Final Cut az egész világ


final cutA hétvégén a 43. Magyar Filmszemlén láthatja a közönség Pálfi György Final Cut – Hölgyeim és Uraim című kísérleti filmjét, amelyben egy snitt nem sok, annyi saját felvétel nincs, hanem mindet klasszikus (vagy nem) filmekből ollózta össze ő és néhány vágóasszisztens. Ez utóbbit csak azért hangsúlyozom ki, mert állítólag az ő fizetésük + bérleti díj stb. teszi ki azt a 20 millió forintos költségvetést, amibe a film került. Mindegy. A két vetítésre már nem lehet jegyet venni, teltház lesz, mi sem tudjuk, hogyan fogjuk látni. Helyesebben venni eddig sem lehetett jegyet, csak kapni. Az ugyanis tudható, hogy csak úgy összeszedni mások filmjeiből egy-egy snittet jogilag nem “kérdéses”, hanem nyilván nonszensz, viszont az európaiságra felkészült magyar jog szerint ha a vetítésért nem kérsz pénzt, akkor mehet. Egy trailert azért tudunk mutatni hozzá:

Vagyis aki lemarad róla a szemlén, vagy beiratkozhat a filmművészetire, ahol ha minden igaz, tanítási segédanyagként funkcionál majd a film, vagy összevághatja magának otthon.

Ahogy ezt egyébként elég régóta teszik is filmőrültek a YouTube-on, nem mondjuk, hogy ugyanolyan színvonalon, mint az elismert magyar rendező, de láthatóan ugyanolyan lelkesedéssel. Ingyen.

Rögtön itt van Lionel Richie borzalmasan giccses dala, a Hello, amelyet ebben a klipben több tucatnyian karaokeznak, a készítő ugyanis minden sort, néhol csak szavakat, egyenként vágott ki valamilyen ismert filmből. Kellett hozzá ideg, az hétszentség.

Hogy a Star Wars-rajongók fanatikusak, az gondolom mindenki előtt világos, de még önmagukhoz képest sem kis teljesítmény összerakni 15 mp-es jelenetekből az Epizód IV.-et. Egy internetes felhívásra jelentkeztek a rajongók szerte a világon, a legkülönbözőbb low-budget módszerekkel készítve el a saját 15 másodpercüket, amelyeket aztán az ötletgazdák fűztek össze egy filmmé. Kizárt, hogy a Star Wars Uncut c. projektet épp elméjű ember egyben végig bírja nézni, bár még mindig inkább ez, mint a 3D-s kamuzás.

Vannak aztán azok a mashup-ok, amikor egy bizonyos motívumot ragad meg az alkotó és keresi a hozzá illő filmjeleneteket. Cheese és Skip például tavaly “A Nő mint hurrikán”, illetve “Hajcihő az animációban” témák köré is felhúztak egy-egy klipet, amelyeket korábban már láthattatok itt a blogon.


Egyszerűbb a helyzet, amikor nagyon pontosan tudjuk, hogy mit keresünk, például egy konkrét szót. A különböző James Bond-filmek bemutatkozó-jelenetei, vagy a Ponyvaregény valamennyi fuck szócskájából összerakott mozaikvideók kíválóan alkalmasak arra, hogy az irodában megakasszuk vele a munkát.


http://youtu.be/Sxcei2eOCMo

Láttál valamit a neten, ami beillene a felsorolásba, de elkerülte a figyelmünket? Írd meg kommentben!

UPDATE – egyrészt az origo észrevette, hogy a The Artist rendezője Michel Hazanavicius ’93-ban csinált hasonlót, La Classe américaine címmel, ami gyakorlatilag egy Aranypolgár-paródia. A film teljes egészében itt látható…


szólj hozzá: La Classe américaine

…másrészt tök ciki, hogy csak most jut eszembe, de például videoklip-rendezők milyen gyakran nyúlnak ehhez a megoldáshoz, amikor a zenekar épp elment nyaralni fél évre Balira, neki meg csak össze kell lapátolni valami promó videót a besztof korongra rácsapott egyetlen új szerzeményhez:

http://youtu.be/xn4pLM-N1KU

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Ó, azok a csodálatos mozis évtizedek!
Következő cikk A Vaslady - kritika

No Comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .