Ennyi Hall?
Múlt vasárnap együtt hömpölyögtem a könyvheti tömeggel. A tárcákból fürgén előugró tízezresek láttán, megnyugodva konstatáltam, annyira azért mégsem haldoklik a Gutenberg-galaxis. A vásárlási hévem takaréklángon égett, egészen az Annie Hall magyarított forgatókönyv-változatának megpillantásáig. Az ismerős kép a borítón rögtön kiváltotta a Pavlovi reflexet, a gondolkodást megspórolva fizettem. A kocsiban lázasan pergetni kezdtem az oldalakat, hogy kedvenc poénjaimból idézzek, azonban hamar legörbült szám. Tényleg ennyire hézagos lenne a memóriám?
Először is kezdjük ott, miért vásárolja meg az ember szeretett filmjének forgatókönyvét? Egyfelől hiszi, ha a párnája alá teszi, akkor másnap reggel már ő is képes hasonló teljesítményre, másfelől ötlettelen randiarcként jól jöhet egy-két hangzatos sor mankóul, de legfőképpen mert egy mozibolond mindent gyűjt ami a szenvedélyével kapcsolatos.
A problémák rögtön a borító fülszövegénél kezdődnek. A tizenkét nyúlfarknyi sorból, amiben Woody Allenről értekeznek, nyolc szól a gyerekmegrontási peréről. Valóban itt kell ennek helyet szorítani? Az alá összehordott négy filmcím is, mintha fegyverrel lett volna kikényszerítve (ezért kerülhetett bele olyan is, aminek csupán írója, de nem rendezője).
Az Annie Hall kortalan klasszikus, hozzányúlni bármilyen formában óriási felelősség. Amikor Sipos Áron anno lefordította az ősszinkronhoz, szenzációs munkát végzett, jóllehet azóta tudjuk, hogy mennyi kedvesen suta félrefordítást is eredményezett, pláne, hogy hallás után kellett dolgozni (pl. Nagyi-Grammy). Kern András és Bánsági Ildikó párosát még az eredeti kettős is megsüvegelné.
Fanatikus lévén számtalanszor megnéztem, a finoman nyelvünkre hangolt poénok kódolódtak bennem, így a mostani kísérlet, ez az egy az eggyel próbálkozó Polyák Béla verzió eleve hendikeppel indult. Biztos jogi problémákat vetett fel, de okosabb lett volna a szinkronszöveget begépelni. Leszögezem, nincs felsőfokúm, nem vagyok hivatásos fordító, de kezemben az angol verzióval, összehasonlító elemzést végeztem. Számtalan jelentéktelennek tűnő apróság lett félrefordítva. Példának okáért ez a sor, ami Annie és Alvy első szeretkezése után hangzik el:
Az eredeti forgatókönyv: As Balzac said…„There goes another novel.”
Polyák Béla magyarításában: Ahogy Balzac mondta…„Na tessék, ugrott egy újabb regény.”
Sipos Áron-féle ősszinkron: Ahogy az öreg Balzac mondta…„Na tessék…még egy regény.”
Az angol nyelv szókincs-szegénységét nem kellene a fapados magyarítással alátámasztani. Száraz fordítószoftver-ízű lett a szöveg, akár egy bútorkatalógus. Még, ha ez is a szöveghűbb, akkor sem szórakoztató. Humora kilúgozódott, már-már azt sugallja (amit teljességgel kizártnak tartok), hogy a dolgos magyarító nem is látta a filmet.
A kiadó persze beéri azzal, hogy az Annie Hall honi szerelmesei oxigénhiányos eufóriájukban, mérlegelés nélkül hajítják majd példányukat a kosárba. Olvasás után pedig reklamációt nem fogadnak el! 
Épp tegnap lapoztam bele az Alexandrában… Nos, apró megjegyzés csupán. Bevallom, én a külcsínyhez értek jobban, ami talán másodlagos (lenne), mégis, valahogy mintha már a belív túlstilizáltsága is predesztinálná a fentebb leírtakat…
Természetesen én is óriási rajongója vagyok a Sipos Áron-féle szinkronnak, de ezt a Balzacos poént Polyák fordította jobban, mert a “there goes another novel” itt azt jelenti, hogy lőttek egy újabb regénynek, feltehetően azért, mert írás helyett inkább a nővel akar majd foglalkozni a következő időben. Szóval más példát kellett volna kiemelned.