Szóljon hangosan a néma
Van, aki szerint már a posztmodernhez sem vagyuk elég eredetiek, ezért ha minden kötél szakad, felakasztom magam-alapon kölcsönvettem a magyarhangya zenés rendezvény-sorozatának címét, mert itt pont ül, s végül úgyis egy win-win játszma kerekedik ki belőle. Ha valaki a Holdról jött, akkor összefoglalom neki, mi a pláne ebben a filmben: 2011-ben Michel Hazanavicius leforgatott egy fekete-fehér némafilmet, mert hogy maga a története is a némafilm-korszak alkonyára repít minket vissza, vagyis forma és tartalom itt öleli át egymást kéjjel sóhajtva fel, jóllehet e sóhajt mi nem halljuk, viszont a kor szellemének megfelelően feliratok segítenek a tájékozódásban. De természetesen nem egyszerűen a dátum lényeges, hanem az a mozitörténelmi folyamat, amikor forradalmi újításként megjelenik a hangosfilm, fokozatosan kiszorítva ezzel a tátogó, vagy ahogy a filmben el is hangzik… bocsánat: „el is hangzik”, grimaszoló sztárokat. Mert laikus nézőnek ezzel természetesen nem kell foglalkoznia, de a The Artist – A némafilmes sztorijából kiderül, hogy e két formanyelvet mély szakadék választja el s rajta a kötélből fonott híd csak kevesek számára jelentett menekülő útvonalat, a legtöbben belezuhantak a felejtésbe, mint valami statiszta bennszülöttek egy Indiana Jones-filmben.
George Valentin – ugye átérezzük ezt a közönség targetálására leegyszerűsített névválasztást – tehát egy letűnőben lévő kor csillaga, (Jean Dujardin frenetikus túlzásaival) csak ő ezt még nem igazán látja be. Hangosan, vagy még inkább teátrálisan neveti ki az első hangosfilm-kísérleteket, hiszen ugyan kinek kell ez a hülyeség (vö. színes film, szélesvászon, 3D). De aztán csíkra vágott bajsza alá fagy a mosoly.
A The Artist – A némafilmes egyrészt épp olyan szentimentális, amilyen az 1920-as évek Hollywoodjának filmjei, de ezen túlmenően is úton-útfélen tesz önreflektív mozzanatokat. És bármennyire is egypoénosnak tűnik némafilmet forgatni a némafilmkorszakról, valahogy úgy lehetett ez, hogy a munkafolyamat közben is újabb és újabb gegek pattantak ki Hazanavicius koponyájából. Ezért szakad ránk a csend a – 4:3-as arányú – vásznon, amikor a történetben épp hangrobbanás van soron, ezért rémálmodja Valentin, hogy minden apró nesz fülsiketítő zajjal jár stb. A merész ötlet és a zseniálisan kitervelt forgatókönyv mellett pedig Hazanavicius színészei is átérezték, mire is megy itt ki a játék, s végül iszonyú vicces lett látni John Goodmant vagy a James Cromwellt némafilmben. És ezért lett a The Artist – A némafilmes minden ízében remekmű, ami elsősorban talán mégis a mozifanatikusoknak szól.
No Comment