A meglehetősen terebélyes Octavia Pordejo villájába látogattunk el, ki kereken 40 esztendeig szolgált világhírű sztárok takarítónőjeként, dadusaként és gyakorlatilag mindeneseként. Nyugállományba vonulva elhatározta, hogy könyvet mond tollba abból a tengernyi történetből, amit saját szemével látott, füleivel kihallgatott, körömkeféjével pedig kikapart a csempe rései közül.
– Alapjáraton mennyire rendetlenek ezek a “megközelíthetetlen” emberek?
– Hát, amit egyesek maguk után hagynak egy görbe estét követően, szó szerint „megközelíthetetlenek”. Alec Baldwinnál például öt évembe telt, mire sikerült elérnem, hogy hajtsa le maga után a WC-deszkát. Renée Zellweger nem egyszer aludt együtt pizzás dobozokkal, ó és hányszor találtam olvadt csokibonbonokat a párnája alatt. Colin Farrell lakása pedig akár egy üvegvisszaváltó… szörnyű!
– Úgy hallottam, a pop királynővjével még inkább meggyűlt a baja.
– Madonna szörnyű egy perszóna! Havonta rúgta ki a kertészfiúkat, arról nem beszélve, hogy bármilyen földrészre utazott, mindig egy újabb örökbefogadott gyerekkel tért haza, kinek persze moshattam a pelánkáját.
– Julia Robertsre milyen munkaadóként gondol vissza?
– Jaj szegényke nagyon rigolyás! Minden áldott reggel ezzel a két sorral kellett köszönteni: „Nem Julia a szélesszájú kisbéka, orra nem lóg a tányérba”! Ezt kábé ötször elkántáltuk neki, utána következhetett a 178 darabos rúzskészlet sorbarakása egy speciális színskála szerint.
– Bruce Willisről azt nyilatkozta, meglepően hiú, miben nyilvánult meg?
– Minden tükör mellett kéznél kellett lennie egy fésűnek… kérem ne kérdezze miért!
– Jack Nicholson?
– Arany pofa! Imádott evőpálcikával olivabogyót görgetni a fiatal lánykák gerincvonala mentén. Többször fizetett be jutalom nyaralásra, mivel úgy tudtam párhuzamosan három barátnőjét kalauzolni a házban, hogy azok soha nem találkoztak.
– Igaz az, hogy Charlie Sheen azért rúgta ki, mert felszívta nála azt a port is, ami nem minősül hagyományos kosznak, majd a porszívó a zsákjából kiürtíve azt ön továbbárulta?
– Csacsi fiú az! Még a falióráról sem tudta leolvasni a pontos időt, annyira máshol lebegett állandóan. Azt bezzeg nem kürtölte világgá, mikor öntudatlanul belekevert a drágán fizetett háremébe… nem mondom, van libidója.
– James Cameron valóban önnek ajándékozta a Titanicban fontos szerepet játszó nyakéket?
– Ááá, csupán a másolatát, de azért megér pár lepedőt.
– Mivel érdemelte ki?
– Egy fatális véletlennek köszönhető… éppen sziszegve spanyolul káromkodtam az exférjemmel, és állítólag ez adta a direktor úrnak az ötletet, miként kommunikáljanak azok a kék lények az Avatarban.
– Körbenézve megállapíthatom, kifizetődtek a munkás évek.
– Nem panaszkodom… megbocsásson! Estella! Hányszor, mondtam már, ne oda tegye azt a vázát és imádkoznom kell, hogy a kandallóba begyújtson végre? Látja, egyre reménytelenebb megfelelő munkaerőt találni, úgy viselkednek, akár a sztárok.
