Sokak szerint A vér és méz földjén egy halva született ötlet, vagy még inkább maga a temetés. Szerintem egy csúnyán elhibázott lehetőség, amit a Návai Anikó nézzen sokat.
A vér és méz földjén (In the Land of Blood and Honey) r.: Angelina Jolie. Fsz.: Zana Marjanović, Goran Kostić, Rade Šerbedžija; háborús dráma, 127 p.
Danijel és Ajla első randijukra készül Szarajevóban, ahol a magyarázó felirat szerint a háború előtt harmóniában éltek együtt szerbek, horvátok és muzulmánok. Na most egyrészt, ha egy kommunista diktatúra pofán ver mindenkit, aki nacionalistáskodni mer, azt nem pont a harmónia szóval írnám le, de tényleg nem akarok rögtön az első snittbe belekötni. Lesz rá lehetőség bőven. Elég az hozzá, hogy az első csókot az első bomba szakítja félbe, sajnos több megjelenttel egyetemben. Megkezdődnek a harcok, a csetnikek etnikai tisztogatásba kezdenek, a férfiakat szó nélkül kivégzik, a nőket elhurcolják mosni, főzni, erőszakolni. Megrugdosni, megalázni. Köztük van Ajla is, aki épp Danijel kapitány főhadiszállására kerül. A gyertyafényes vacsorákra ugye nem sok sansz van, de amolyan szerb Schindlerként, akinek listáján csak egy név szerepel, igyekszik védelmezni… kijét is… Szerelmét? Barátját? Vágyainak tárgyát?
Világos, hogy Beverly Hillsben nem vonulnak tömegek az utcára Szim-bó-lum! Szim-bó-lum! skandállásal, mégis igen kényelmetlen felfedezni, hogy ebben a filmben semmi nem akar túlmutatni önmagán. Embertelenség embertelenséget követ, s az egész az agónia giccsében hempereg. Ráadásul figurái a népmesék szintjén egydimenziósak (kivéve ugye a két főszereplőt), ilyesformán például végig vérben forgó szemű szerbeket sorakoztat fel, akikben a kétely legkisebb szikrája sem merül fel azt illetően, tényleg meztelenre kell-e vetkőztetni idős asszonyokat, brahiból. Pedig meg merem kockáztatni, mértékletességgel baromi kemény mozi születhetett volna mindebből. A két főhős kapcsolata annyira sokrétű, ellentmondásos sőt néha irracionális, hogy az ámulatba ejtő, Jolie érezhetően ezen figurák csiszolásával töltötte azt az időt is, amit az összes többin megspórolt. És két ilyen, érző-lélegző alak szinte maga írja a történetet, ami így messze nem egy körberajzolt sablon. Legfeljebb egy-egy magyarázó elem lett végtelenül banális (az egyik muszlim anyja szerb, Danijel kapitány apja a legvéresszájúbb hadvezér stb.). A forgatókönyvíró Jolie sok mindent akart elmesélni, de a rendező Jolie-nak néha rá kellett volna ütnie fapálcával a körmére, mondván, mészároltunk már eleget, hidd el, a néző megértette, hogy ezek rettenetes idők voltak, beszéljünk most már valami másról is. Pedig még egy Brad Pitt nevű statisztát is fejbelőnek benne az orvlövészek.
Nehéz kategorikusan kijelenti, hogy A vér és méz földjén hazug film, mert ismerjük a balkáni háború borzalmait, tehát ezek a szörnyűségek szinte bizonyosan valóban megtörténtek, így ahogy látjuk. De az nem film, hogy ezeket felsoroljuk és annyi kínzást zsúfolunk bele, amennyit a gyomor még éppen elbír. Jolie nagyot és bátrat akart, nem romkomot Adam Sandlerrel és ezt valamiért még a látottak után is becsülöm benne. De valakinek szólnia kellett volna féltávnál, hogy ebből baj lesz. Nem jó érzés ám ezeket leírni, de Angelina, ha kérhetem, legközelebb csak turistaként gyere, a balkáni háborúról meg készítsenek filmet azok, akik picit közelebb vannak a térséghez.
köszönöm, köszönöm, végre egy kritika, amivel tudok azonosulni.
az indexes és a hvg-s kollégák pedig azt hiszem átaludták a filmet, vagy nem tudom mitől sikerült olyan bamba kritikákat írniuk.
még nem olvastam, de látatlanban is megvédem őket, sajnos simán lehet hogy elaludtak 🙁