
Már a harmadik évadát is befejezte a Skam címre hallgató tinisorozat, ami kifejezetten tiniknek szól, tinikről szól, de ennek ellenére mégis állati élvezetes a felnőtt korosztálynak is. A brit Skins és az amerikai Gossip Girl jelentős sikert könyvelt el magának ebben a műfajban, de az egyik túlzóan depresszív volt, az utóbbiban meg nem mindenki tudott azonosulni az Upper East Side-i újgazdag kamaszlányok mindennapi problémáival, de a norvégok új alapokra helyezték a formátumot és olyan hiteles történeteken mutatják be az Y-generáció mindennapjait, hogy visszakívánjuk a tinédzser-halmazállapot minden kicsinyes gondját és színtiszta boldogságát.
A Skam pozitív fogadtatását az is nagyban segíti, hogy ez most tényleg nem valami túlamerikanizált, flitteres sorozat lett a fiatalokról, ráadásul teljesen váratlanul lett rajongótábora a világ minden pontjáról. Azt érdemes róla tudni, hogy eredetileg egy alacsony költségvetésű websorozatnak szánták Norvégiában, amit nem is reklámoztak agyon. Az egész folyamat, ahogy a Skamet kezelték, tulajdonképpen egy kísérlet volt arra nézve, hogy meg tudják e hódítani a tizenéves korosztályt úgy, hogy lehetővé teszik nekik, hogy a sorozatot maguk fedezzék föl a már szinte kezükhöz nőtt okostelefonokkal és tabletekkel. Ez azért is számít menőnek, mert így legalább nem a szüleiktől hallottak róla a fiatalok. A sorozat nem csak ebből a szempontból kívánta kielégíteni célközönségét, hiszen az epizódok mellőzik a fölöslegesen hosszú főcímet, illetve átlagban maximum 30 percesek. Akad néhány fontosabb epizód, ami egyszer-egyszer eléri az 50 percet, de emellett sokszor találkozunk 16 perces etapokkal is. A részek ráadásul teljesen váratlan időben kerülnek fel a netre, néha épp akkor, amikor játszódnak; ha péntek esti buli van az epizódban, akkor a Skam péntek este teszi magát elérhetővé, továbbá minden karakternek saját Facebook és Instagram oldala is van, amit kedvükre sztalkolhatnak a rajongók. Ez persze mind csak az okosan felépített formai körítés, amit igenis el kell ismerni, mert abszolút pozitív az, ha valaki alkalmazkodik egy korosztályhoz, amit éppen célba vesz és az elvárások helyett kielégíteni igyekszik őket.
A Skam amúgy szégyent jelent, ami az egyik legmeghatározóbb fogalma a kamaszkornak. A három évad három különböző ember történetét meséli el egy-egy évadban. Az első évadban egy lány párkapcsolatát és önkeresését mutatja be, a második egy klasszikus és hatalmas kamaszszerelmet helyez a középpontba, egy végtelenül szimpatikus és ambiciózus lány történetén keresztül, a harmadik szakaszban meg egy meleg fiún keresztül látunk bele abba, hogy milyen küzdelemmel jár felismerni egy kamasznak, hogy homoszexuális.


A zenét meg külön ki kell emelni, pedig semmi újjal nem dolgozik, viszont annyira alkalmazkodik minden dal az adott jelenethez, illetve a tinik szubkultúrájához, hogy már csak ezért is érdemes nézni a sorozatot. (Die Antwoord, Lady Gaga, Missy Elliott, Eminem, Massive Attack, Lady Sovereign, The Weeknd, Joy Divison, Britney Spears, M.I.A., Robyn, Justin Bieber, Coldplay, N.W.A., MGMT, Lana Del Ray, Radiohead)
A Skam egy laza sorozat, a Skam egy jó sorozat, a Skam egy okos sorozat, a Skam egy tinisorozat, a Skam egy stílusos sorozat, a Skam egyszerűen egy baromi eredeti ötlet Norvégiából.



