
Biztonsági játék luxusjachton
A nő a tízes kabinból olyan, mintha a mesterséges intelligencia írta volna: kiszámítható, lekerekített, sablonos, és ezek szünetében pedig egyszerűen csak életszerűtlen. Ráadásul a zsánerét tekintve thriller, viszont minden olyan hiányzik belőle, ami az érzelmi bevonódáshoz kell. Persze jó színészek vannak benne (minek mentek oda?), nézhető is (ez sem segít), úgyhogy háttérzajnak végül is elmehet a nappaliban, senkinek nem lesz belőle baja. Mert még csak nem is rossz, hiszen azzal legalább valamilyen lenne.


A történet tehát felejtős, még úgy is, hogy sima közepes, mert egyszerűen nincs kiért aggódni, kit kedvelni, ami különösen úgy fájó, hogy a színészek szinte kivétel nélkül hívószót jelentenének önmagukban is. A megjelenítés mondjuk teljesen az elvárható szinten mozog, filmnek néz ki, ráadásul a középmezőny fölöttinek. Mégsem érdekes talán ez sem, mert nincs miért. Hiszen a film még annyi feloldást sem ad, hogy kimondottan rossz legyen, vagy legalább haragudni lehessen rá. Egyszerűen annyira nincs, hogy egy bágyadt vállrándítást érdemel csak, és az azonnali törlést a rövidtávú emlékeink közül. Teljesen feleslegesen elpazarolt idő, pénz, színészek.


