
***
Képregényből sosem elég! Az aranygyártó páros, Alex Kurtzman és Roberto Orci a DreamWorks számára bábáskodik a Xombie című terv megszületésénél. A James Farr comic bookjából tervezett moziban egy zombizsaru küzd a megmaradt emberiség jólétéért – ki hinné? – a gonosz zombik ellen.
***
2011-re van betervezve, de Kenneth Branagh rendező már a háta mögött tudhatja a Thor színészgárdájának legtöbbjét. A címszereplő Chris Hemsworth (Star Trek) mellett ott sorakozik Jessica Biel, Nathalie Portman és Samuel L. Jackson is, most pedig két újabb név került fel a listára: Jaimie Alexander (Watch Over Me; Kyle, a rejtélyes idegen című sorozatok), illetve Colm Feore (Chicago, Riddick – A sötétség krónikája, A felejtés bére), aki eddig szerepeit alapul véve valószínűleg gonosz figuraként jelenik majd meg a vásznon.
***
Száguldó autók után lefejezett ellenfelek! A számtalan mozifolytatást, tévé-, sőt még rajzfilmsorozatot is megélt halhatatlan, Connor MacLeod és rokonsága jövőre feltámadnak haló poraikból. Csak Lin maradhat! A gyártó Summit Entertainment fejesei úgy döntöttek, hogy a két utolsó Halálos iramban-száguldással már bizonyított rendező, Justin Lin élezheti majd A hegylakó legújabb pengéjét. Sokat nem lehet tudni a történetről, de az biztos, hogy hősünk az eredeti klasszikus sztorihoz hasonlóan a skót felföldről indul majd és egy barbár ellenféllel küzdi végig a soha el nem múló évszázadokat. Szereplőkről még nincs hír, de a már nyugdíjas Sir Sean és persze a Queen zenéje azért hiányozni fog!


Mi jöhet még? Alig várom, hogy legyen majd Piaci helyszínelők, Pláza helyszínelők,Csillagközi helyszínelők…
Mindjárt kimoderállak!!!