Közelebb (Closer) a Merlinben


Régóta mondom, hogy aki igazi 3D-t akar, az járjon színházba, mert a vásznon csak parasztvakítás zajlik. Nem feltétlen ebből kiindulva, de a Merlin színházban színpadra állítják a Közelebb (Closer) című darabot, amit néhány éve Jude Law, Julia Roberts, Nathalie Portman és Clive Owen főszereplésével láttunk moziban-képernyőn, és szerintem mindannyiunknak maradandó élményt nyújtott. A négy szereplő a hagyományos férfi-női leosztásban hol így, hol úgy alkot épp egy párt, ez néha felvonásonként változik.  Vagy ahogy a szinopszis írja: “A cselekmény Londonban játszódik, ahol a fotóművész, a sztriptíztáncosnő, az író és az orvos végzetszerűen megismerkedik. Folyton megcsalják egymást és őket is megcsalják. Ész nélkül rohannak vesztükbe, és csupán a kéj, a szabad, már-már állatias ösztönöktől hajtott vágyakat akarják átélni mindenáron, bárkit eldobva, bárkit fölszarvazva. A szerelem létszükséglet számukra, de csak akkor, ha nem kaphatják meg. Ha kéznél van, már nem izgalmas.

Nem romkom, hanem érett, felnőtt emberek szerelmi drámája a Közelebb, amely most tehát pesti színpadokon folytatja útját.

foto schiller kata 086fotó: Schiller Kata

Ne gondoljuk azonban, hogy amolyan fordított irányú adaptációról van szó, hiszen Patrick Marber remekműve természetesen színpadra született, először New Yorkban mutatták be, majd aztán a világ jó pár pontján, mielőtt a filmipar lecsapott volna rá. Budapesten Sopsits Árpád rendezésében láthatjuk, színpadon első alkalommal Magyarországon, most csütörtökön, azaz október 20-án, majd eztán november 6-án (vasárnap) és 16-án (szerda) (mind egyaránt 19.00 órás kezdéssel). A négy főszereplő: Érsek-Obádovics Mercédesz, Gera Marina, Kádas József és Molnár Csaba.

Bővebb leírást a történetről itt találtok>>

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Fertőzés - kritika
Következő cikk Submarine

No Comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .