Miért volt szükség a Pókember rebootra?

Bár A csodálatos Pókember kiváló számokkal nyitott, és nagyjából a kritika is szereti, a filmet hatalmas fanyalgás előzte meg, mondván minek kell egy szériát 5 évvel  utolsó része után rebootolni, és mi szükség az egészre, miért nem lehet simán folytatni. Pedig nagyon is jó döntés volt a széria újraindítása, több szempontból is!

Ugyan az eredet sztori az első Raimi-féle Pókember moziban szépen fel volt vezetve, alapvetően a filmnek számtalan ordító hibája van. Az ott felépített címszereplő rengeteg lényeges és fájó dologban eltért a képregényben megismert figurától, aki nem véletlenül lett közkedvelt. A képregénybeli Peter Parker bár ugyanúgy kitaszított, és kívülálló, továbbá kifejezetten népszerűtlen, alapvetően egy életrevaló, vagány srác, aki intelligens, és kifejezetten jó a humora. Ezzel szemben az első mozifilmben megismert Peter egy igazi funkcionális analfabéta, aki függetlenül attól, hogy jámbor, mint egy tehén, elképesztő mértékben lúzer, és nem csak azért, mert az iskolatársai azt mondják, hanem egy kifejezetten esetlen, béna figura. És ez a különleges képességek megszerzésével sem változik, továbbra sem lesz belőle igazi, hiteles hős.

Nem véletlenül Pókember az egyik legnépszerűbb képregénykarakter, ugyanis a füzetekben végtelenül laza, pimasz, és a legforróbb helyzetben is képes valami humorosat benyögni. Ezzel szemben a filmben a humor kimerül a főhős bénázásaiban, és állandó csetlésében-botlásában, mi több, a poénok legtöbbször annyira gyermetegek, hogy Michael Bay megnyalná mind a tíz ujját.  De alapvetően a szövegkönyv is teljesen olyan, mintha egy kisköltségvetésű, tíz éven aluli gyerekeknek szánt Nickelodeon rajzfilmé lenne („öcsipók”, hahaha, érteeed, öcsiPÓK! Hát nem elképesztő?). És ez az egész meg van fejelve  Tobey Maguire borzalmasan gyenge alakításával, aki képes fizikai fájdalmat okozni a nézőnek, valahányszor sír a vásznon. Ezen túl a legkisebb kémia sem fedezhető fel közte, és Mary-Jane közt. De összességében a filmben minden karakterről elmondható, hogy teljességgel kétbites, miközben számtalan lehetőség rejlene bennük. És akkor még a film szupergiccses, közhelyekből összerakott „melletted úgy érzem, többre vagyok képes, melletted nőnek érezhetem magam” beszédét nem is említettem… jah de.

A második rész már láthatóan rengeteget tanult az első hibáiból, Doctor Octavius története, átalakulása fantasztikusan végig van vezetve, a sztori ügyesen  felépített, Alfred Molina pedig a széria  legjobb alakítását nyújtja (J.K. Simmons mellett). De sajnos ez az epizód sem tud úgy igazán jó lenni, mivel kénytelen cipelni azokat a mázsás súlyként ránehezedő terheket, amiket az előző ráhelyezett. A címszereplő ebben a filmben válik végre hőssé szuperképességekkel rendelkező nerdből, ugyanakkor továbbra is egy igazi szánni való balfasz, akit borzasztóan nehéz megkedvelni. Pókembernek továbbra sincs humora, és továbbra is rengeteget bénázik, de végül is egy egész nézhető mozi kerekedik ki, hála a kiváló történetnek és a jól felépített főgonosznak.

Aztán jött a harmadik rész az utcán röhejes táncot lejtő goth/emo Peter Parkerrel. A sztori a teher alatt teljesen összeroskad, mivel túl sok a szál, és egyik sincs rendesen kidolgozva, főleg, mert nem igazán jut egyikre sem elegendő idő, így az egész borzasztóan kusza lesz. Szerencsétlen Harry, aki ebben a filmben központi karakterré válik, teljesen semmilyen, mivel három rész alatt egyáltalán nem sikerült felépíteni tisztességesen a figuráját. Főellenségből van  egy halom,  de minek. Ott a homokember, a szimbionta, aztán az Eddie Brockkal egybeolvadó Venom (aki a képregényben az egyik legjobb, legrettegettebb főgonosz), meg ott van még Harry Osborn is, és ezek mind egymás sarkát tapossák, miközben mindegyik alapvetően teljesen jellegtelen. És a rengeteg apró elem a sztori törzsén leginkább egy széttört, pillanatragasztóval összeragaszgált, porcelánedényre emlékeztet, aminek hiányoznak is darabja, meg ronda is, és használhatatlan is, és alapvetően nem szívesen mutatnánk meg egyetlen vendégnek sem. A film fináléjánál pedig helyenként már Schumacher denevérhitelkártyás, mellbimbó szerkós gaztettét idézi.

Tehát összegezve van egy elbaltázott, béna első, egy korrekt, de az előzmény miatt kiteljesedni nem tudó második, illetve egy borzalmas harmadik. A címszereplőt borzasztóan mostohán kezelik, és messze nem az, akit a Pókember képregények rajongói megkedvelhettek, illetve eleve a Raimi-univerzum többnyire borzasztóan rajzfilmszerű. (Igen, tudom, falon mászik, meg hálót lő, mit várok? Nem realista szociális drámát, de azért legyen már picit szórakoztató azoknak is, akik túl vannak már a kamaszkoron, meg az sem árt, ha picit hihető.) Ezzel szemben a Marc Webb interpretációja az előzetesek alapján sokkal közelebb áll az alapanyaghoz. Peter nem egy nerd, hanem egy modern geek, aki kívülálló, de életrevaló, vagány, és Pókembernek végre van a jelek szerint humora is. Andrew Garfield ráadásul egy kiváló színész, így személyében sikerült tökéletes embert választani a szerepre. Ezen túl a film világa is kicsit közelebb került a valósághoz az eddigi promóanyagok alapján, ami kifejezetten előnyére válhat ennek az új univerzumnak.

A rendező személye is sokkal bíztatóbb, mert bár Raiminek helye van a filmrendezők panteonjában a Gonosz halott trilógia okán, de nagyon nem az ő világa volt ez az univerzum, míg Webb eddigi munkássága alapján sokkal inkább beleillik. Tehát a reboot volt az egyetlen igazi járható út. Új kezdet, új univerzum, és végre Pókember tényleg az a király figura lehet, akinek mindig is lennie kellett volna. Tehát a stúdió elvileg kiváló döntéseket hozott, aztán majd kiderül A csodálatos Pókember megtekintése után, hogy bejött-e a húzása. Mindenesetre a film előszele több, mint bíztató.

Pókember vs. Batman – melyik reboot érdekel jobban?

Hozzászólások

hozzászólás