The Outer Worlds 2 – játékteszt


Fejlesztő: Obsidian Entertainment; Kiadó: Xbox Game Studios; Platform: PC, PlayStation 5, Xbox Series S/X

Űrodüsszeia a kapitalista káosz közepén

6 éve hatalmasat durrant az Obsidian új ip-je a The Outer Worlds címmel, ami első napos ingyenes debütálással jelent meg az Xbox Game Pass szolgáltatásban. Sokakhoz hasonlóan engem is levett az űrkaland a lábamról és csodálkozva néztem a fejlesztők újabb zseniálisan megalkotott világát és a befejezés után napokig azon gondolkoztam, hogy ezt hogyan lehet tovább vinni és reménykedtem, hogy ezt a lépést is meg fogják tenni. Míg az elődje kisebb volumenű, szűkebb élményt kínált, a The Outer Worlds 2 kifejezetten azért született, hogy minden szempontból túlszárnyalja azt, nagyobb világokkal, mélyebb történettel és finomított játékmenettel, természetesen ezúttal is day Game Pass elérhetőséggel. ​

The Outer Worlds

A The Outer Worlds 2 az Arcadia rendszerben játszódik, egy gazdag, de elszigetelt kolónián, ahol a Földi Direktorátus ügynökeként nyomozunk. Karakterünk feladata, hogy feltárja azokat a titokzatos téridő-hasadékokat, amelyek elvágták a kolóniákat a Földtől, miközben három hatalomra éhes frakció háborúskodik egymással. Az Arcadia a skip drive technológia szülőhelye, amely lehetővé tette a fénynél gyorsabb utazást, de most pontosan ez a technológia felelős a rendszer pusztulásával fenyegető hasadékokért.​ A három fő frakció, a totalitárius Protektorátus, amely monopolizálta a szuperluminális utazást, a vallási rendet képviselő Order of the Ascendant, valamint az Auntie’s Choice megakorporáció (az első játékból ismert Auntie Cleo’s és Spacer’s Choice fuzionált vállalata), mind saját módon kívánja ellenőrizni vagy lezárni ezeket a hasadékokat. Játékosként a mi döntéseink határozzák meg, hogy melyik frakció győzedelmeskedik, de lehetőségünk van mindenkitől elhatárolódni is akár.​

The Outer Worlds

A készítők teljes mértékben átdolgozták a karakteralkotási rendszert. Ez három alappillérre épül: háttér (background), tulajdonságok (traits) és képességek (skills). A háttér határozza meg, hogy karakterünk milyen múlttal rendelkezik, lehet például szerencsejátékos, törvényőr vagy épp “Roustabout”, aki a bukdácsolás művészetében jeleskedik, és véletlenül jutott a jelenlegi pozíciójába.​ A tulajdonság rendszer az egyik legnagyobb újítása a The Outer Worlds 2-nek. Választhatunk egy pozitív tulajdonságot, vagy vállalhatunk két pozitív tulajdonságot, de akkor egy negatívot is el kell fogadnunk. Ez lehet gyorsabb mozgás, jobb craftolás vagy a kritikus találati esély növelése, de cserébe gyengébb testalkat vagy más hátrány járhat vele. A hibák (flaws) ugyancsak visszatérnek, de most dinamikusan jelennek meg a játék során, tükrözve a játékos viselkedését.​​

The Outer Worlds

A játékban összesen 90 egyedi perk található, amelyek különböző szintekre oszlanak. Minden második szinten kapunk egy perk pontot, és minden öt megszerzett perk után újabb szintet nyitunk meg. A képességek és perkek közvetlenül befolyásolják egymást, sok perknek specifikus skill előfeltételei vannak.​ Fontos megjegyezni, hogy a választások véglegesek, nincs respec lehetőség, döntéseink véglegesek. Ez a design filozófia arra ösztönzi a játékosokat, hogy alaposan tervezzék meg karakterüket, és többszöri végigjátszásra buzdít különböző buildekkel.​

The Outer Worlds

Hat egyedi társ csatlakozhat hozzánk kalandjaink során, mindegyikük egy-egy főbb frakcióhoz kötődik. Niles szintén Földi Direktorátus ügynök, aki támogatást és párbeszéd előnyöket biztosít. Val (más néven Valerie) egy automech támogató drón, aki hackelésben és technikai támogatásban segít. Marisol egy halálos orgyilkos az Order of the Ascendant-ból, akit „halálos matematikusként” írnak le. Aza egy erőszakos kultista, aki a Hasadékokat imádja, őt a békés életre vezethetjük, vagy segíthetünk neki öldöklésben. Inez harci orvos, aki túlélte az Auntie’s Choice emberkísérleteit, ahol állati testrészeket oltottak emberekre. Végül Tristan, a Protektorátus bíró/hóhérja, aki hatalmas tankként funkcionál a csapatban.​ Egyszerre két társat vihetünk magunkkal és döntéseink valódi következményekkel járnak. A The Outer Worlds 2-ben a rossz bánásmód akár a társak halálához is vezethet. Fontos tudni (valószínűleg sokak bánatára), hogy nincs romantikus kalandra lehetőségünk a társakkal.​

The Outer Worlds

A játék fegyverkészlete drámai módon bővült az elsőhöz képest. Három fő kategóriába sorolhatók: dobható, távolsági és közelharc fegyverek. Újdonságok a dobóeszközök, mint gránátok és figyelemelterelők. A közelharci fegyverek között találunk egykezes tőröket, kétkezes szamurájkardokat és még elektromos kaszákat is.​ A tudomány fegyverek visszatérnek, de most még fontosabb szerepet kapnak a build kialakításában. A Shrink Ray nagy fejlesztésen ment keresztül, most véglegesen zsugorítja az ellenségeket, és rá lehet taposni az apró ellenfélre. Az Armageddon olyan töltényt  lő ki, ami apró karokból áll és folyamatosan ütlegeli az ellenséget. A Big Bang a hasadékokból nyert anyagból óriási energiagömböt lő, ami mindent elpárologtat az útjában. A Spectrum Dance Saber egy ritmus-alapú közelharci fegyver, ahol a zenei ütemhez igazított ütések egyre erősebb bónuszokat biztosítanak.​

The Outer Worlds

A párbeszédrendszer és az elágazó történetvezetés mélyebb, mint korábban. A The Outer Worlds 2-ben, ha különböző builddel játszunk akkor újfent egyedi élményben lesz részünk. A karakter háttere, képességei és tulajdonságai folyamatosan új párbeszéd lehetőségeket és proaktív választásokat nyitnak meg. Például, ha a játékos egy ponton az intercom-on keresztül meggyőz egy őrt, hogy kapcsoljon ki biztonsági rendszereket, később ugyanez az őr felismeri a hangját és bizalmatlan lesz, de ha ezt újrajátsszuk és ez alkalommal nem győzzük meg ezt az őrt, nem lesz ott egy későbbi részben, hogy segítse az előrehaladásunkat. Az ilyen apró figyelmességek teszik újra egyedülállóvá ezt a játékot. Technikailag a játék Xbox Series X-en rendben van, itt-ott némi kisebb textúrahiba, vagy bealadás előfordul, de semmi olyan, ami elvenne az élményből. A grafika pazar, bár az arcok nem az igazik és ez az átvezetőknél nagyon látszik, de a szinkron és a hangok frenetikusak.

A The Outer Worlds 2 mindent megpróbál nagyobbá, jobbá és mélyebbé tenni, amit az első játék megalapozott. A sötétebb, kevésbé bohókás (de azért, ahol kell még mindig nagyon vicces) hangvétel, a kibővített fegyverarzenál, a hat egyedi társ, a végleges döntésekkel teli karakteralkotás és Arcadia gazdag, háborús világa egy igazán élvezetes RPG-élményt ad. Az Obsidian most valóban a Fallout: New Vegas összehasonlítások szintjére törekszik, és bár azt az élményt nem ugorja meg, de mindenben rápirít elődjére és egy valóban érdemes, remek kalandot ad a játékosnak, tehát ne hagyjátok ki!

10 9

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

Ninja Gaiden 4 – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Együtt - kritika
Következő cikk Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől - kritika