Másnaposok vagy Másnaposak?
Eredetileg úgy terveztem, hogy csütörtökön lenyomom Sacha Baron Cohen új fingóarzenálját, de aztán úgy jártam, mint Brüno: beszoptam. Elnéztem a műsort, osztrák divatdiktátor sehol, jobb híján bepótoltam a Másnaposokat. És milyen jól tettem!
Szóval, mit mondjak, nekem is volt legénybúcsúm, igaz, nem Las Vegasban, hanem a Tatabánya melletti Császáron, egy erdészházban, de nyugodtan mondhatom, ettől még át tudom érezni a Másnaposok hőseinek helyzetét. Igaz, nálam a teljes hazaút azzal telt, hogy egyenként töröltem a fényképezőgépről mindazt, ami még felhasználható ellenem, ha egyszer véletlenül leszek valaki. A filmbéli srácok azonban nagyon is örülnének, ha emlékeznének, mi történt az előző éjjel a között, hogy a szálloda tetején lehúzták az első stampedlit, illetve hogy reggel egy halom olyan szállodai felszerelés társaságában ébredtek, amelyekről mind tévesen hitték, hogy Transformers-bábúk, és majd visszanyerik eredeti formájukat. Ám sajnálatos módon ez sem a plazmatévéről, sem a zongoráról nem bizonyosodott be.
Hogy miként került a tigris a klotyóba, a kakas a díványra és egy csecsemő a szekrénybe, arról talán jobb nem is tudni. Arról viszont mégiscsak hasznos volna, hogy hová tűnt az ember, aki miatt az egész bulit szervezték. Ám néhány órával az esküvő előtt se vőlegény, se emlékek. A fenti poénokat csak azért lőttem le, mert úgyis benne vannak a trailerben, a többit súlyos vétség volna; érdemes viszont utánuk menni. Még ha a karakterek szokványosak is: van egy kettyós, egy papucs, egy sármőr, illetve a se ilyen, se olyan, viszont főszereplő (ugye a vőlegény). Jóllehet, utóbbit látjuk a legkevesebbet a filmben, mostanra már kiderült, hogy miért is.
A történések nem feltétlenül követik egymást logikus sorrendben – ám mivel eleve abból indulunk ki, hogy mindenki Sam „Ász” Rothstein-re itta magát a kaszinóban, s ilyenkor a logikus cselekedetek ritkák, mint legénybúcsún a Culture Club, ez a rész nagyjából le is van védve. A sztár-cameo (Mike Tyson) ötlete természetesen ezúttal is érezhetően előbb volt meg, mint a jelenet maga, és ez még jó pár gegről elmondható, de a poénok ülnek, és ettől kezdve nincs szükség magyarázkodásra. Csak hátradőlni, és élvezni, ahogy a szereplők egy újkori Ulysses-t szerkesztve apró mozaikdarabkákból rakják össze egyetlen nap eseményeit. Majd megbánják…
én azért nem örülnék neki, hogy egy film kedvéért kihúznák az első fogamat (még akkor sem, ha valójában ki sem húznák, mert ugye nem húzták ki???!!! :)))
a hogy az persze ha, csak kicsit meleg van..
[…] Áradoztam két éve itt a Másnaposokról, mert nem akart semmit, csak poénkodni és ez működött. A második rész bár ugyanazt akarja, most épp ezért utálom. Mert hogy csontra ugyanazt nyújtja. Ha más mondja, nem hiszem el, hogy készül egy olyan folytatás, ami kockáról kockára ugyanazt a szituációt veszi alapul, amit az első részben. Vagyis esküvő előtti legénybúcsún egyiküknek nyoma vész, a többiek nem emlékeznek semmire (volt pár görbe estém életemben, de azért ez eleve hülyeség), ilyenformán kétségbeesetten igyekeznek rájönni, hol jártak, kivel dugtak, melyik gengszternek lopták el a kokóját, mert hát nem is legénybúcsú, ahol nem futunk bele ilyen kis pajzánságokba. Szóval tényleg nem gondoltam volna, de a második rész ugyanúgy „arról szól” (egyébként nyilván nem szól semmiről), hogy rá kéne jönni, hol van az eltűnt fószer – aki ezúttal az ara tinédzser öccse. […]