Brad Pitt II.


pitt2Vajon tényleg könnyű Brad Pitt bőrében létezni? A filmenkénti 20 millió dollár valóban fedezi azokat a nehézségeket, hogy gyakorlatilag képtelen zavartalanul végigsétálni azt utcán. Olykor talán szívesen behozná a postáját, lenyírná kertjében a füvet, ám nem teheti, mert kinevetnék sztárszomszédai, vagy lencsevégre kapnák a hiéna paparazzók. Hogyan tud egyszerre példás apaként megfelelni, talkshowkban bájologni, adományokat gyűjteni a rászorulóknak és mindamellett még feleségét is megfelelő hőfokon tartani? Itt a nagy leleplezés! Most kiderül, hogyan lehetséges minden fronton dicséretesen teljesíteni, hát csakis egyféleképpen, ha több van az emberből. Exkluzív interjú, mely elkészülte után meghatározatlan ideig egy lezárt borítékba kerül.

– Bemutatkozna?

– Sajnos nem tehetem, ez benne foglaltatik a szerződésemben, gyakorlatilag 15 éve az ő nevét használom. Maradjunk a Brad Pitt II.-nél!

– Itt jegyezném meg… bámulatos a hasonlóság. Külseje alapján simán lehetne akár az I. is! Így született? Esetleg műtéti bevatkozások eredménye?

– Pusztán egyetlen mosolyráncot kellett utólag plasztikáztatnom, a többiről gondoskodott a természet. Súlyra, magassára, bicepsz átmérőben megegyezünk.

– Mi alapján képesek önöket megkülönböztetni?

– Ez a lényeg…, hogy ne tudjanak!

– Valami apróság csak akad?

– Nyomtatásban elárulhatom, az i-hangot kicsit magasabb hangfekvésben ejtem.brad pitt

– Felteszem, nem apróhirdetésre jelentkezett, mégis hogyan botlottak egymásba?

– Az ügynöke révén. Nem buktatott le, mikor Pitt bőrében végigvittem egy Gillette-kampányt.

– Forgatásokon ön a beugrója a veszélyes jelenetekben?

– Hová gondol? Az arcommal keresem a kenyerem, nem bunkfezhetek le egy vágtató lóról!

– Tulajdonképpen, hogyan határozná meg a foglalkozását?

– Talán úgy fogalmazhatnánk… magán és közéleti dublőr.

– Időbeosztása?

– Változó… bár leginkább nonstop.

– Van családja?

– Nekem ott van Angelina és a gyerekek.

– Mi volt a legrázósabb dolog, amire Brad megkérte?

– Jolie egyszer nem engedte el pecázni George Clooney-val, akkor megkért rá, hogy teljesítsem helyette a férfiúi kötelességét. Büszke vagyok a teljesítményemre, mert Angie nem gyanakodott.

– A legfárasztóbb?

– A válás után fél éven keresztül nekem kellett hallgatnom Jennifer Aniston zokogását a telefonban.

– Vesztek már össze munkaadójával?

– Soha! Néha a ruházkodáson… vonzódik a rémes nyakkendőkhöz.

– Kik a barátai?

– Csupa kolléga… Ben Affleck II., Bruce willis II., Tom Cruise II., ő sokkal jobb fej, az első számúnál!

– Meddig maradhat állásban?

– Míg a „szívünk” ketyeg.

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Bosszúállók - kritika
Következő cikk Final Cut az egész világ (3.)

No Comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .