből szomorúsággal párosítani, inkább csak egy olyan fogalommal, amiről eddig nem sokat tudtunk és ennek a filmnek hála kicsit többet. Az operatőri munka jó, az utolsó jelenet kifejezetten felemelőre sikeredett a maga egyszerűségében, azonban azt is el kell mondani, hogy egy kicsit mégis marad hiányérzet a nézőben. Bár tudjuk, hogy nem egy előre megkomponált sztori szemtanúi vagyunk, mégis valahogy még több információra vágyunk a lányok magánéletéről. Az otthonukban játszódó jelenetek nem a legtermészetesebbek, mintha a szereplők túlságosan éreznék, hogy veszi őket a kamera és ettől néha mesterkéltnek tűnnek a párbeszédek. Összességében jó volt az Ütős Csajok, de ezt nemsokára mindenki eldöntheti maga, amikor május 22-én az HBO leadja a filmet.
[…] Teljes cikk olvasása az HETEDIKSOR.hu-n… […]