Kukorelly Endre egyszer azt mondta nekem, hogy Puskásékat ma már akármelyik Megye I-es csapat halálra verné. Nem azért, mert olyan erős osztály a Megye I., hanem mert annyit változott a labdarúgás ötven év alatt, tehát nem egyszerűen az, hogy gyorsabb lett, hanem konkrétan mást csinálnak a labdarúgók a pályán, hogy ha időutaznánk, hát nem sok sót ennének meg mondjuk a Marcali ellen. Így van ez valahogy a (dokumentum)filmekkel is. Simán megszólaltatni embereket, beszéltetni őket, illetve ellátogatni vonatkozó helyekre szerte a világban, az ma már kevés. A beszélő fejek korának vége. Almási Tamás ezt nyilván jobban tudja. Igen ám, de Puskás Ferenc életéhez a istennek se passzolna egy ilyen Morgan Spurlock-os country-alapokra vágott valóságshow-fíling, amit animált bolondos dallamok dobnak fel, és tesznek szórakoztatóvá. (Bár fene tudja, így leírva Osama bin Laden sem tűnik ilyen témának.) Ilyenkor pedig nincs mit tenni, sasszézni kell a határvonalon, hol ide, hol oda lépve át. Ehhez remekül passzolt például ez a kvázi 3D-sített fotóarchívum, ahol a téma szépen elválik a háttértől és külön mozog, ezzel képezve némi térhatást. Nem nagy ötlet, de mégis működik. Főleg így, hogy a film nem viszi túlzásba.
A csapatok ismerkednek
Ám hamar rájövünk, mégis inkább a tartalom, s nem a forma az, ami miatt leültünk a tévé elé október 23-án este tízkor, abban reménykedve (?), hogy megtudunk valami újat a leghíresebb magyarról. És kb. fél tizenegyig bizony csalatkoztunk. A közhelyek felsorolása nem ragad meg, a londoni hátrahúzós cseles gólt én már konkrétan unom. Ikonikus mozdulat lett, de néha úgy érzem, inkább egy MTK-ZTE (ifi), minthogy még egyszer ezt. Ám sietve hozzáteszem, ez nem az alkotók hibája – olybá tűnik, Puskás Öcsiről már tényleg mindent elmondtunk, ami létezik, és azt is, ami nem. Aztán valami megváltozik, a mese, amit mintha csak a nagypapa mesélne a fotelben ülve kályha mellett, magával ragad. És az is kiderül, talán mégsem felesleges felmondani a “kötelezőt”. Ahogy teszik ezt sztárvendégeink is, Pelé, Beckenbauer, Calderón, Ferguson mind elmondják, amit hallani akarunk, hogy Puskás volt a legnagyobb, de ennyi.
Izland-Magyarország 2-0
Épp ezért egyetlen dolgot lehet csak felróni a Puskás Hungary-nek, hogy szemérmesen hallgat róla, Öcsi bácsi bizony egyike volt azon világsztároknak, akik a magyar válogatott szövetségi kapitányaként rombolták hírnevüket, még ha csak négy mérkőzésen is. Kár úgy tenni, mintha meg sem történt volna, hiszen valóban nem hibáztatható azért a gyalázatos teljesítményért, amit kb. akkortól kezdve rendre bemutatunk, azóta már a róla elnevezett stadionban. A görögországi és ausztráliai élmények viszont érdekesek, élvezetesek, az ’50-es évekbeli kalandfilmbe illő események utáni kisszínesek. A Puskás-dokumentáció eddigi viszonyítási pontjaként számon tartott ’81-es filmből átvett jelenetek is mind a helyükön vannak. A betegségéről mesélő családtagok és barátok hallatán, és főleg a Real Madrid meccs előtti gyászszünetének felidézésekor már könny szökik a szemünkbe.
Ha tanár vagy, vetítsd le a kölyköknek órán, ha szülő vagy, mutasd meg a fiadnak, ha filmes, vedd észre, hogy nem kell mégse sokat trükközni, ha jó dokut akarsz.
[…] Puskás Hungary: A Márió, a varázsló bukása után Almási Tamás visszatért a dokumentumfilmekhez, s bár a tavalyi szemlére tervezte a bemutatóját, jobb későn mint soha. Puskás Öcsi emlegetése ma már akkora közhely, hogy az embernek görcsbe rándul tőle a gyomra, a Puskás Hungary mégis kurva jó lett. Nem újítja meg a műfajt, de nem is a hetvenes évek magyar dokuinak rémesen unalmas vonalát viszi. DVD-n még nincs, mi korábban a tévében láttunk. […]