Fejlesztő: Gearbox Software; Kiadó: 2K Games; Platformok: PC, Xbox, PS4, PS5
Az Óperenciás-határvidéken is túl
A Tiny Tina’s Wonderlands nem merészkedik messze a Borderlands széria játekmenetétől, csak éppen annyira, hogy ne váljon hamar felejthetővé. Dungeons & Dragonst idéző világa viszont kifejezetten jól áll neki.
Tiszta lappal vágtam bele a Borderlands széria legújabb epizódjába, mivel korábbi részeiről eddig szinte csak olvastam. Kiváló vizuális stílusa miatt érdeklődve indítottam el a játékot, megcsináltam a varázsló elf karakteremet, és bizakodva adtam át magam az FPS-RPG kalandnak.
A Tiny Tina’s Wonderlands egyszerűen megfogalmazva a Borderlands recept és a Dungeons & Dragons – jelen esetben Bunkers & Badasses – elborult keveréke. Tiny Tina, aki már az eredeti trilógiában is feltűnt (saját DLC-t is kapott), ennek a belső nézetes lövöldével vegyített szerepjátéknak a Dungeon Mastere, azaz ő alkotta meg és formálja folyamatosan a játék világát, annak történéseit. Első küldetésünkre egyszerű zöldfülűként érkezünk, de máris a rettegett Dragon Lorddal találjuk szemben magunkat. A nagy hatalmú gonosztevő legyőzése még csak távoli álom hőseink számára, így Brighthoof felé veszik az irányt, ahol az unikornis királynő, Butt Stallion várja őket. A dolgok egyik pillanatról a másikra eszkalálódnak teljesen katasztrofálissá, így kezdetét veszi epikus kalandunk.
A fenti szinopszis kissé gagyinak tűnhet, de valójában hibátlanul illeszkedik a Borderlands játékokra jellemző sajátos történetvezetésbe. A széria történeteinek és párbeszédeinek minősége teljesen szubjektív, van aki kiég rajta, van akit maradéktalanul leköt, és ez leginkább hol bugyuta, hol szellemes humorán dől el. Habár a faviccektől és az állandó bolondozástól nem estem le a székről, mégis számos megmosolyogtató pillanatban volt részem a küldetések során, ezek pedig főleg a rendkívül ütős meta-poénoknak voltak köszönhetőek. Sajnos ezekből volt kevesebb, és sokkal többet kellett hallgatnom Tiny Tinat, ahogy éles hangon kiabál többnyire humortalan badarságokat – tudom, hogy ő a címszereplő, de szerintem még a legelszántabb rajongók sem fogják sokáig értékelni őt.
Tiny Tina nagyon sok, de hát ez a dolga, és ebben ügyes is, ahogy mindenki más az óriási fiktív játéktáblán. A szinkronszínészek remekül teszik a dolgukat a fantasy birodalomban, de talán senki nem olyan zseniális, mint Wall Arnett, aki egy fenyegető és – Bojack Horsemanesen – fanyar humorú gonosztevőt alkotott meg Dragon Lord személyében. Az összhatáshoz pedig elengedhetetlenek azok a mellékszereplők és kisebb ellenfelek is, akik kivétel nélkül megkapóan építik fel a világ különböző atmoszféráit, akár zöld mezőkön, akár hatalmas középkori várakban, akár az óceán fenekén járunk, kalóz csontvázakat üldözve. Az impozáns lokációkat egy kvázi felülnézetes diorámán sétálva járhatjuk be, ami tele van bejárható harcterekkel, feloldható útlevágásokkal, és egyéb gyűjteni való érdekességekkel.
Történet és karakterek ide vagy oda, ez még mindig egy Borderlands játék, aminek egyetlen fő célja van: lőni, lőni, lőni. A készítők ezúttal is telepakolták a játékot jobbnál jobb fegyverekkel, melyek végtelen mennyiségben zúdulnak a játékosra. A sci-fi lőfegyverek ezúttal egy sokkal fantasysebb külsőt kaptak, használatuk pedig egészen egyedinek érződik, ez viszont nem leplezi a tényt, hogy Wonderlands inventory és loot rendszere egy teljes káosz. Elég nehéz eligazodni a rengeteg tulajdonság és kiosztható pont között, ami elég feltűnő probléma egy olyan játéknál, ahol hosszú időt töltünk számok összehasonlítgatásával. A körítésnek köszönhetően ezúttal mágikus elemek is kerültek a harcrendszerbe, melyek könnyedén illeszkednek a pörgős játékmenetbe, ráadásul elég hasznosak is.
A száguldó tempót viszont csak addig élvezhetjük, amíg megvan a megfelelő szintünk az adott küldetéshez, ez pedig hamar zavaróvá tud válni a főszál követése közben. A főbb történések között legalább 5-6 mellékküldetéssel kell számolnunk, hogy kellemesen folytathassuk dolgunkat, ez pedig rendszeresen idegesítő gátakat szabnak a játékos elé. Hozzá kell tenni, hogy némelyik mellékküldetés valami iszonyú vicces, amiért már szinte megéri venni a fáradtságot, de ez nem változtat a tényen, hogy a Tiny Tina’s Wonderlandsben továbbra sincs más célunk, mint mutató ujjat nem kímélve lövöldözni. Mivel új fegyvereket és talizmánokat bőségesen kapunk, nincs egy igazi cél vagy jutalom a küldetések végén, melyek igazolnák azt a rengeteg órát, amik a játék teljes végigjátszásához szükségesek.
Számomra újszerű volt, de a sorozat régi rajongóinak ismerősek lesznek a Tiny Tina’s Wonderlands formulái, amiket már a Borderlands 3-ban tökéletesítettek a Gearbox Softwarenél. Nem merészkedik messze az alapjátékoktól, ami sokak kedvét szegheti, az enyémet pedig nem igazán hozta meg a komolyabb belemerüléshez. Ettől függetlenül jól éreztem magam a Bunkers & Badasses közben, mert fantasy szörnyekre lőni elképzelhetetlenül random fegyverekkel még mindig működőképes játékmenet, ha hangulatos az élmény. Barátokkal együtt gondolom pláne az.
Legutóbb ezt teszteltük:
