Ha túlzónak tetszik az optimizmusom, tessék nyugodtan a fejemet átszúrni egy nyílvesszővel és egy hatalmas kaktusszal kikergetni a sivatagba, ám az a helyzet, hogy mostanában tökéletesen boldog vagyok western-ügyben. Ugyan a félszemű kezéből mind a tíz Oscart kiverték a dadogó király csatlósai, a közösségi hálófonók, meg a többiek, de Coenék égetett szesztől bűzlő barátságmozija még így is az utóbbi évtizedek legsikeresebb westernfilmje, s ez bizony rettentő fegyvertény. És ha ennyi még nem lenne elég (miért is lenne?), most meg itt van nekünk a gyerekfilmben, horrorban, egzisztencialista drámában, kardozós kalandfilmben és még ki tudja miben bizonyított Gore Verbinski gyönyörűségesen bizarr animációs seggberúgása, a Rango. Jippijájé!!
Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy a biztonsági játékra felesküdött stúdiófőnökök miért és hogyan adtak zöld utat egy olyan, valószínűleg méregdrága cuccnak, amelyben a számítógéppel mozgatott, a Muppet Show tudatmódosított állatkáihoz hasonlatos figurák kábé annyira aranyosak és bizalomgerjesztők, mint a Rangóban szinkronhangként jeleskedő Johnny Depp szétcsapott fizimiskája a Félelem és reszketés Las Vegasban legjobb jeleneteiben. De ne is firtassuk a csodák eredetét, inkább csak higgyünk bennük, mert úgy néz ki, tényleg vannak.
És ha már szóba került – mert nem véletlenül került szóba – ne is mozduljunk el Terry Gilliam és az ő kultikusnak nem kicsit nevezhető gonzo-filmje mellől, hiszen a Rangónak (amellett, hogy telis-tele van aggatva a spagetti westernek összes toposzával és méltán legendás más díszeivel), bizony van pofája időnként hallucinogén szereket is bevetni a szigorúan 2D-s, ám frenetikusan szórakoztató filmélmény érdekében. Mégpedig olyasféléket, melyeket még a bátorságukról (is) híres Pixarék se szoktak megengedni maguknak. Van itt tehát konkrét idézet a Félelem és reszketésből és bájosan megidézett Volt egyszer egy Vadnyugat; lázálmos magunkba fordulás az autópályán; beszívott víziókra emlékeztető, golfkocsis merengés az élet értelméről, az úgynevezett Vadnyugat Szelleme személyes részvételével (és itt érdemes felkészülni egy feledhetetlen virtuális cameóra) – na meg olyan akciószekvenciák, hogy alig győzzük összeszedegetni a poncsónkra hullott pattogatott kukoricát.
Világpremier van, úgyhogy még a jövő zenéje, hogy a dinka kaméleon és csatolt barátai mennyire találják el a meglehetősen kiszámíthatatlan közízlést. (Apropó zene: Hans Zimmer és Los Lobos! Compendre, Amigo?) Mindenesetre eléggé nagy meglepetés lenne, ha Verbinski bankot robbantana, de ahogy már fentebb is ámuldoztam, csodák márpedig vannak, még Hollywoodban is. Kezeket a pisztolytáskákra, indulhat a szorítás. Mert a Rango, frankó.
Kösz. Magamtól meg nem néztem volna, de így már éppen ellenkezőleg…:)
@efes: Bátran! Verbinski érdekes figura…ne felejtsük el, hogy az Egértanyával indított, az sem egy szimpla családi film! 🙂
@”Cheese”: Az lett volna, mármint az Egértanya, a “gyerekfilm”. A Mexikói meg a “ki tudja miben”. 🙂