
A soron következő iromány nem a történet, a karakterek és a mondanivaló mélyelemzéséről vagy kritikájáról szól, hanem a kulisszák szinte összes elregélt titkáról, ami az elmúlt 50 évben felszínre került; egy ütős bemutatkozásról és annak utóhatásairól. Általában nem kell kitenni spoilerveszély táblát egy évfordulós visszatekintő cikk elejére, de ezúttal mégis helye van. Ha ugyanis eleddig nem igazán lett volna valaki képben a Rocky kalandos létrejöttével, s az arról készült friss premierben akarna rácsodálkozni ezen cikk témájára, akkor érdemesebb lesz a moziból kijőve visszatérni ide, s összevetni a tényeket a fikciós kiszínezésekkel. Amiből persze muszáj kell, hogy legyen valamennyi: Tracy Letts figurája pl. több stúdiófejesből lett összegyúrva a hollywoodi egyszerűsítés jegyében. Akik tisztában vannak a sokat ismételt apróságokkal, nekik jó nosztalgiázást – azért 1-2 újdonság maximum csak a legvérmesebb rajongóknak nem lesz! Akiket meg zavar: nos, innentől potenciális spoilerek!
Én játszom Rockyt!
Befutása előtt Sylvester Stallone többféle kisebb munkákból próbálta fenntartani magát mellékszerepei (és karriernyitó soft-pornója) közepette, jegyszedőként pl. heti 36 dolcsit keresett. Los Angeles-ben egy kis apartmanban lakott a Rocky írásakor. Egy nap a Balboa sugárúton kapott pirosat, amikor karakterének kereste családnevét, s mivel ez eléggé olaszosan hangzott, nem filózott tovább. Annak nyilván nem nézett utána, honnan is ered a szó, ami valójában spanyol, jelentése „szép völgy”, s egy Galíciában fekvő település neve. Rocky egyébként Robert Balboa, noha ez csak a 2. résztől alakult ki – a becenév Rocky Marcianótól származott, akire a filmben is kellően utalnak. A forgatókönyvet 1975 márciusában, 3 és fél nap alatt írta meg, miután 24-én ő is nézte Muhammad Ali és Chuck Wepner összecsapását. Mindig tagadta, hogy ez lenne az ok, így Wepner egyszer beperelte az inspiráció feltűntetésének hiánya miatt (hisz a film mindkettejük hírnevét emelte volna, ez elmaradt), de végül bíróságig nem jutott az ügy, megegyeztek külön némi vigaszdíjban.
A mérkőzésen a 36 éves, tehetséges, de addig nem túl átütő sikereket elért Wepnertől egyáltalán nem várták, hogy 15 menetet kibírjon Ali ellen. Ahogy a csata hosszabb lett, úgy vált egyre inkább közönségkedvencé a Dávid és Góliát felállás, ráadásul a 9.-ben még földre is küldte legendás ellenfelét (vitatott, hogy ez kiütés-e vagy sem, a bíró összezavarodott meglepettségében). Ali ezek után kíméletlen lett, a hátralévő időben folyamat sorozta kihívóját, komoly szemsérüléseket és orrtörést okozva neki, de még így is lejátszották szinte a teljes találkozót. A 15.-ben csak technikai KO-val ért véget az est 19 másodperccel a végső gong előtt. Nem érdekelte Wepnert, milyen ütéseket szenved, mozgott tovább és csak folytatni akarta bármi áron. A 9. menet pontosabb eseményeit végül csak a fotósok jól elkapott képei alapján sikerült megérteni később (a szakmaiságot bízzuk a szakértőkre), de addigra a csodán már túl volt a közvélemény. Chuck életét 40 évvel a Rocky után filmesítették meg az Ütésálló formájában, s úgy reklámozták, mint a Rocky inspirációját. Liev Schreiber a címszerepben, fedélzeten még Elisabeth Moss, Ron Pearlman, Naomi Watts és Sadie Sink.
Egy későbbi biopic-ben róla még Burt Young is feltűnt, de nem ő az egyetlen ihletforrás. Marcianón kívül akadt egy másik Rocky, Graziano, akinek önéletrajzi könyvéből született a Valaki odafönt Paul Newmannel, Sly az írás idején ezt megnézte. Az edzésmódszer alapjait Joe Frazier felkészüléséből merítette (ő épített bele futásaiba lépcsőzéseket és használt húst zsákként), aki maga is cameózik a Rocky végén, s bár megállapította, hogy ő sem kapott honoráriumot a szűkös büdzséből, hamar megbékélt ezzel, perre nem vitte az ügyet. További sportkötődést jelentett még Mickey visszaemlékezése 1923 szeptemberére. Jack Dempsey és Luis Firpo legendás csatájával egy napon, annak árnyékában szerezte meg mindenki kedvenc edzőbája fiatalkorának legnagyobb sikerét a fiktív Guinea Russo ellen. A történet szerint Mickeyék voltak az előmeccs azon az estén, amelyre még mai szemmel is brutálsokan, 82 ezren voltak élőben kíváncsiak a helyszínen (103 éve!), mely egy ma már nem létező manhattani baseball stadion volt. A főmeccs összesen 2 menetig tartott: Dempsey 7x(!) küldte padlóra Firpót az első 2(!) perc során. Az utolsó akkora erejűnek bizonyult, hogy utóbbi szó szerint kirepült a ringből (Mickey pedig így nyert Russo ellen állítása szerint), de csodák csodájára fel tudott állni. A 2. nem tartott 1 percet sem, újabb két kiütés és gyors KO.
Stallone sok önéletrajzi részletet belecsempészett művébe, ez az egész szériát végigkísérte különböző életszakaiban. A legnagyobb párhuzam természetesen az, ahogy Sly éppannyira szeretett volna elismert színésszé válni, mint Rocky sikeres profivá, közös frusztrációjuk csak hozzátett az alakításhoz. „Ha egy küszködő színész-íróról készítettem volna a szkriptet, arra senki nem lett volna kíváncsi, nem ültek volna be rá, s még én magam sem éreztem volna empátiát egy olyan sztori főhősével, szóval mindent átültettem Rocky figurájába és a sportba a valódi életemből.” – magyarázta később. Az „olasz csődőr” nem csak olasz gyökereire utal. Nem véletlen a hasonlóság a csődőr angol formája és Sly neve között: a stallion olaszul stallone, azaz Rocky beceneve lényegében úgy is értelmezhető, hogy „az olasz Stallone”. Rocky 30 éves a filmben, pont annyi, ahány Sly volt a bemutatáskor (a forgatáson még 29). Paulie azt mondja, hogy Adrian is „mindjárt 30”, ami szintén stimmel Talia Shire korával. A tükörben látható gyerekfényképet a családi archívumból szedték elő, 16 évvel később pedig pontosan ugyanezt a fotót őrizgette magánál Estelle Getty karaktere az Állj, vagy lő a mamám!-ban, mikor fiacskájának gyerekkori albumát mutogatja a rendőrőrsön.
Az 1974-es A Lordok Bandájában játszott együtt Sly és Henry Winkler, ő olvasta el először a forgatókönyv alapverzióját. Mi több, meg is vette a jogait, hogy az ABC-nél házaljon vele, hisz egyik épp akkor futott sikersorozatuk miatt igen népszerű volt a csatorna vezetőségének körében. A TV filmnek csak akkor adtak volna engedélyt, ha átírhatták volna a sztorit, lényegében teljesen lecserélve Stallonét. A hír hallatán megrémült Sly könyörgött sikeresebb kollégájának, hogy ezt ne hagyja, barátságuk pedig elég erős volt ahhoz, hogy Winkler producerként visszatáncoljon, cserébe visszakérte a jogokért vett zsét is. Stallone két ügynöke ezek után mindenképp mozifilmes álmokat dédelgetett, szigorú kikötésekkel: az, hogy az író legyen a főszereplő is, gyakorlatilag mindenkit a nemleges válasz felé terelt.

Stallone egy másik projekt kapcsán jelentkezett színésznek a Winkler-Chartoff Productions irodájába. Visszaemlékezései szerint csak a mázlin múlt, hogy a Rockyból film lett: a casting ugyanis nem sült el jól, de az utóbeszélgetés során felmerült, hogy ő író is, s amint lépett volna ki az ajtón, Robert Chartoff és Irwin Winkler (ők Toby Kebbell és P. J. Byrne az érkező moziban) utolsó kérdésként nekiszegezték, van-e valami épp, amin dolgozik? Több se kellett, jött a meggyőző pitch, s visszahívták, hogy legközelebb hozza a szkriptet. A producer párosnak égetően szüksége volt valami olcsón kijövő, nagyot szakító alkotásra, ugyanis már akkor látták, hogy Martin Scorsese és Robert De Niro musicale, a New York, New York igazi pénztemető. Az első átolvasás után pár módosítást kértek Sly-tól, amibe belement, de abból nem engedett, hogy ő játssza Rockyt. Chartoff és Winkler (aki nem rokona Henrynek) végül 9 jelentős átalakítás után a 10. változatát vették meg a forgatókönyvnek, de már a 2. átírás utáni tárgyalás pozitívan alakult ahhoz, hogy elfogadják Sly színészi kikötését. Az eredeti változat sokkal sötétebb lett volna, sok apró variálás mellett (amikre a helyükön térek ki) a legjelentősebbek Mickey keserű utálatos rasszista öregemberéből való szeretetre méltó mentorrá formálása és a folytatásokat kizáró befejezés megváltoztatása lettek. Rocky ugyanis a csúcsponton bedobta volna a kesztyűket, feladván a meccset, mondván az addigi menetek ráébresztették, hogy ő egyáltalán nem vágyik a profi ökölvívással járó felhajtásra.

A tárgyalások megkezdésekkor Stallone bankszámláján 106 dollár volt (tavaly év végi árfolyammal ez nem egész 635-nek felelne meg), s épp eladta kutyáját, akit nem tudott etetni. Elsőre 350 ezret ajánlottak neki (avagy nem egész 2 millió 94 ezret), de ezt nem fogadta el, hisz ekkor még ki akarták golyózni a főszerepből. A megoldás az lett, hogy íróként nem fizetik ki, csak színészként fogják, már ha sikerül a stúdiót meggyőzni szerepeltetéséről. A United Artists 2 milliós költségvetéssel számolt kezdetben (nem egész 11 millió 965 ezer), benne egy jól menő sztár gázsijával: Robert Redfordot, Ryan O’Nealt, Burt Reynolds-t, Nick Noltét vagy James Caant akarták volna megszerezni, de Warren Beatty is mesélt arról, hogy felkeresték. Amikor a producerek közölték a stúdióval, hogy csak akkor lesz az egészből bármi, ha hagyják Stallonét szerepelni, megfelezték a büdzsét és minden túlköltést a Winkler-Chartoff Productions-nek kellett állnia. A forgatás végül 1,1 milliót kóstált, a maradékot a házaikra tett jelzálogból finanszírozta Winkler és Chartoff. A tortából a legtöbbet a smink és maszk követelte, de Michael Westmore annyira szerette, hogy a következő két részbe kérdés nélkül visszatért, akár minimálbérért is vállalta volna. Sly fizuja végül átalakult és a bevételektől vált függővé: íróként 1%-ot, színészként 2%-ot kapott a mozijegyekből, plusz a szakszervezeti minimumot. A 225 milliós moziforgalom tudatában ez egy remekül kifizetődő egyességnek bizonyult a jogokért cserébe. Sly azért ragaszkodott ultimátumához, mert soha nem bocsátotta volna meg magának, ha átengedi a szerepet, bármennyit is kínáltak érte.

Marketingre további 4,2 millát vertek el, de abban már az Oscar kampány is benne volt. A United Artists eredetileg azt hitte, teljes katasztrófává válik a projekt, amire gyakorlatilag véletlenül adtak zöld jelzést. Mike Medavoy szerette az elképzelést, de ő csak az LA főnök volt, ezért ráhárult a feladat, hogy New Yorkban a CEO-t, Arthur Krimet is meggyőzze. Belőlük gyúrták össze Tracy Letts karakterét a filmadaptációban. Krim szintén pozitívan állt a dolgokhoz, de többet akart tudni Sly-ról, ha már 1 milliót készül odaadni egy ismeretlen senkinek. Mivel Stallone színészi munkája mellett „kiegészítő dialógíróként” is szerepelt a már említett Lordokban és mert Medavoy szerint Sly ott fantasztikus volt, ezért ezen alkotást szánta próbavetítésre, s elküldte azt Krim irodájába. Az abban szereplő fiatal brooklyni bandatagok között Perry King, Paul Mace és ugye Henry Winkler is alapvetően nem ismert arcoknak számítottak (hiába utóbbi TV-s sikere), ezért Krim egyszer feltette a kérdést: „melyik a Stallone?” A teremben lévő alvezetők sem igazán voltak biztos a dologban, de az egyikük megtörte a kínos csenddé váló hallgatást, s annyit nyögött ki: „az a szőkés ott!”. Krimnek gyanús volt, nem tűnt olasz fizimiskájúnak, márpedig a Stallone az olasz név. Ezután egy másik alvezér csak rásegített a félreértésre mondván, „biztos észak-olasz, sok a szőke, kékszemű szívtipró arrafelé”. Krim elgondolkozott egy pillanatra, majd bejelentette, hogy ezek alapján igazából csípi Stallonét, szóval mehet a forgatás – miközben mindvégig Kingről hitték, hogy ő lesz új filmjük sztárja. Krim csak pár hónappal később jött rá, mekkorát tévedett, s bár azt egyáltalán nem találta viccesnek, már késő volt visszacsinálni.

Csupán annyi kérés jött, hogy Rocky ne viselje ikonikussá vált kalapját, mert úgy nagyon hasonlítani fog Gene Hackmanre a Francia kapcsolatból – de Sly ezt is meg tudta vétózni, kellően megindokolta, hogy Rocky és Popeye Doyle nyomozó mennyire különböző fickók, s a nézőket egyáltalán nem fogja zavarni. A producerek folyamatosan hezitáltak, aggódtak a mozi eladhatóságán nagynevű főszereplő híján, ráadásul Apollo és Adrian castingja rendkívül későn lett meg az iparági sztenderdekhez képest. A szereposztásokról később. Közben még rendezőt is kellett találni, Sly azt elsőre semmiképp nem akarta magának. Személyes jelöltje az animációiról és élőszereplős-firka hibridjeiről ismert Ralph Bakshi volt, Stallone annyira szerette a Csúcsforgalom című alkotást tőle, de ő visszautasította a lehetőséget, nem akart közegéből kilépni és már nagy erőkkel dolgozott az 1978-as A Gyűrűk Ura előkészítésén.

Sir John Boorman szintén dobta. Amikor először kinézték John G. Avildsent, ő úgy vélte, a box hülyeség. Nemhogy meccset, még témába vágó filmet se nézett soha, ennyire nem érdekelte, de rávették, hogy azért olvassa el, miről van szó. Csupán a 3. oldalnál járt, mire gyökeresen megváltozott a véleménye és elvállalta. A jelenet, ami meggyőzte, az volt, amikor Rocky a teknőseihez beszél. Végigolvasva rájött, hogy ez egy gyönyörű love story és tanítani valóan kiváló karakterközpontúsággal teli. Annyira fellelkesült, hogy szokásos fizetését sem kérte, lecsökkentette 30 ezerre, cserébe %-os részesedésért. Egyetlen kikötése volt: James Crabe operatőr, akivel elmúlt három mozijából kétszer dolgozott. A munka elejét még Avildsen fényképezte, a 9. nap tudott beszállni Crabe. A direktor ekkor még nem tudta, hogy Stallone és közte sok heves vita alakul ki bizonyos jelenetek kapcsán, azonban Sly végül neki engedett a legtöbbet. Tény, hogy rendezői vénája sok-sok tapasztalást kapott az itteniekből, de ekkor még pontosan tudta, hogy a nagyobb jó érdekében a rutinosabb személynek lehet inkább igaza, így ő a sztárként való befutására és élete alakítására koncentrálhatott.
Egyébként az említett tekik köszönik, jól vannak. Stallone a forgatás után megtartotta őket, a Rocky Balboában visszatértek és még a covid alatt is posztolt róluk. Ha nem történik semmi tragikus, ők lesznek a stáb legtovább életben lévő tagjai a maguk kb. 150 éveivel. Rockynak rajtuk és Moby Dick nevű halacskáján kívül ott volt még kutyája, Butkus, aki nem más, mint az a blöki, akit a forgatás előtt el kellett adjon. Különböző források 40/50 dollárt említenek a házikedvenc áraként, de bármelyik volt, 15 ezerért vette vissza magához, s tette bele a filmbe (meg a folytatásba). A stáblistán a Butkus Stallone kreditet kapta. Nem ő az egyetlen családtag, akit a spórolás jegyében beszervezett: apja és testvére cameójáról később, míg első neje, Sasha – akit az Én játszom Rockytban AnnaSophia Robb alakít – lett a forgatás hivatalos werkfotósa. Eközben Avildsen családja sokszor helyszínek felkutatásában segédkezett, és eredetileg David Shire, Talia akkori férje volt a szerződtetett zeneszerző, azonban korábbi elkötelezettségeinek megcsúszása és a Rocky szoros ütemezése miatt végül kiesett.

Így került képbe Bill Conti, s ahogy mondani szokták: a többi már történelem. Contit maga Avildsen kereste fel a stúdió beleszólása nélkül, mivel előző rendezését is ő festette alá dallamaival, s tudta, hogy a low budget körülmények nem fognak számára gondot okozni. „25 ezrünk volt a teljes zenei blokkra. Mármint mindenre: Billre, a nagyzenekarra, a hangstúdió bérlésére és a szalagokra, amikre rögzítettük a muzsikát.” – mesélte a rendező. A film elején Rocky a főtémát, az instant klasszikus 6 trombitás fanfárt dalolászva sétálgat, ami azért volt lehetséges, mert ezen képsorokat vették föl utoljára, s addigra már elkészült a zene, ami a stábnak dallamtapadást okozott. Meg általában mindenki másnak is máig…
A producerek még egy finomítást kértek az utcán császkáló tinilány, kicsi Marie egyik mondatába, hogy beférjenek eggyel kisebb korhatárba -1 F betűs elsütésével. Jodi Letizia visszatért az 5. részhez – melyet 3 Stallone rendezés után ismét Avildsen dirigált – és jelenetét felvették ugyan, az a vágóasztalon maradt, s a Balboában lévő recasting után a karakter csaposként dolgozó anyaképe sem illett össze a korábbiakkal. Ám mivel Sly nemrégiben nekiállt a 4. epizódhoz hasonlóan ezt is teljesen nulláról felújítani/újravágni, a közeljövőben talán látni fogjuk Marie régi verzióját a lentinél jobb minősében: Stallone lényegében úgy csinál egy „rendezői” vágatot, hogy a filmet magát anno átengedte. Kíváncsian várjuk!
Mindennel együtt – próbák, szünnapok, pótforgatások, utazás LA-be – mindössze két hónap alatt kellett összehozni a felvételeket 1976 elején. Fontos volt, hogy még a januári-februári havazásnyomokat és a néhol ünnepi díszekben lévő várost elkapják, hisz a sztori lényegében hálaadástól újévig tartva egy félig-meddig karácsonyi filmnek tekinthető (bár ez a IV-ben hangsúlyosabb), s a premiert is arra az időszakra szánták, tudatosan közel a díjszezonhoz és a lehetséges nagyobb tömegek bevonzásához. Azt most ne firtassuk, hogy ha Rocky hajnal 4-kor kel fel az edzéséhez, hogy lehet már napfelkelte a téli időszakban? Jó 3 órával később lenne esedékes, amikor a kamerák valóban forogtak. De egy dolog biztos…
…minden idők egyik legnagyszerűbbé vált alkotásának megalkotásához nagyszerű kreativitás és jó pár unortodox megoldás kellett, hogy egyáltalán megszülethessen!
Fergeteges forgatás
Az alacsony költségvetés igen szokatlan helyzetek elé állította a stábot. Ahhoz, hogy tartsák az ütemtervet és a kiadásokat, sokszor túl macerás lett volna minden engedélyt lepapíroztatni, így maradtak a gerilla, amatőrfilmes módik, s mikor a rendező vagy Sly felfedezett mozgó furgonjukból valamit, ami passzolt elképzeléseikhez, gyorsan kipattantak és rögzítettek, amit tudtak. Ez az utcai, külső jelenetek nagyjánál történt így, élükön a futásokkal. Nemhogy statisztáik nem voltak, felszerelés is alig akadt náluk. A kikötős snitt pl. nem a forgatókönyv részeként került be, hanem mivel épp arra furikáztak, Avildsennek megtetszett a látvány, így megkérte Stallonét, hogy sprinteljen, míg lefilmezik a nyitott tolóajtóból. Két hajót látni: a Moshulu kvázi filmsztárnak tekinthető, a fiatal Vito Corleone azzal érkezett meg New Yorkba (A keresztapa 2), de később feltűnt még a Halál a hídonban, mielőtt átalakították állandó úszó étteremmé. A pénzbehajtás közben szúrható ki a Sohio Resolute, melyet pár évvel a forgatás után szétbontottak, így emlékének fontos őrévé vált a Rocky a hajórajongók körében.
A piacon való átfutás szintén hasonlóan spontán zajlott, Sly a montázsból egyedül a lépcsőzést írta le konkrétan, így a többi mind improvizáció volt. Tökéletesen kivehetőek a járókelők őszinte reakciói, ahogy fogalmuk sincs, mi zajlik, miért vesznek egy talpig mackós futót egy furgonból, mire edzhet, hová kellenek a felvételek, vajon egy híres sportoló készül, akit nem ismernek fel, vagy mégis mi a franc van? Az utca embere lett a legőszintébb statisztaállomány, akiknek meglepett arckifejezései remekül passzoltak a narratívába. Mai szemmel nyilván érdekes személyiségi jogokat vetne ez fel, habár ha egy vlogger sétál és a videójában látszik valaki, az hasonló. Az egyik árus, aki Sly felé dob egy narancsot, szívből sok sikert kívánt az edzéshez és valóban ajándékként szánta a gyümölcsöt saját készletéből: a színész szerencsére időben le tudta reagálni a gesztust, ezzel pedig megszületett a jelenet egyik legszebb pillanata, ami a film kontextusában azt sugallta, hogy a pornép mennyire büszkén szorít a város szülöttének, akit jól ismernek az utcákról, szemben a sztárallűrökkel teli unszimpatikus Apollóval. A sok futkározásnak meglett az ára: Sly úgy meghúzta a lábát (ezt látjuk is), hogy utána nem bírt ráállni és egy talicskában tolták el a közeli kórházba.
A gerillapillanatokat egy komoly újítás nagyban elősegítette: a Rocky a szintén 1976-os Dicsőségre ítélve és Maraton életre-halálra után a 3. nagystúdiós alkotás, amely használta Garrett Brown forradalmi találmányát, a Steadicamet, mely máig a szakma meghatározó része, különösen az ezredforduló óta. Mielőtt a Phillyben született Brown elutazott volna Hollywoodba, hogy prezentálja kameráját, csinált hozzá néhány tesztet. Mivel pár snitt alapján tűnhetett simán rögzítettnek a technológiája, ezért a próbák záró képsorának valami olyan letaglózót szeretett volna, ami még a legtapasztaltabb rendezőket és kameramanokat is ámulatba ejtené, „há’ ezt hogy?” kérdéseket hagyva maga után. Megkérte hát párját, hogy fel-alá futkározzon szeretett városuk egyik legszebb helyén, egy bizonyos múzeumi lépcsősoron. Ezzel gyakorlatilag azonnal el tudta adni szabadalmát, s pár hónapra rá, mikor Avildsen a költséghatékonyság lehetőségeit kutatta, belefutott eme prezentációba. Tudta, hogy Joe Fraizer edzéseiből a lépcsőzést Stallone beépítené a filmbe, így egyből kapcsolt, hogy ez tökéletesen passzolna a mozihoz. Megkereste Brownt, hogy személyesen ő rögzítse.
Boldogan mondott igent, jelenettől függően így 3 operatőre lett a produkciónak. Nem egész 1 évvel barátnője után már Stallone lett lencséje túloldalán, ráadásul noha Avildsen és Crabe is egyaránt belevetették magukat az új tech megértésébe, Brownt később a végső bunyóhoz visszahívták a ring körül sertepertélni. A két felfutást (amikor elsőre még nem bírt felérni és a montázs végi ikonikust) 2,5 óra különbséggel vették föl, előbbit napkelte, utóbbit világos reggel idején, még szép: engedély nélkül. Sly a film kedvéért letette a cigit, egyszerűen nem kapott levegőt, mikor próbált edzeni a tréning hitelesebb bemutatása érdekében, így azt, hogy eredetileg a karakter se tudott a lépcsők tetejéig eljutni, saját, nehezen induló felkészülése ihlette – vagyis inkább kapott egy mélyebb réteget a már előre kigondolt, az előrehaladást jól érzékeltető motívum. Ráadásul ez nem csak színészet, ott húzta meg a lábát, azért annyira hiteles. Fent a híres ünneplésest visszafelé látjuk lejátszva: eredetileg fordított zoommal készült, ám Bill Conti kérésére eszközölték a cserét, mert így sokkal jobban passzolt emblematikus zenéjéhez és dramaturgiailag is jobb hatást értek el. Még nem volt elnevezve a dal, majd mikor először látták a képhez simítva, Avildsen annyit mondott: „ez szinte olyan, mintha Rocky most repülne.” Innen már adta magát a „Gonna Fly Now”, avagy a „most repülni fogok”. Apollo az egyetlen filmvégi ellenfél, aki nincs bevágva az edzőmontázsba. Ha mindig érdekelt, Rocky pontosan mennyit szedi a lábát: nos, filmbéli lakhelye (ami jól leolvasható, hol van) 8,5km-re található a múzeumtól, szóval ennél biztos többet szaladt, hisz láthatóan nem a legrövidebb útvonalon teljesítette a két végpontot. A Rocky II durvább.
A korcsolyás randinál is okosban kellett megoldani a dolgokat. Engedély itt ugyan épp akadt, de Sly abban a hittben érkezett a helyszínre, hogy egy teltházas, 300 statiszta által benépesített környezetet talál belépéskor, mikor legnagyobb meglepetésére látta, hogy senki nem jött el, túl kevés pénzt ígértek, de se többre nincs keret, se opció máskor kibérelni a jégcsarnokot. Az egyetlen statiszta a pálya üzemeltetőjét játszó volt, de ő a stábbal érkezett eleve. Stallone elvonult egy sarokba és improvizatívan teljesen átírta a jelenetet, ami ezzel a csavarral vált a széria egyik legcukibbjává. Eredetileg ő maga is korit húzott volna, ám pár méter után iszkolt vissza: a macsó bunyós beszarinak bizonyult a jégen, egyáltalán nem érezte magát biztonságban, az pedig végképp nem kellett a produkciónak, hogy a főszereplő egy ilyen balesetben sérüljön le, így gyorsan még azt is beleírta a kamerák élesedése előtt a szkriptbe, hogy Rocky miért cipőben kíséri Adriant. Ugyancsak impró volt, amikor Rocky kiborul Mickey látogatása végén, az a monológ sokat nyert abból, hogy Sly valóban úgy szimatolta, a lakásban, ahol forgattak, a halál szagától bűzlik a fürdő.

A hálaadási pulykánál szintén a kreativitás dominált pénzbőség helyett. Annyira spóroltak mindenen, hogy amikor a részeg Paulie kidobja az ajtón, akkor egy stábtag direkt várta, mikor repül ki az értékes étel, hogy el tudja kapni, ha netán kéne újabb csapó. A díszletben, ami noha bár egy rendes lakóház, a villany sem volt tökéletesen bekötve. Amikor karácsonykor Paulie idegesen elindul a nappali felé, mert hallja, hogy Rocky és Adrian őt beszélik ki, fel akarja kapcsolni a lámpát, azonban az nem gombnyomásra reagál, hanem pici fáziskéséssel, melynek oka, hogy a körtét a fővilágosító egyik asszisztense távolról kezelte és nem a legjobb reflexszel reagálta le Burt Young mozdulatát. S ha már technikusok és hús: a feldolgozóban (ahová szintén volt engedélyük) a Rockyval riportot készítő híradós csapat két cameót rejtett. John G. Avildsen és James Crabe játszotta az operatőrt és a világosítót – a költséghatékonyság miatt persze amit ott felvettek Rocky húspüföléséről, az került a filmbe. Sly ezen közelinél ütötte annyira nagy elánnal a fagyasztott marhát, hogy az maradandó károsodást okozott öklei ízületein, melyek máig láthatóan laposak maradtak, ha rájuk szorít. Jó 14 órányit ütlegelte az akasztott árukat, az egyik ujjperce pedig szabályosan belefúródott kézfejébe.
Hogy az üzem cégneve miért változott meg az eredeti forgatókönyv verzióhoz képest, nem tudni, de maradtak még a moziban olyan kisebb, szintén a low budget okozta bakik(?), mint a villanykapcsolás. Például mikor Gazzo és Rocky az ujjak eltöréséről beszélgetnek, a maffiózó hirtelen elővesz egy inhalátor pipát. Ez egyáltalán nem tervezett dolog volt, Joe Spinellre pont a mondat közepén jött rá az asztmaroham, de mivel profi módon egyik színész sem esett ki szerepéből, s Spinell utána be tudta fejezni sorát, Avildsen hagyta. Tetszett neki a pillanat és így maradt több a filmtekercsből, amivel szintén módjával kellett bánni. Ha megfigyelitek, e részben Apollo edzőjének még nem volt neve, azonban Carl Weathers egyszer ösztönösen Tonynak szólítja, hisz Tony Burton alakította a 2. résztől Duke-nak nevezett figurát. Az ekkor még csak természetességből fakadó „bakit” később kijavították azzal, hogy a Duke csak egy becenév (ahogy fia lett a kis Duke a Creed mozikban), s Tony Evers a rendes becsületes neve. Ő az egyetlen Rockyn és Paulie-n kívül, aki mind a 6 alap Rockyban szerepel. Az ilyen apró momentumok közé illik, amikor Rocky egy részeget felszed az utcáról és beviszi a kocsmába. A külső még Phillyben gerilla, a beltér viszont már egy profi hollywoodi díszlet. És az egész valójában egy cameo: Lloyd Kaufman, a B filmjeiről hírhedt Troma stúdiófőnöke az ittas hapsi, aki maga is besegített akkor még friss cégének felszerelésével a Rocky vágásába, miután mind a rendezővel, mind Sly-jal akadt előélete.
Ha valamire, a jelmezekre nem költöttek sokat. Mindenkit megkértek, maguk gondoskodjanak ruháikról és esetleg a karakterhez passzoló kiegészítőkről. Adrian majdnem összes cuccát Talia Shire otthonról hozta. Sly Rockynál csak a kalaphoz ragaszkodott, mint személyiség, a bőrkabát extraként jött ugyanabból a forgatás melletti turkálóból, ahonnét a fejfedő. Fogalma sem volt, mily kultikus eredményt okoz majd a kettő együtt. Carl Weathers és Burgess Meredith közös mobilöltözőn osztozott, ami olyan kicsi volt, hogy Carlnak már épp elférősen szűkösnek hatott. Hogy tudják tartani a szoros időtervet, a szünetekben a komplett stáb csak rendelt pizzákat evett, ha meg esetleg a közelben akadt burgeres, akkor oda gyalogoltak a futáron is spórolva. A szakszervezetileg előírt napi 3 étkezőszünetet (reggeli, ebéd, vacsora) megtartották, bármikor máskor csak az nassolt, aki hozott magával. Kaufman szerint (aki a cameo mellett sokat besegített, végül afféle „gyártásvezető” kreditet kapott) történt olyan, mikor a rendelt pizza nem jött meg időben, hisz ahová kérték, onnan a gerillafurgonnal közben továbbgurultak, így néha akár szerencsésnek mondhatták magukat, ha be tudtak tolni pár szeletet. Szünetekre székek? Minek! Bár ha tényleg ennyire számított minden cent, hogy nem vette észre senki azt, hogy Rockyt a film eleji, Spider Ricóval történő bunyó után rosszul fizetik ki? Ha kiszámoljuk, kiderül, hogy 10 centtel többet kapott, mint amennyire jogosult lett volna az adózás és az egyéb költségek levonása után.
Azonban míg a nyitómeccs nem, a finálé szintén fejvakarásokat okozott. Amikor a nagy esemény előtti éjjel Rocky nem bír aludni és elmegy az arénába, megállapítja, hogy a poszteren nem stimmel ruhájának színelosztása. Az eredeti terveket az utolsó pillanatban cserélték, amit a kellékesek már nem tudtak lereagálni, addigra elkészültek a plakáttal. Újat gyártani se pénz, se idő nem adatott, ezért Sly – akár a korcsolyázást – ezt is a díszletben írta át spontán, hogy elfedve a hibát a sztori részévé váljon. A jelmezekre tehát nem igen költöttek, kivéve a sportruhákat. Stallone csak megérkezéskor szembesült a ténnyel, mennyire bő a köpenye, így ebből is gyorsan firkantott egy önironikus megjegyzést, ami pompásan illett a karakterhez és a film humorához. Ezek után meg se kell lepődni azon, mekkora kihívást jelentett egy 8000 férőhelyes terem teltházasnak láttatása mindössze 50 körüli nézőstatisztával és egyéb emberekkel (bírók/szervezők, riporterek, két csapat, nevesített VIP vendégek-szereplők, őrök, TV stáb operatőrei – a 100 főt így se érték el). Rengeteg bevágás jött az ’50-es/60-as évek valódi sporthíreiből származó stockokból, melyek képminőségei ingadoztak. James Crabe állt elő azzal, hogy a hátteret sötétítsék el, de sok kongó szék így is kiszúrható, mivel a meccshez és a TV kamerásként cameózó, a távolikon párszor látható Garrett Brownnak azért kellett némi fény, hogy a Steadicammel a közelieket vehesse.
Hab a tortán, hogy amikor a konferáló mikrofont felhúzták, az eltalálta az egyik fenti kamerát, aminek beleremegését látni a filmben. Már annak örültek, hogy nem tett kárt a két berendezés egymásban. A befejezés kapcsán volt vita Avildsen és Sly között: míg utóbbi azt akarta, hogy egyértelmű legyen Apollo győzelme, addig a nyers vágás ezt nyitott kérdésnek hagyta, ami összezavarta a tesztközönséget, így Sly-nak lett igaza, hogy az üzenet legyen az, miszerint Rockynak más győzelmei is lehetnek az életben. Igen ám, de ehhez meg nagyon hiányzott valami, pontosabban valaki: a tesztvetítésen Adrian még nem ment el személyesen a meccsre, az teljesen Rockyra és Apollóra fókuszált. Mindkét alkotó belátta, hogy változtatni kell, így egy 2.(!) utóforgatással, 2 hónappal az alap után alakult ki a legendás „Adrian!” üvöltés. Ezen pótfelvételek nem az eredeti körülmények között születtek, még kevesebb statisztával, ezért szuperközeliek. Az egyik rendőr pl. nem a Phillyben megszokott egyenruhában van, hanem LAPD-sben (ahol forgott), bár ezt mi Európából aligha szúrjuk ki. A lírai befejezéssel Sly teljesen elégedett lett, de nem ez a mozi egyetlen ilyen eleme. Rocky egyik posztere Caravaggiótól a „Szent Máté elhívatása” egy részlete. Eredetileg ezen Jézus Krisztus kiemeli a fényes csillogásba Mátét, pont úgy, ahogy Apollo Rockyt… de nini, ki is van a képen?
A mozi végül 28 nap alatt leforgott, ennyi volt hasznos a 2 hónapból. Az utómunkáknak nagy sebességgel kellett zajlaniuk, ha tartani akarták a 8 hónappal későbbi premiert. Az eredeti megállapodás a stúdióval arról már nem szólt, hogy Stallone a vágási folyamatokba beleszólhat, mégis levakarhatatlan volt a vágószoba környékéről. Avildsen igencsak idegesítőnek találta Sly javaslatait, hogy miképp tenné „még jobbá” filmjét, mivel úgy szólt a deal, hogy ő pont a tapasztalatának hiányában nem akar rendezni. Bár mindig készségesen végighallgatták, nagyon kis beleszólást kapott (az említett finálét leszámítva), ám a stúdió folyosóin lévő fel-alá járkálásával mégis hasznosnak bizonyult további spórolás végett. Az utószinkront ugyanis vele, teljesen ingyen intézték el, ahelyett, hogy a háttérben lévő zajokra vagy a TV-ből kiszűrődő hangokra fizetett színészeket hívtak volna be tömegezni. Sly tehát nem egyedül Rockyt alakította a moziban, hanem elkezdte szinkronkarrierjét, amit évtizedekkel később a Z, a hangyában vagy James Gunn Öngyilkos osztagában folytatott.
Na de ha 2 hónapig tartott maga a forgatás, miért csak 28 nap volt belőle hasznos?
Az erőbalett
Stallone 5 hónapos edzésterve ’75 végén (ekkor hagyta abba a bagót), csupán az előkészület volt. Rocky régi ujjsérülése, amit bemutat a jégen, szintén életrajzi elem, Sly azt még kollégiumi amerikai focizás közben szerezte. Híres sztori a 4. részről, amikor Dolph Lundgren intenzívre küldte színésztársát, s noha itt sem úszták meg a szereplők épp bőrrel (Stallone és Weathers valójában pont ellentétesen gyűjtötték be azon borda- és orrzúzódásaikat, amiket karaktereikre sminkeltek), de nem azért akadt meg néha a tervezett idejéhez képest a munka, mert épp nyalogatni kellett a sebeket. Eredetileg a profi Ken Norton alakította volna Apollót, aki 3x szállt ringbe Ali ellen, egyszer betörte állkapcsát és részben róla is mintázódott Creed, erősítve ezzel a sok önéletrajzi párhuzamot (nyilván Ali sokkal hangsúlyosabb ihletforrás), de a screentestek során bebizonyosodott, túl nagytermetű Sly-hoz képest (bezzeg majd Drago!). Elnyomta volna a sztárság kapujában álló színészt, plusz aláírt egy showműsorba így hirtelen egy kisebb valakit kellett találni. A producerek majd felforrtak a kései csere miatt, pláne, hogy Adrian körül szintén nagy volt a káosz. Carl Weathers viszont hamar megoldást jelentett egy csibész meghallgatás során, ahol nem tudta, pontosan ki mellé keresik.
Az olvasópróba előtt már meggyőzően bekamuzta, hogy sokat boxolt (holott soha, sportolói múltja NFL), aztán amikor átmentek Sly-jal gyakorolni alapmozgásokat, azt hitte, az csupán bemelegítés, s nagy hevességében véletlenül állon ütötte őt. Stallone nem haragudott meg, de kérte, hogy kicsit vegyen vissza, ez csak egy casting, mire Weathers visszaszólt, hogy ha esetleg az igazi színésszel lenne együtt és nem egy beugróval, aki csak írta, akkor sokkal jobban tudna koncentrálni. Avildsen erre elmosolyodott, majd beavatta Carlt, hogy aki előtte áll, az bizony nem csak az író, hanem a főszereplő is. Weathers ezek után meglepődött arccal gondolkodóan végigmérte Sly-t és csak annyit mondott: „Hát… akkor előbb-utóbb majd csak belejön.” Ez volt az a pillanat, amikor az olasz csődőr egyből nekiadta a szerepet, mondván ezt ő is reméli. Meglett tehát a két ellenpont, ám a sportot nem komáló direktor ekkor dobta be újszerű elképzeléseit arról, miképp szeretné megörökíteni a végső jelenetet. Különleges, minden addiginál realisztikusabb ábrázolást szeretett volna. Tudvalevő volt, hogy a költségvetés egy 9-10 perc körüli finálét enged, így elkezdtek hármasban próbálgatni mozdulatokat az edzőtermi kötelek közt. Nem volt túl természetes, amiket összehoznak, így annyira felbosszantották a két, már szerződtetett kaszkadőrt és boxkoordinátort, hogy azok kreatív nézeteltérések végett otthagyták őket, persze fizetésüket még felvéve.
Avildsen ekkor hazaküldte Sly-t azzal a kéréssel, hogy szabadkezűen, de minden részletében írja meg a meccs alakulását, valahogy így: „Rocky balról üt, Creed hátralép, Creed jobbra lép, majd alacsonyan támad”, mondván Stallone nézett meccseket, de ide most konyhanyelv kell. Másnap egy 32 oldalas specifikus útmutatóval tért vissza (e cikk jelenleg 10-nél jár), amit Weathersszel együtt párban elkezdtek fejből megtanulni, mint egy balettelőadást. A 9 perc minden egyes minutonját kb. 35 munkaórán keresztül tökéletesítették, mire az éleshez értek, ez pedig jelentős, többhetes megállást eredményezett az aktív filmezés kellős közepette. Azért úszták meg csak kisebb csattanókkal a felvételeket, mert olyan szinten begyakorolták a koreográfiát, hogy csak véletlenül kaptak be 1-1 találatot, ügyeltek arra, hogy hitelesek maradjanak, de pont ne érjenek egymáshoz, meghagyva 2-3 centiket. Kikockázható, hogy időnként a pofont kapó fél még azelőtt rántja el a fejét, hogy a másik kesztyűje közel érne. A szakik lelécelése után sem maradt a stáb teljesen vakon: Burt Young elmesélte, Sly a 32 oldalt először neki adta oda, hogy nézze át és javasoljon változtatásokat, ha kell (pár akadt), tudniillik Young fiatalon kis ideig versenyzett. A tengerészgyalogságnál eltöltött ideje alatt amatőrként 34 meccséből 32-t nyert, onnan kijőve 17 győzelemmel, veretlenül vonult vissza a szervezett pályafutásából – igaz, mindig álnéven állt ki, így a statisztikákban 3 különböző, fiktív személy eredményeit kell keresni. Menedzsere a legendás Cus D’Amato volt, aki később pl. Mike Tysoné lett, ez is megkönnyítette az ő cameóját a Rocky Balboában.

A producerek nagy optimizmussal szinte az összes élő korábbi nehézsúlyú világbajnokot meghívtak, de csak Joe Fraizer jelent meg, akinek helybéliként nem kellett sokat utaznia, így dramaturgiailag is ő volt a legkézenfekvőbb. Rocky tesz egy megjegyzést, hogy Joe és Apollo biztos barátok lehetnek, ami egy direkt utalás arra, hogy Fraizer és a Creed főalapjául szolgáló Ali valóban jó viszonyban voltak 1. mérkőzésükig, hisz annak felvezetésén Ali túltolta a trash talkot és mélyen megsértette sporttársát. Ezután még 2x feszültek egymásnak, a ’75-ös fülöp-szigeteki harcuk pedig a Thrilla is Manila néven került be örökre a könyvekbe. Apollo bevonulója talán a Young felé mutatott tiszteletből lett a tengerészgyalogság indulója. A showmanként fellépő Creed előadására Rocky kétkedve reagál, „most hozzám beszél?”, teszi fel a kérdést, ami gyakorlatilag megegyezett a film Oscar riválisának, a Taxisofőrnek legendás tükrös jelenetével. A hírbemondók és a riporterek mind-mind valódi cameók, utóbbiak közül Stu Nahan a folytatásokhoz is visszajött, de a Balboához már csak a hangját adta. A visszavonulása után bírónak álló Lou Filippo szintén végigvitte az első 5 részt, bár nem ő volt minden jelenet játékvezetője. Két önmagát adó vendégszereplő akad még.

Sly edzője Jimmy Gambina volt, aki aztán a film szaktanácsadója lett, s Mickey termében látjuk mind itt, mind az 5. részben. Elsőre Mike-ként hivatkoznak rá, visszatérésekor már simán Jimmy, a vicces, hogy a két film stáblistáján sem egyformán szerepel, pedig ugyanazt játszotta, dramaturgiailag is jól illett az 5. epizód „vissza a gyökerekhez” érzetébe. Amikor Rocky a meccs során padlóra kerül és közelinek tűnik a feladás, Mickey azt üvölti, hogy maradjon lent, míg Mike/Jimmy szájáról egyértelműen leolvasható egy „állj fel!”. Sly ekkoriban igyekezett megnézni minden felvételt Rocky Marcianóról és Ezzard Charles-ról, az ő stílusukat akarta a vászonra adaptálni. De mint azt az elején említettem, nem egyetlen valódi Rocky volt a boxéletben. Amikor Mickey bemutatja az öreg ringszéli csapattagot a teremben, nevén szólítja. Al Silvani végül 3 filmen keresztül maradt a szériában, de nem ez volt az első, hogy egy Rocky nevű ökölvívó sebellátóját alakítja: Paul Newman mellett a már érintett Valaki odaföntben Rocky Graziano menetközi orvosaként láthattuk. Külön jópofa, hogy akár Sly-nak a kitalált Rocky, úgy Newmannek az életrajzi Rocky jelentette az áttörést.

Nem sokon múlt, hogy ne tartson 9 percig a csúcspont, ám ennek kivételesen nem a büdzsé az oka. Mikor az 1. menetben meglepetésre Rocky kiüti Apollót, csak azért nem lett instant KO, mert Rocky hirtelenjében elfelejt a semleges sarokba menni, addig pedig a bíró nem kezdheti el számolást. Creed 8-nál áll fel, ami nyilván jelentheti, hogy azonnali 1-2-3.. esetén nem bírt volna felkelni, ám ez egy bevett profi szokás, ami egyszerre kis időnyerés összeszedni magát az embernek és taktika az ellenfél megzavarására, higgye csak szépen, hogy most majdnem kifektette. Sanszosan Apollo fel tudott volna pattanni hamarabb, de direkt nem tette, fejben akkor esett le neki, hogy nem szabad lazázni. Azon meneteket, melyeket teljesben látunk duplán vették föl: egyszer Garrett Brown TV-st játszva a ring mellett Steadicamezett, egyszer pedig, ő is ott volt a fiúk között a szuperközelikhez. Sly és Weathers betanult mozgása ettől nem változott, gyakoroltak úgy a 9×35 óra alatt, hogy ott volt velük valaki. A forgatás fordított sorrendben zajlott, s a menetek közti leállásokban valójában folyamatosan távolították el a maszkokat és sminkeket a két sztárról. Egyedül ebben a részben nem látni lassítást, még a montázs alatt sem. A kesztyűk, amiket használtak, az USÁ-ban tiltottak voltak, de jól festő megjelenésük miatt a producerek ragaszkodtak, hiába ellenezte Sly. Rocky 52, Apollo 127 pofont visz be, s míg utóbbi 13x üt luftot, addig kihívója csupán 6x nem találja el a bajnokot. Ez persze csak az, amit mi is látunk a 45 percből.
A végén pontozás dönt, de a sport szabályai szerint Rocky semmiképp nem lehetett volna világbajnok, a meccs mindössze gálaként üzemelne igazából. Ahhoz, hogy címmérkőzésre hívhassa ki az aktuális bajnokot, Rockynak előbb afféle selejtezőként egy, a világranglista top 10-ében szereplő másik bunyóst kellett volna legyűrnie, mivel ő maga nem található ott. A top 10-ből bárki kihívhatta volna Creedet, de neki nem az volt a szándéka. A brazil szinkron meg döntetlenre hozta ki az eredményt (hogy reagálták le a 2. részt…?). A mozi szépen vezeti föl, hogy Apollónak igenis küzdelmes lesz a találka, hisz míg ő csak a beceneve miatt választja Rockyt, addig Duke egyből elkezdi kielemezni eredményeit és balkezességét. Igaz, 2x is jobb kézzel látjuk írni, így a 2. részben, mikor jobbos felállásra vált, csak magának könnyítette az alakítást Sly, bár narratív szempontból jól jött. Duke hiába próbálja figyelmeztetni Apollót, az egyszer se foglalkozik vele. Az irodában már saját szemével látja a TV-ben, hogy nemcsak megzavaró az a balkéz, hanem igen erős is. A balkezesekre való angol kifejezés a southpaw (ez a Jake Gyllenhaal féle Mélyütés eredeti címe), ami a baseballból ered – meghagyom a pontos magyarázatát egy szakinak – és épp a film idején kezdett átterjedni más sportokba. Amikor Rocky megpróbálja körülírni a szakzsargont Adriannek, az se teljesen pontos, bár valóságtartalma van. Az nem hiba, hogy a riportban a jobbkezes alapállást használja Rocky, tudatosan edzi a gyengébb oldalát, s erre a profi hozzáállásra kapja fel a fejét Duke. A promóter irodája amúgy Irwin Winkleré, ezt dobta a büdzsé, így nem kellett díszlet.
A film óta eltelt 50 évben már kikopott az az akkoriban még elterjedt tévhit, miszerint „a nők gyengítik a lábat”. A Mickey féle öregek szájából, akik az I. világháború után voltak profik ez oké, a téma viszont előkerült a ’80-as évek végétől játszódó Sydney Sweeney féle Christyben is, akkoriban fordult át a megítélés. Manapság már nincs ez a szexellenensség, mint kiderült, mégiscsak több pozitív hatása van, mint ahány negatív. Intim együttlétet ugyan nem látunk Rocky és Adrian között a mérkőzés előestéjén, de a félelmeinek bevallása kis híján kimaradt a moziból. Már picit késésben volt a forgatás és a producerek ellenezték eme csöndes momentum rögzítését. Sly végül egyetlen csapót kiharcolt (ezt tartotta A legfontosabb párbeszédnek az egész filmből), amit Talia Shire-rel teljesen profin, baki nélkül lehoztak.
Keretet adva a fejezetnek, kicsit még Apollo és Weathers. A Magumból ismert Roger E. Mosley is jelentkezett, de kreatív nézeteltérések lettek belőle. Bill Overton screentesten is részt vett (Stallone posztolt magukról), de ő se passzolt méretben. Sly úgy véli, ha nem jön pont akkor szembe Carl a castingon, neki sem volna karrierje, ugyanis Weathers nélkül nem biztos, hogy egyáltalán leforgatták volna a Rockyt. „Megvolt mindene hozzá. A sármja, a szíve, a lelke. Fizikumban is ő volt a tökéletes. […] Amikor meghalt, összetörtem. Nem akartam elhinni. Hát ő sose mehet el, ő olyan, mint Superman!” – gyászolta már később barátját. Apollo egyébként bár idősebbnek van ábrázolva, valójában Stallone 2 évvel idősebb volt. Mára már csak ő és
maradtak az élők sorában a kiemelt szereplők közül.
De mi is volt az a hírhedt, a producereket és a rendezőt is kiakasztó folyamat Adrian körül?
Átjáró- és átíróház
Nehéz szülés lett a női választás. Carrie Snodgress volt az 1. kiszemelt, de ilyen kevés pénzért nem vállalta. Susan Sarandon megtette volna, de simán túl szexinek ítélték. Bette Midlert megkeresték, őt azonban nem érdekelte. Chert is fontolóra vették egy ponton, Sylvia Kristel járt castingon, de valami csak hiányzott. Nagyon közeledett a kitűzött forgatás (arról nem szól a fáma, hogy az Apollo szitu, vagy ez oldódott meg előbb), s elég feszültté vált a dolog. Ekkor került elő szinte a semmiből Talia Shire, aki mindent megpróbált megtenni, hogy kilépjen bátyja, Francis Ford Coppola árnyékából: nem elég, hogy eleve ő mutatta a legnagyobb lelkesedést, azonnal elfogadta a csekket, ami 7500 dollárról szólt (napjainkban ez kb. 41k). „Te jó ég, milyen kreatív és rokonszenves ember!” – vélte Sly-ról, így a kémiát könnyedén megtalálták. Adrian és Paulie eredetileg zsidókként szerepeltek a szkriptben, de Talia jöttével a Klein családnév átalakult Penninóra a színésznő nagyapjának tiszteletére. Az így keletkezett bővebb olasz-amerikai jelenlétet az olasz szinkron megtámogatta azzal, hogy Adrianaként emlegették a szerelmi szálat. A két Keresztapa után 5 év alatt ez lett a 3. feltűnése Oscar fődíjas alkotásban mind Shire-nak, mind a Gazzót játszó Joe Spinellnek. Adrian természete már ekkor erőteljesebbnek élt Sly fejében, ám Talia a forgatások elején az influenzaszezonnal küzdött, ami miatt a vártnál jóval introvertáltabbnak hatóan tudott játszani. Mire jobban lett, megkérték, hogy tartsa meg zárkózottságát. A későbbi részekkel összerakva, ez sokat használt a karakterívnek, pláne, hogy az első csók se úgy lett felvéve, mint tervezték. Shire egyszerűen félt összebújni Sly-jal, nem akarta a szoros tempót igénylő munka során megfertőzni…
A lány zavarodottsága óriásit emelt a pillanaton, így a rendező és Stallone boldogan megtartotta – utóbbinak máig ez a kedvenc jelenete a teljes sagából. Adriannek eredetileg zsidó édesanyját, Paulinát írta meg, mint családtag, de végül belátta, hogy Rocky legjobb barátjaként és Adrian félig olasz bátyjaként sokkal jobban működne a karakter. Az átírás során végig Harvey Keitel járt a fejében, mint tökéletes partner. Ami azt illeti, nehéz őt elképzelni Paulie-ként. Végül 21 évvel később, a Coplandben találtak egymásra. Amikor a tényleges castingra sor került, Burt Young lett a főkiszemelt. A ház folyosóján látni egy képet Paulie-ról egyenruhában, ami a Kimenő éjfélig egyik jelenetképe. A Rocky vált Young egyetlen Oscar jelölésévé, a forgatókönyvét pedig amolyan „utcai költészet”-ként jellemezte. Saját ötlete volt, hogy a karakternek legyenek ízületi gyulladásai, mindig kenegette a kezét a felvételek előtt, segítve a sminkesek munkáját, ráadásul eredetileg ezen megdagadásokból származó ökle miatt kéri meg Rockyt, hogy kérdezzen rá Gazzónál, lenne-e még uzsorásmeló. Sly megírta ezt, de nem így vették fel végül. Pikáns, hogy az indoklás a húsüzemre épült, ahol Stallone pont ilyen sérülést szerzett. Amikor Paulie részegen sétált haza, egy valódi ittas hajléktalan tévedt oda, aki erős kritikával illette a színészt, miszerint félig így is józannak látszik, nem hiteles. Young ekkor megkérte, mutassa meg, mire gondol, majd a következő csapóban 1:1-ben leutánozta a „szakértő” mozgását, amivel már ő is elégedett lett, és továbbszédelgett. Burt később végig erre alapozva játszotta az alkesz Pauile-t.
Eredetileg Lee Strasberget kereste meg a stúdió Mickey miatt, azonban Avildsen, amint beült a rendezői székbe, Burgess Meredith-ben gondolkozott. Strasberg jó barátja volt Meredith-nek, viszont azért került elő, mert Burt Young mentoraként hallott a projektről. A tárgyalások alatt a direktor önhatalmúlag kért találkozót Meredith-től, hogy megmutassa neki a szkriptet: Burgess imádta és boldogan mondott igent. Nem sokkal a szóbeli megegyezés után kapott egy hívást Lee barátjától, amely csak egy sima csevejnek indult, melyben felmerültek a jövőbeli terveik. Strasberg nagy elánnal elkezdett beszélni egy ismeretlen író-főszereplő boxos szerelemprojektjéről, ahol ő játssza majd az öreg edzőt. Meredith ezen jót derült, az egész kicsit olyan, mint a Grand Prix elkészülte előtti vacsora. Strasberg végül a piszkos anyagiak miatt esett el. Mire Meredith-é lett a karakter, a castingfolyamat még átment Lee J. Cobb-bon, Lew Ayres-en, Victor Joryn és Broderick Crawfordon is, akik kissé lenézték Sly-t, azonban Avildsen makacsul ragaszkodott választásához, Stallone pedig teljes bizalmával támogatta, saját elképzelése nem volt. Az ő szavuk ezúttal is erősebb lett, mint a UA és a producerek akarata. Mickey sokkal szerethetőbbé átírásáról fent már volt szó.

Az 5 központi figura mellett a legjelentősebb Gazzo, akit Sly még Rocky bátyjaként írt meg. Ettől Avildsen ódzkodott, mondván elég a családi szál Rocky körül, legyen kevesebb szappanopera, plusz óvá intette Stallonét, mivel az olvasás közben nagyon hasonlónak érezte az 1954-es A rakpartonhoz és ha eredetiség a cél, akkor előzzék meg a múlthoz való hasonlítgatást. Sly vette az adást, s kiszedte a rokonságot. Ezek után nem volt a karakternek családneve, s mikor Joe Spinell megkapta a szerepet, ő kérte a Tony Gazzót egyik nagybácsija után. Stallone a sok életrajzi ihletettség miatt ebbe belement, csak épp az olasz szinkronban okozott némi kellemetlenséget. Ott Tony Gascóra formálták át, mivel a Gazzo igencsak hasonlóan hangzik egyik általános káromkodásukhoz. A korábban emlegetett ujjeltörős párbeszédben Rocky érve, hogy miért nem folyamodott fizikai erőszakhoz, valódi kutatás eredménye. Egy bővített jelenet a vágószobában maradt. Gazzo sofőrje eredetileg 3000 dollárt tett fel a nagy meccsre, mikor Gazzo odaadja Rockynak az edzésre szánt „szponzorpénzt”. Tony itt megkéri Rockyt, hogy az est után jövő bevételét ne visszafizesse, hanem menjen el tőzsdézni. Ha igaz, ezt felvették mind így, mind Avildsen rövidített – filmbe került – változatával. Rocky össz. 570 dolcsit kap fizuként, randira és edzésre, ez tavaly év végi árfolyamon kb. 3225 dodó. Manapság egy pöppet azért több zsé van a sportban…
Ahhoz képest, mily nagy szereplő a város, a színészek nagyja filmes brooklyni akcentussal beszél (Rocky, Paulie, Gazzo, Mike/Jimmy), az egyetlen autentikus nyelvjárást csak kicsi Marie-tól hallani. Az eredeti forgatókönyvből egy karaktert full kihagytak, a perecárus ex-boxoló Andyt, akivel Rocky többször elmét cserélt. Talán itt érdemes kitérni a már előreutalt két családi cameóra: Sly öccse, Frank Jr. az utcasarki kórus énekeseként szerepelt (meg egyszer elsétált Rocky és Adrian mellett), majd vitte tovább ezt a következő két részbe és az étterem egyik vendégeként a Balboába. Eredeti betétdala, a „Take You Back” korhű feldolgozást kapott az 5. epizódba, ahová nem tért vissza nosztalgiázni, de a Télbratyóban zseniálisan parodizálja önmagát a Rockykra utalva. Apjuk, Frank Sr. (akit az Én játszom Rockytban Matt Dillon kelt életre) a gongot kezelő időmérőként köszön be a fináléban. Apollo ügyvédjeként Arnold Johnsonnak a nyitányban még olvashatjuk a nevét a képen, de a film végi stáblistára elfelejtették rátenni. Van egy rejtett „mielőtt híres lett volna” epizodista is, a Rocky jelentette a Star Trekkel befutott Michael Dorn debütálását, aki Apollo testőreként látható. A Rocky fejlesztésével együtt indult Starsky és Hutch-ban sok a közös pont: Stan Shaw, Don Sherman, Arthur Tovey, Thayer David, Al Silvani és maga Carl Weathers is epizódszerepelt a sorozatban, ketten ráadásul hasonló figurával. David mindkét helyen promótert játszott (a szériában pankrációsat), Silvani pedig ezúttal boxbírót.
Az első 5 filmet Jane Oliver emlékének ajánlják, aki Sly korai menedzsere volt, rákban hunyt el. A Rocky az egyetlen, ami nem rendelkezik valamilyen stáblistás háttérképpel vagy extrával. A II-ben Rocky és Mickey ölelése, a III-ban a Rocky-Apollo festmény, a IV-ben jelenetképek, az V-ben az egész addigi sztori összefoglalása látható, a Balboában pedig rendes dokumentarista montázs, ahogy a lakosok/turisták futkároznak a híres lépcsőkön. Stilizációk a Creedekben is vannak, míg a maguk 119-120 percével egészen az első két Creedig az első két Rocky volt a leghosszabb, érezni komótos, drámai tempójukat. Szintén a Creed 2-ig mindig volt olyan fontos karakter, aki az előző összes részben felbukkant, aztán a következőben nem. A sorminta Gazzóval (1-2) indul, aztán Mickeyvel (1-3 +5), Apollóval (1-4), Adriannel (1-5), végül Paulie-val és Duke-kal (1-6) folytatódik. Egy kihagyással maga Rocky (1-8) is erre a sorsra jutott a 9. filmmel, de néhány mellékarcra szintén passzol ez. A Rocky trailerért a legendás hangú Hal Douglas narrálta, míg a plakáton lévő képnek komoly háttere van.
Pár kimaradt jelenetről fennmaradtak forgatási fotók. Lett volna egy PR esemény röviddel a nagy meccs előtt, ahol Rocky körbevezeti Apollót Mickey termében, miközben összetűz azzal a sráccal, aki a film elején megkapta Rocky szekrényét. A finálé előtt az öltözőben Rocky és Adrian beszélgetése is átalakult, talán azt váltotta ki a Sly által oly nagy ragaszkodással beékelt lelkizés az ágyban. Végül pedig a híres poszter alapja, s ezáltal a filmmel az egyik leginkább összenőtt képkocka: amikor kézen fogva sétálnak miközben Rocky még talpig boxszerkóban. Ez nem lett volna más, mint a 2. eredeti befejezés: nem hiába emeltem ki zárójeles felkiáltójellel, hogy a meglévő „Adrian!” üvöltés csak a 2. pótforgatás szüleménye, az 1. utóforgatás, azaz Adrian meccsre beletevése alapból úgy nézett volna ki, ahogy a plakát megőrizte. A 15. menet extázisa után a rajongók a két küzdőt rocksztárok módjára emelték volna ki a harctérről. Rocky tekintetével elkezdte keresni, merre lehet szerelme, aki a bevonuló folyosó függönyéhez támaszkodva várta párját. Egy romantikus dialóg után innen kezdtek kézenfogva visszasétálni az öltözőbe, azaz a poszter lényegében lelőtte volna a befejezést. Míg a nyitott zárás összezavarta azt a tesztközönséget, az ezt látók túl lehangoló érzetűnek találták a lassú sétát, s látva az eredményt, Sly sem volt kibékülve vele. Így aztán 1 hétre rá vették fel a végleges utolsó képsorokat – de a marketingterv megragadt az előzővel.
Jöhetett az utómunka és a premier!
Ordít a licenszhiány, cseng a kassza, Oscar bácsi meg gyün
A Rocky premieridőszaka a filmzene november 12-ei megjelenésével kezdődött. Bill Conti „Gonna Fly Now”-jából létezik egy híres cover, s akkora keresletű sláger lett belőle, hogy a kiadás, melyen Maynard Ferguson adja elő, több példányban kelt el, mint a hivatalos. A Rockyban hallható konkrét verzióját soha nem adták ki, több különbség is jól kihallható. Amikor Rocky hazaér a Spider Rico csata után, akkor a Kool & The Gangtől a „Summer Madness” szól a háttérben. Ezt sokan keverik Contitól a „Decision”-nel, ami valóban ott van a soundtracken, de a filmben nem. Egyértelműen a „Summer Madness” inspirálta (sample-t is használ) és prózai oka van létezésének: ez helyettesíti azt az albumon. A low budget utolsó lenyomataként egyedül a filmre köthettek használati jogot. Feltételezések szerint Conti arra az esetre készítette a szerzeményt, ha még oda se sikerül lefixálni alapját. A sztoriban még van csavar: a „Decision” már trailerbeugró is volt, de később visszatért a folytatásra egy másik mixelésével, mikor Rocky beáll dolgozni a húsüzembe… csak épp azt a variánst nem adták ki később. A Rocky III CD-jein és kazettáin ismét megtaláljuk… az 1976-os változatot. Azaz a „Decision” szerepelt két filmzene gyűjteményben úgy, hogy azon epizódokban nem hangzott el, amilyen formában pedig része volt a filmek hangsávjának, úgy sosem publikálták. A „Summer Madness”-t egy későbbi generáció a GTA: Vice City teaseréből ismerte meg.
A Rocky díszbemutatóját november 20-án tartották New Yorkban, ugyanaz a mozi másnaptól limitált előjátszásokba kezdett. Többnyire pozitív kritikák érkeztek (pár lehúzó mellé), Roger Ebert pl. 4-ből 4 csillagot adott, Stallonét a fiatal Marlon Brandóhoz hasonlítva. A film hollywoodi gálájára dec. 1-ig kellett várni, majd ország- és Kanada-szerte a nagyvárosokban 3-tól került műsorra, az Oscar kampány és a karácsonyi szezon jól jött az ünnepek alatt játszódó sztorihoz. Január 7-től a szélesebb forgalmazás is kezdetét vette a brazil premierrel karöltve, februártól pedig folyamatosan mutatták be az európai, ázsiai, afrikai és ausztrál piacokon, akár a mai díjesélyeseket. Mivel a briteknél csak áprilisban rajtolt, ezért 5 BAFTA jelölését (film, rendező, író, főszereplő, vágás) már a következő szezonban gyűjtötte. A bemutatóhullámot Magyarország zárta ’78. dec. 28-án, nálunk később csak ’82-ben a törökök és ’97-ben Sanghaj tartott valódi premiert. A Bubik István féle szinkron ’85 nyarára készült el az MTV-re, a Kálid Artúr féle egységes DVD változat pedig 25 éve, ő szokatlan, de meglepően jó választásnak bizonyult. A Fehér Házban külön lejátszották Carter elnöknek, Sly pedig elmondta, hogy Elvis meghívta őt Gracelandbe, de Stallone berezelt, így csak egy példányt küldött el a birtokra, majd kapta a visszajelzést, hogy az énekesnek és barátinak nagyon tetszett, gratulálnak és sajnálják, hogy nem tudott eljönni. Charlie Chaplinhez Svájcba sem jutott el, csak egy tekercs, pedig Chaplin szívesen kibeszélte volna személyesen.
A Rocky vált a legnagyobb mozibevételt szerző ’76-os premierré, alacsony költségei miatt (ahol kb. 4x annyi ment el marketingre és Oscar kampányra, mint forgatásra) pedig extrém jövedelmező lett: a világszintű 225 milliós fialás elképesztő hasznot jelentett. Az akkor nagy stúdiónak számító United Artists „leg-legbemutatójává” vált, megdöntve házon belül a Száll a kakukk fészkére rekordját, s egészen az MGM-mel való összeolvadásig (’81) csak ez a 2 hozott nekik az USA-Kanada háza tájáról 100 milla fölött. Az ősbemutató másnapján az előjátszás közel 5500 dolcsival nyitott, ami a filmet egyedüliként játszó New York Cinema II-nek egyéni forgalmi csúcsot adott. A 9 napos exkluzivitás során (a hollywoodi premierig) ez az egyetlen mozi 39 ezret termelt, a 9. hét végére 231-el fejezte be futását az eredeti kópia. Ez volt egyben az a hét, amikor New Yorkban és New Jerseyben további 59 hely kezdte vetíteni a Golden Globe underdogját, amely 1 hétvége alatt 1 millió fölötti pluszt jelentett, s ezzel az amerikai heti ranglistán is átvette a vezetést, amit 4 héten át a Carrie, 5 hétig pedig a King Kong uralt. A Rocky ezt követően sorban 9-et nyert, s bár az Oscarnál az Airport ’77-nek átengedte a trónt, még a komplett áprilist is uralta további 4 heti termést maga mögé utasítva, többek közt az Annie Hall premierét. Csupán májusra szorult le végleg a topról, abban a hónapban, amikor egy bizonyos Csillagok háborúja elkezdte világhódítását. Az élmezőnyből még 8 hónappal bemutatása után sem esett ki, ráadásul ’77 júliusában 1 hétre a „Gonna Fly Now” a Billboard aktuális 1. helyét is megszerezte a slágerlistákon.
Az egy dolog, hogy a ’76-os osztályt állva hagyta, még ’77-ben is csak a Star Wars keresett több pénzt a Rockynál. Inflációval számolva ma valahol 1,250 milliárd körül állt volna meg. A legnagyobb bevételt hozó sportfilmek örökranglistáján épp idén előzte meg az F1 – A filmet egy kínai, raliversenyzésről szóló trilógiazáró, a Pegasus 3, amely a szerény 650 milliós határt lépte csak át, a 3. helyen pedig a Verdák 2-t már 560 alatt találjuk. A Rocky IV máig 13. a maga 300-ával (és ezzel egy 2024-es kínai után a 2. a boxfilmek közt), a Creed III. 16. (Sly nélkül!), a Rocky III 18., míg a Rocky 25., kb. félmillióval lemaradva a Ford v Ferrari mögött és nem egész 9-cel a Millió dolláros bébi előtt. (Aztán: Creed II. 27., Rocky II 28., Creed 32., Balboa 38., Rocky V 42.) S akkor most az olyan egyebekről nem beszéltünk, minthogy a CBS az amerikai országos TV premierért 7,5 milliót fizetett, ’79 februárjában pedig ezt 27,5 millió háztartásban nézték. Ne csodálkozzunk hát, miért tartják a Rockyt az underdog sablon non-plus ultrájának. A nézők szívének elnyerésével párhuzamosan jött a díjeső: a Golden Globe-on 6 nominációt szerzett, amiből ugyan csak 1-et, de a legfontosabbat nyerte meg – a legjobb drámáét. Az 5 vereségből 4-et (rendező, író, színész, színésznő) a Hálózattól szenvedett el, a legjobb zene pedig a Csillag születiké lett, amely 5 glóbusszal távozott aznap. Az Oscarhoz vezető úton fontos lépés volt a rendezői és vágói szakszervezetek elhozása és az íróknál lévő jelölése, amik mellett még gyűjtött pár kiemelt kritikusi szövetségnél is erőt. A Grammyn a következő évre csúszva esélytelenül találta szembe magát John Williams Star Wars-ával Bill Conti, aki viszont a Rocky nagy estéjén az akadémiai gála zenééért felelt.
Az Oscaron végül a Hálózattal megosztva a legtöbb nominációt kapták, mindkettő 10-et, a hangoknál lévő kvartett egyike már sajnos posztumusz. Színészként Stallone, Shire, és a férfi mellékszereplőknél Meredith és Young kaptak meghívót, előbbi az előző gálán is ott volt (A sáska napja), míg Talia 2 évvel korábban még nem főszerepben (A keresztapa II). Sly íróként is nominálva lett, a „Gonna Fly Now” pedig kihagyhatatlan betétdalként szerepelt. A 6 elbukott kategória feléért ismét a Hálózat felelt, zenei fronton ezúttal is a Csillag születik volt nyeregben, míg a másik két pofon az elnöknek az embereitől érkezett. A szakmai előjelzők hitelességét igazolóan viszont nyert a vágóknál, Avildsen a rendezőknél és az Oscar történelmében először egy sportfilm vitte a fődíjat, melyet Robert Chartoff és Irwin Winkler egy nem semmi kaland betetőzéseként emelhettek magasba. Sly egyike lett azon két embernek, akik egyedül írtak eredeti forgatókönyvet és abban úgy főszerepeltek, hogy kiérdemeljék a dupla Oscar-jelölést. Chaplin (A diktátor) a másik, aki a Rockyt moziba küldő UA egyik társalapítója. A Rocky után csak a Millió dolláros bébi kapott legjobb film szobrot boxtémával, míg a sorozatból egyedül a Rocky nyert Oscart, az „Eye of the Tiger”- t, és Sly-t a Creedből csak nominálták később. Utóbbi igen szívszorító rekorddöntés volt. A Globe-ot elvitte rákos öreg Rockyként, így ő vált fanfavorittá az Oscaron, ám sokak szíve szakadt meg, mikor Mark Rylence elhappolta azt. Tudtuk, hogy Sly ezek után sosem lesz már ily közel.
Hogy miért volt ez rekord így is? Noha akadtak olyanok a díj fennállása során, akik több jelölést begyűjtöttek ugyanazért a szerepért (Peter O’Toole: II. Henrik, Cate Blanchett: I. Erzsébet, Al Pacino: Michael Corleone vagy épp 2 hőskori eset, amiből az egyik igen spéci volt és magával hozott egy alapvető szabályt), de Sly 14 évet vert az addigi legnagyobb eltelt időre ebben. Paul Newman a biliárdozó Eddie Nelsont 25 év kihagyással játszotta el a vásznon (A svindler, A pénz színe, 1961-86), ráadásul utóbbival nyert. Sly sajnos ebben nem követte „az ’50-es évek Rockyját”, 39 éves kimaradás ide, nagyon hasonló körülmények oda (először főszerep, aztán mentormellék; a 2. jelölés legacyquel), nem jött össze a csoda. Sly egyszer elmondta, a ’77-es Oscarra saját döntésük alapján nem utaztak el szülei – pedig ugye apja cameózott is – és ez máig fáj neki, így sajnos két felemás Oscar élménye van. A show persze nem maradt el, Muhammad Ali volt az est egyik meglepetésvendége, aki Sly oldalán a legjobb női mellékszereplő szobrocskáját adta át (akkoriban még nem volt fixen kialakult, hogy az előző év nyerteseit hívják erre). A színpadon előadtak egy kis bunyóimitációt, Ali eleresztett egy „Én vagyok az igazi Apollo!”-t, s hamar kiderült, hogy sértődés helyett a mozi egyik leghangosabb rajongójává vált. Ezen felvezetés előzte meg Beatrice Straight győzelmét, aki 5 perces alakításával érdemelte ki azt, amely azóta is a legrövidebb képernyőidős Oscar.
A Rocky az egyetlen legjobb film kategóriás jelölt valaha Sly-jal és az egyetlen, amely azévi film+dal kombót hozott. Győzelme az Akadémia egyik legmegosztóbb döntéseként ismert. Többször megjelent olyan listákon, melyek a legrosszabb legjobb film nyerteseit gyűjtötték ki, a The Hollywood Reporter pedig egyszer több száz akadémiai tagot kérdezett, hogy ha újra szavazhatnának 1-1 vitatott eredménynél, kitartanának-e eredeti voksuk mellett, avagy sem. A konszenzus az lett, hogy bizony ebben az esetben nem egy proli philadelphiai bunyós, hanem a Watergate-et leleplező oknyomozó újságírók kapnának nagyobb bizalmat és fődíjat, továbbá biztosan több, mint 4 jelölést érdemelt volna a Taxisofőr. Sly a folytatást a jelölések és a gála között dolgozta ki, majd utána jelentette be szándékát, hogy nem egyetlenen töri a fejét és akár a 40-es, 50-es éveiben is szívesen maradna Rocky. Még maga se hitte, hogy a Balboa idején 60, a Creed II-nél pedig 72 esztendősen sem lesz ez másképp…
A Rocky mind Sly, mind Shire kedvenc saját munkája, Stallone pedig 10/10-et ad rá. Bár a 2. rész sok negatívat kap önismétlő jellege miatt, ezek egyáltalán nem az akcióhőst mutatják (a legkikezdettebb az, miképp bírja Rocky lebetegedés nélkül a nyerstojás ivást), s noha utána a ’80-as években csak kikötöttünk a dupla annyi pofon és több montázs slágerekre útján akcióirányba, de a IV-re aligha lehet haragudni. Ugyanolyan esszenciális a maga évtizedének, mint a Space Jam a ’90-eseknek. Időben jött a visszaterelődés az alapok felé, immár némileg feszesebb tempóval, és jó, az V valahol egy feketebárány, de a Balboa és a Creed méltán értek az eredeti mellé, a Creed II. pedig erős plusz rétegeket pakolt az alapból népszerű Rocky IV-re.
Bárhogy nézzük, nem volt rossz pályafutás ez, igen komoly hatást hagyva maga után…
Utóélet
A Rocky Balboa bemutatása kapcsán a Rockyt annak „kulturális, történelmi és esztétikai” jelentősége miatt az USA kongresszusi könyvtárának filmes leágazása az örökké megőrzésre szánt klasszikusok közé emelte. Kár volna egyenként belekezdjek, hány listára fért föl 50 év alatt, az IMDb-n két menüpontban és az angol Wikipedián sem feltétlen teljes a felsorolás. Az Amerikai Filmintézet pl. csak önmagában 10x tette fel nagy presztízsű összefoglalásaiba 1998-2008 között különböző aspektusaiért (éves top10-ük az 1. nagy jelzés, mik lehetnek az Oscar királykategóriásai). A kisebb válogatásokra most nem térek ki, a szakmaiakra igen: 2006-ban minden idők 78. legjobb forgatókönyvének választotta írók szakszervezete, 2012-ben a vágóknál egyike lett a legjobb 75-nek (ők csak felsoroltak), 2016-ban pedig a valaha volt 65. legjobban rendezett alkotásnak ítélte meg a rendezők céhe. 2015 óta sokszor már nem egymaga szerepel a franchise-ból, hanem az első Creeddel karöltve két előkelő helyet lefoglalnak, esetenként a Creed meg is előzi: a Rotten Tomatoes „150 legjobb sportfilm” szekciója egy ideig pl. úgy festett, hogy a Rocky 17., a Creed 2. helyen állt. Nem hiányozhat az „1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz” könyvből, 2015-ben pedig készült egy másik 1001-es rangsor, mely az IMDb, a Rotten, a Metacritic és a Letterboxd értékeléseit átlagolva állt föl, ezen az 589. lett és persze az IMDb-n a top 250-ben is bérelt helye van.
Stallone lányai egy 2021-es podcastjükben apjukat jól ismerve elárultak egy addig nem köztudott dolgot. Szerintük a karakter megalkotásában Sly rajongása Edgar Allan Poe és Herkules felé szintén nagy inspiráció lehetett, Rocky félig-meddig az ötvözetük. Az alkotás Jackie Chan egyik kedvence, ez adta meg alapját későbbi közeli barátságuknak Stallonéval, akire példaképként tekint, bár sajna eddig sem rég dédelgetett közös főszereplésük, sem Chan bármelyik Expendables beköszönése nem jött össze. A mai generációból is akad, aki egyik, ha nem A kedvenc mozijának tekinti a Rockyt, Ryan Gosling. Micsoda tökéletes körbeérés, hogy idén tavasszal épp „Rocky”-val együtt vihetett el a hátán egy blockbustert. A számtalan popkultutalás mellett temérdek paródia készült. Az SNL rengeteg szkeccsben idézte meg, 1985-ben Rocky sem úszott meg egy nem hivatalos török változatot (a Kara Simseket), a pár hivatalos videojáték mellett egy hamis is megjelent ugyanekkor (később a Paulie által használt Roccóra nevezték át), ’86-ban egy finn-szovjet 9 perces rövid jött ki Rocky VI néven, ’88-ban pedig egy egész estés paródia érkezett Ricky 1 címmel. Az In Living Colorban maga Jim Carry utánozta le gumiarcával Stallonét, Ryan Stiles pedig elhíresült Mickey imitációjáról a Whose Line Is It Anyway?-ben, ami kb. a Beugró legfőbb külföldi ihletésének tekinthető.
Az önirónia csúcsa 2013-ban lett elérve az eredetileg szerintem jópofa „A pofon egyszerű” címre keresztelt, végül Kiütésként bemutatott önparódiával. Az 1980-81-es Oscar szezon óta örök vitatéma, hogy a Rocky vagy a Dühöngő bika-e a jobb boxfilm (aztán fix dobogósként beszállt a Millió dolláros bébi), szóval 13 éve kitalálták, mi lenne, ha Sly egy nagyon Rockyra hajazó figuraként ringbe szállna Robert „tutinem Jake LaMotta” De Niro ellen. A Copland reunionra az után került sor, hogy egy 2012-ben tervezgetett Rocky – Karate kölyök crossover meghiúsult. Erről Ralph Macchio beszélt, ő nem vállalta volna, azonban John G. Avildsen a Rocky 1+V és a Karate kölyök 1-3 után rendezőként szívesen, a mozi pedig Daniel LaRusso lánya és a Milo Ventimiglia által játszott Rocky Jr. közösen nyitott dojóját járta volna körül, Rocky Sr. cameóval. Macchio kilépése után fejlesztői pokolba került, ám ebből nőtt ki aztán a Cobra Kai és ekkor már Ryan Coogler is tervezgette a Creedet. Persze mire azt bejelentették, Stallone és De Niro feledésbe merült poénkodása leforgott, a trailere idején pedig még hihettük, hogy ez lesz Sly jutalomjátéka a tematikában (szorítón belül valóban ezzel zárt). Természetesen mindkét sztárról az archívok különböző régről előtúrt fotók és próbafelvételek formájában jelentek meg (plusz CGI fiatalítással), s bár a Rocky easter eggek száma magasabb, ő egy eleve jóval könnyebben parodizálható figura, mint azt még látni fogjuk.
A múzeumi kaptatót régóta hivatalosan Rocky lépcsőknek hívják. A 30 éves évfordulón az épületben és kertmoziként a bejárat előtti téren is tartottak vetítéseket. A futás mindennapos jelenség maradt, legyen szó kicsikről, valódi edzéseket végzőkről, vagy turistákról, persze az ünneplés világszerte bármely lépcsőn leutánozható, gyerekként jómagam is megtettem egy céges családi napon szüleim mellett, nemrég meg cosplay Guinness-rekordot állítottak fel. Az egyik prominens politikus úgy vélte, Sly Rockyval többet tett a városimázs építéséért, mint bárki Benjamin Franklin óta. A Rocky III-hoz készült szobrot sokszor rakosgatták ide-oda: megosztó volt filmbéli helyén tartani, mondván csak egy kellék és nem valódi művészeti alkotás, ami a múzeumot reprezentálná, így 1983-2006 közt a nagy meccsnek helyt adó Spectrum aréna mellett talált otthont, noha a jeleneteket a Los Angeles Memorialban vették föl (mára egyik csarnok se áll). Innen csak a Próbababa, az 5. epizód forgatása és premiere körül promócióból és a Philadelphia idejére tették vissza, majd a 30 éves évfordulóra és a Balboa bemutatóra ismét – a filmben egy poénos kiszólás utal eredeti helyéről való eltávolítására. Ezután a lépcsők alján található parkban maradt (ahol a Creedben látni), ennek avatóján a polgármester „a város kedvenc befogadott fiának” nevezte az ős New York-i Sly-t. Fent cipői lenyomata képviselte azóta, majd 2024-ben felvitték a szobrot egy eseményre, idén pedig egy tematikus kiállítás erejéig magába a múzeumba. Az 50 éves jubileum jegyében nyár végén aztán megszavazták véglegesen, hogy annak helye fent van a lábnyomok mellett, lent a parkban pedig helyét átvette egy Joe Fraizert ábrázoló. Szépen bezárult a kör.
Az 1996-os atlantai olimpia előtt a lánggal a lépcsőnél is sor került futásra egy helyi kosaras lánnyal, míg 2004-ben John Kerry elnökjelölt indulásának hivatalossá válása előtt közvetlenül a lépcsőknél fejezte be előzetes kampánytúráját, persze megemlítve Rockyt. Az edzőmontázs rahedli paródiát/utalást szült, csak pár: Will Smith a Kaliforniába jöttem 4. évadának fináléjában járt Phillyben, Eddie Murphy a Bölcsek kövére során szaladgált, de ott van a Ne szórakozz Zohannal, a Shazam!, a Csibefutam, vagy egzotikusként a Torrente 3 – jöhet a magyar verzió a Nemzetinél! A sok hivatalos könyvváltozat és videojáték mellett (melyekből volt pár modernebb 2000 után) ’77 májusában egy manga is született Rockyról egy művésznő kezéből-tollából. Michael B. Jordan rendezésében a Creed III. alatt erősen érezhető anime rajongása, ami a franchise két legutóbbi címét eredményezte. Az egyik egy 6 perces rövid animáció az űrben játszódva (Japánban a Creed III. előtt ment mozikban), a másik pedig egy manga, ami 10 évvel a C3 után játszódik és Amarára fókuszál. Nem lenne meglepi, ha idővel erre venné irányát a filmsorozat, bármily sablonos is volna, mégsem önismétlő, hisz Rocky Jr. nem követte apját. Ez viszont még nagyon a kétes és jelenleg zavaros jövő zenéje, ami viszont még a múlt zenéje, az a Rocky musical, melyhez magának Stallonénak is köze volt!
Egy New York-i workshopon 2011 tavaszán jelentette be Thomas Meehan író, Stephen Flaherty zeneszerző és Lynn Ahrens dalszövegíró, hogy Sly segítségével és hozzájárulásával immár 8 éve (tehát a Balboa forgatása előttről) dolgoznak az 1. film színpadi adaptációján. Novemberben megkapták a zöld utat, Stallone mellett a Klicsko fivérek álltak be producernek és a szokásos színházi pozíciók mellett a stábot egy külön boxkoreográfus szaki segítette. Az eredetileg angolul megírt előadást átfordították németre, a show ugyanis Rocky: Das Musicalként 2012 októberében, Hamburgban (a filmek USA után náluk a legnépszerűbbek talán, szinkronjuk híres) debütált, igen impozáns, 20 millió dolláros büdzsével. A két felvonásos darab 20 eredeti dalt tartalmazott, természetesen felhasználta a „Gonna Fly Now”-t és nem bírta ki, hogy ne csempéssze bele az „Eye of the Tiger”-t, hiába jelentett az fontos elemet a 3. rész dramaturgiájában, beleszőtték az 1. epizód eseményeibe. Később Stuttgartban egy másik stáb játszotta, majd a Broadway-en 2014 februárjában nyitott egy jóval szerényebb, 4,3 milliós keretből. A szereplőgárda egyetlen átívelő tagja, aki németül és aztán ott is a közönség elé állt, az az Apollót játszó Terence Archie volt. A végleges angol szkripthez még Hal Leonard beállt társíróként. A Broadway egy igazán immerzív megoldással pótolta a szűkösebb költségvetést, oly kreatívan, akár a filmesek anno.
Egy viszonylag üres színpadon az állandó helyszín az edzőterem volt, a különböző egyéb lakások és utcák dobozszerű díszletként kúsztak be. A minimalista élmény az utolsó 20 percre megváltozott: a termi szorító hirtelen az aréna közepévé vált, mely köré mobiltribünöket csúsztattak, s akik az A-tól F sorig vették jegyeiket, a menettáblákat tartó lányok felkísérték a ring mellé, a távolabbi sorokban ülők pedig előrébb jöhettek. A legelső nyilvános főpróbát nem tudták megtartani áramszünet miatt, ezt a nézői élményfokozást pedig igazán csak a hivatalos márciusi premierre sikerült zökkenőmentessé tenni. A pozitív kritikai visszhang már egy nagyobb sikert is előjelzett az augusztus közepéiig műsoron lévő musicalnek, mely futása alatt 28 előjátszott próbát és 188 hivatalos fellépést ért meg. Dicstelen sem maradt: a 68. Tony gálán nemcsak előadott a stáb egy kis válogatást, hanem 4 kategóriában drukkolhattak is: a koreográfiáért jelölték mind a tánc-, mind a boxfelelőst, nominálták továbbá a világítást és Andy Karlt Rocky megformálásáért, míg a díszletek közt szobrot ért ötletes megoldásuk. A musical később 5 hónapig a prágai Kongresszusi Központba is betört 2017-ben, tavaly pedig negyedéven át egy Sao Paoló-i nightklub tetőteraszán adták elő, szintén igen formabontóan.
Ez tehát „dióhéjban” a Rocky előkészületének, megszületésének, sikerének és utóéletének krónikája, amiből még mindig fenntartom, hogy pár dolog kimaradt, de talán kevesebb, mint amennyi az Én játszom Rockytból fog, pláne annak esetleges hollywoodi dramatizálása és egyszerűsítése közepette. A cikk ezen a ponton még mindig 12 oldalnyi mínuszban van ahhoz képest, amilyen hosszan leírta Sly anno a 9 percnyi meccsjelenet minden részletét, szóval bizonyára még megannyi anekdota lehet elszórva itt-ott, de sajnos sokan azt már nem tudják elmesélni. Vitatható, hogy a Rocky-e a legjobb film az ökölvívásról vagy sem, de az aligha, hogy a mozi történetének legnépszerűbb, a legkultikusabb és legnagyobb hatásúja.
De ki gondolta volna, hogy a Hail Mary-küldetés és az Én játszom Rockyt által valamiképp még 2026 is (a) Rocky(k) éve lesz?

















