Martha Marcy May Marlene – kritika


A farm, ahol félünk

marthamarcy plakMeg utána is – jó sokáig. Mármint a címbe foglalt, szektanevével megtoldott lány fél, akit valóban megdöbbentő hitelességgel játszik a droidtekintetű Olsen-ikrek frissen felfedezett húga, Elizabeth. Egyébként ez a történet is erről szól, mármint a felfedezésről. Hogy Marthát felfedezi magának egy pszichopata seggfej, aki megtévesztésig hasonlít egy nem seggfejre, ezért sok-sok hippifejű, kinyúlt pólós, önellátó barátja-tanítványa akad, akik közül jó néhány szintén seggfej, meg pszichopata, de nem derül ki rögtön.

Pedig olyan régi már ez az egész, hogy nem is emlékszünk, ki találta ki először. Alighanem senki, illetve mindenki – vagy mondjuk némi köhintéssel kísérve, hogy maga az élet. Mégpedig az az élet, amelyik nem hagy néha választást, csak azt az egyet, hogy rosszul válasszunk. Jön valaki, aki valamiért kölcsönkapott egy kis karizmát, megsimogatja az arcod és mondja, illetve suttogja: ismerlek, tudom, ki vagy, tudom a válaszokat, én megértelek. Meg hát. Jer közénk angyalom, van nálunk gitár és közösségi érzés, sőt igazából csak ezek vannak, a többit mi termeljük magunk. De írok rólad egy dalt is. Közben a gonosz többiek odakint dögöljenek csak bele a fogyasztásba, meg minden másba. Keblemre, bébi. Illetve kebledre.

Rohadt egy film a Martha Marcy May Marlene. Mintha nem akarna tőlünk semmit. A csaj megszökik az elején, kivan rendesen, nővérénél próbálja kipihenni azt, amit mi csak később látunk – és pont úgy szopjuk be a kekszet, ahogy ő is megtette. Aki kettőnél több ilyet látott, sejtheti, mi a helyzet. Mégis, illetve talán éppen ezért döbbenet, hogy mennyire feltörli velünk a padlót. Ha arról kérdeznétek, hogy mi hasznom volt abból, hogy megnéztem, hirtelen nem tudnék szépeket mondani, pláne, ha a befejezésre gondolok. Holtbiztos, hogy még egyszer nem akarom látni mostanában. Viszont valami azt súgja, hogy Sean Durkin első nagyjátékfilmje a maga módján olyan, fontosabb filmmé válhat szektaügyben, mint Aronofsky Rekviemje volt a radikális drogprevencióban. Ami nem kevés.75

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Mi ezt várjuk 2012-től - és te?
Következő cikk Báb akarok lenni

No Comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .