A popzene legjobb éjszakája (The Greatest Night in Pop) R.: Bao Nguyen, amerikai dokumentumfilm, 97 perc, Netflix, 2024 (13)
Egy nehéz nap csodálatos éjszakája
A 80-as évek közepén a zeneipar megpróbált segítséget nyújtani Etiópiának, ennek az egyik állomása a We Are the World szerzemény megalkotása volt. A dal születését anno elég részletesen dokumentálták. 39 év után látva az archív felvételeket és a még élő résztvevők megható nosztalgiázását, elhisszük, hogy ez volt A popzene legjobb éjszakája. Sok meglepetést és érzelmi hullámvasutazást tartogat, legfőképpen azoknak, akik már akkor is éltek.
1984 novemberében Bob Geldof összehozott egy brit-ír zenei szupercsapatot, hogy az akkor már rendkívül kritikus etiópiai éhínség csillapítására, egy dallal szerezzenek támogatást a világ tehetősebbjeitől. A Do They Know It’s Christmas Time című szám december 3-án jelent meg és túlzás nélkül elmondható, hogy az egész bolygóra rendkívüli hatással volt. A zenehallgató átlagpolgárokat globális szinten összefogásra késztette, emellett a dalnak akadt egy másik szívmelengető hatása is, még abban a hónapban az amerikaiak is eldöntötték, hogy szintén szeretnének segíteni egy saját produkcióval. Geldof inspirálására Harry Belafonte és Quincy Jones kezdeményezésére megbízták Lionel Richie-t és Michael Jacksont a dal megírására. Abban gondolkodtak, hogy az USA akkori legnagyobb sztárjaival közösen felénekelve szülessen meg a végeredmény. Ez a film arról szól, milyen körülmények és izgalmak közepette készült el a We Are The World című világsláger.
Elég ritka az, mikor egy dal felvétele ennyire dokumentálva legyen, és első hallásra talán nem tűnik annyira izgalmasnak egy több órás zenei felvétel bemutatása. Azonban a We Are The World nem átlagos szerzemény: a cél itt nem az volt, hogy a világ legjobb dalát készítsék el, hanem hogy megérintse az embereket. Ehhez rengeteg szupersztárt kellett összeboronálni, ráadásul rekordgyorsasággal. Nagyjából egy hónap volt a dal komponálásától kezdve a felvételig, semmilyen előzetes tervet nem készítettek.
Az elsősorban Lionel Richie szemszögéből elmesélt történet nagyon sok érdekes információt tartogat addig a bizonyos estéig. Kiderül, mekkora szerencséjük volt a producereknek azzal, hogy egészen véletlenül egy zenei díjátadót rendeztek a akkortájt, ami eleve összeboronálta a sztárokat. Ez adta a hatalmas esélyt a meglehetősen bátor ötlet megvalósítására, ugyanakkor pedig, hirtelen elkezdte őket szorítani az idő. A rengeteg rögtönzés, Quincy Jones és Lionel Richie profizmusa és humanizmusa, végül sikeresen összehozta az álomcsapatot és eddig a pontig egy érdekes, néha vicces dokut láthattunk. 
A szintugrást a stúdiómunkák kezdete jelentette. Ekkor szembesül a néző is azzal, hogy micsoda erős egyéniségeket verbuváltak itt össze. Mekkora türelem és megértés kell ahhoz, hogy az USA leghíresebb énekeseit alázatra kényszerítse. Az, hogy Bruce Springsteen vagy Huey Lewis nagyon jó arcok és híján vannak mindenféle sztárallűröknek, bárki el tudja képzelni, de közben ott van egy cserfes Cindy Lauper, egy zavarodott Bob Dylan vagy egy rakoncátlan kölyökként viselkedő Stevie Wonder is, akik mind megakasztják a produkciót. Az idő közben telik és Jones-nak időben el kell készítenie a felvételt.
Bao Nguyen rendező egy thriller izgalmával meséli el 1985. január 28. nevezetes éjszakáját. Ehhez segítségül szolgál az a sok-sok eddig kiadatlan felvétel, ami nem csupánk a stúdiómunkát mutatja meg, hanem Richie és Jackson közös dalszerzését is. Ezekben a páratlan jelenetekben teljesen váratlanul törnek elő intenzív érzelmi csúcspontok, ami lehet egy vicces pillanat,vagy éppen egy sor sikeres feléneklése. Választ kapunk arra a kérdésre, hogy a dal klipjében Bob Dylan miért tűnt úgy, mintha unatkozna (spoiler: nem unatkozott, ennél sokkal érdekesebb volt a helyzet), ha utalás szintjén is, de azt a kérdést is felveti, vajon ezek a sztárok őszintén segíteni akartak-e az éhezőkön, vagy csak a presztízsveszteség elkerülése miatt jöttek énekelni. Az erre adott válasz az utolsó percekben nagyon elegánsan lett előadva. 
Azonban ezek nélkül is nagyon érdekes nézni ennyi különböző személyiség közös munkáját, ahogy szép lassan összekovácsolódnak és a végére tényleg egy igazi csapatként távoznak a stúdióból. Élmény figyelni, ahogyan Quincy Jones dolgozik és hát nem véletlenül ő a világ egyik legjobb zenei producere. Látni Harry Belafonte őszinte tekintetét, Richie hatalmas szívét, Michael Jackson alázatát és ahogy ők elérik, hogy majdnem ötven ember statisztává redukálja magát egy nagyobb cél érdekében, az több mint fantasztikus. Mindehhez a stábból és az énekesekből újonnan felvett sztorizgatások is segítik a nézőket eligazítani abban, hogy mennyire is volt kaotikus és egyben megismételhetetlen ez a zenei felvétel.
A dal alig több mint egy hónappal később március 3-án jelent meg és hatalmas sikert aratott, és ez vezetett aztán abban az évben megszervezett Live Aid koncerthez, aminek utóhatása pedig az 1992-ben szervezett Freddie Mercury emlékkoncert volt. Magyarország két módon is követte Geldof kezdeményezését: a viccesebbik változatban maga Hofi Géza énekelte fel a dal paródiáját Piál a Föld címmel, 1987-ben pedig a Bergendytől a Jelszó: Love, szeretet dalát Demjén Ferenc és barátai nevű group újra felénekelte (B. Tóth László hathatós közreműködésével), hogy egy nagyobb ügyet segítsenek vele. Mai szemmel nézve ez persze a tesco gazdaságos változat volt, ahol nem is a zene, inkább az ehhez készült klip volt meglehetősen kínos az utókor számára. Bár bevallom, hogy az akkori tízéves verzióm sem tudta már befogadni azt a bizarr látványvilágot, hogy Laár András és Dolly egymás mellett tapsolgatnak.
Ezzel szemben jelen dokumentumfilmünk egy klassz kordokumentum, jóleső érzelmi hullámvasutazás, még azt is megteszi nekünk, hogy ezeket a sztárokat annak láthatjuk, amik valójában: hús-vér embereknek.
