Nyilván azért gondolták a szakik, hogy Hergé advencsörfüggő figuráinak nem árthat a motion capture-botox, mert bő 80 éve pattantak fel a képregénylapokra, s az olyan régen volt, hogy arra nemhogy a ma mozibajáró csemeték, de jó eséllyel apukáik és anyukáik se nagyon emlékeznek. Arról nem is beszélve, hogy a francia nyelvterület popkulturális ikonjai iránt érdeklődő 3D-fanatikus nagymamik és papik sincsenek olyan sokan, hogy fizetőképes tömegekké álljanak össze. Persze ettől még nem kéne feltétlenül temetni Spielberg és Jackson animációs Tintinjét, elvégre annak idején a hatásokat tekintve Indiana Jonest is a múltból szalajtották a Frigyláda nyomába. Igen ám. Csakhogy.
Akkor még Spielberg nem a trendek után pattogott, hanem az ő ostorpattogtatására pattogott a kukorica – és mindenki más hozzá képest, vagy áldásos hatására igyekezett Hollywoodot csinálni. Ha Spielberg azt mondta, hogy tátott száj van, akkor ott tátott száj volt, kincskeresés és ámuldozás, emlékszünk, sőt nem csak emlékszünk, hanem ma is nézzük. Ó nem, dehogy felejtett el filmet csinálni, tud ő csukott szemmel is, csak a tátott szájról gondol kicsit mást, mint fénykorában. Úgy volt, hogy mielőtt mindent maga alá gyűrt volna a trükkáradat, néhány határozott mozdulattal felrajzoltatott a HŐS, aztán jött a rejtély, a Bibliából meg innen-onnan, hogy a szabályok ismertetése után kitörjön a hajrá, hegyre fel és hegyről le, hulljanak a nácik és omoljanak a csajok, a végén meg szemünkbe világítson a FÉNY, a felfedezés öröme: az ejha, és a kiélvezett hepiend. Most meg nincs igazán HŐS, csak annak a számítógépes modellje, patinából újrarajzolt pixelcsoda. Az eredeti Tintin androidja.
Jó, higgyük el a hivatalos szöveget: ez az egész kompjúterizált-előjátszott izé arra kell, hogy semmi, de tényleg semmi se szabhasson határt a fantáziának (értsünk ezalatt bármit). Csak akkor miért van az, hogy a festményszerű látvány ellenére mégsem ámuldozunk úgy igazán, mármint szívből? Legfeljebb csak csettintünk, hogy igen, ez tényleg szép, sőt gyönyörű, és micsoda rendezési (programozási, animátori) bravúr, ahogy leesnek, felkelnek, zuhannak, és így tovább, és így tovább, őrült tempó, még őrültebb tempó, legőrültebb tempó. De hol van az a pont, ahol igazán feltekeredünk a szélesvászonra? Hol van az, amikor tényleg érdekelni kezd minket, hogy mit is keres ez az oknyomozó kutyatartó, meg a borvirágos tengerészhaverja? Na hát ez az, a Tintinben nincs ilyen pont. Rohanás-repülés-zuhanás van, iszonyú sok pénzből megalkotott csúcslátvány: a kalandozós, börleszkes hevület viszont nem igazán ragadós, legfeljebb csak tapadós. Olyan, ami kevés vízzel is simán lejön. Pedig az elején még volt remény: a Kapj el, ha tudsz óta nem láttam ilyen remek főcímet Spielbergtől. Nagy kár, hogy utána csak a mutatós műhűha, és John Williams ötcsillagos, izgatott zenéje tartja az élményszintet. De azért persze ez is valami.
No Comment