Csinálj otthon 3D-s filmet!


3ddd(Nem létező) házi barkács sorozatunk mai bejegyzésében arra keresünk választ, miként lehett milliós cumó és színes szemüveg nélkül, tulajdonképpen otthon, hagyományos eszközökkel 3D-s, a keresőszavak végett írjuk ide azt is: térhatású filmet készíteni, illetve azt megnézni.

Bár személy szerint én úgy érzem, kicsit túlzásba vittük ezt a 3D-nyalást az Avatart követő majd’ egy évben, egy következő Disney-animációt már egy újabb tehetségkutatónál is feleslegesebbnek tartok, és bármennyire is igyekszem leküzdeni magamban a meg nem értett filmszakost (ebben speciel a szakirodalom olvasgatása sokat segít), mostanában egyre inkább többre tartok egy kétszereplős Gus Van Santot, mint most mondjuk ezt a baglyos hulladékot. Temetni jöttem, nem dícsérni.

Ugyanakkor mégsem mehetünk el poszt nélkül amellett, hogy egy BKF-es hallgatókból álló brigád kitalálta, hogyan tudunk egy filmet 3D-ben elkészíteni, meglepően szerény körülmények között is. A titkot, mint annyi pszichedelikus mesében, itt is a tükör mögötti világ rejti. A mikéntekről a csapat alábbi videói rántják le a leplet. Nézzétek meg, érdekes!

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Csányi Sanyi hol van? Bon Bon! Az kell a magyaroknak!
Következő cikk A tévében csak szépen lehet beszélni!

No Comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .