A csodálatos pókember (The Amazing Spider-Man) rendező: Marc Webb, főszereplők: Andrew Garfield, Emma Stone, Martin Sheen, Sally Field, Rhys Ifans, amerikai fantasztikus akciófilm, 136 perc, 2012
Valaha Pókember-rajongó voltam
Egyszer vásároltam fénymásolt papírtokba rejtett DVD-t a PeCsa bolhapiacán, a Pókember 2.-t, orosz moziban kamerával rögzített felvétel volt, nem hiszem, hogy végig bírtam nézni. A mozi hóhérjának kikiáltott kalózkodás e csodatermékét követően ennyire moslék minőséget legközelebb a mozi megmentőjeként aposztrofált 3D-s vetítésen, történetesen A csodálatos Pókember alatt tapasztaltam, némiképp összezavarva ezzel a felállást a fejemben. Nem hiszem, hogy felnőtt ember még mindig komolyan gondolhatja, hogy egy olyan technika, ami mindenek előtt azt igényli, hogy az akárhány száz fős teremben stoppold le a mértani közepet, mert csak onnan az igazi élmény, nem hogy megoldás lehet az ipar állítólagos gondjaira (ilyenkor mindig képzeljük magunk elé egy sárga csekkek felett homlokát ráncoló Tom Cruise-t), de egyáltalán alternatívát nyújthat, nos, bármire. Akár arra, hogy telefonon nézzem a Bosszúállókat. Ez persze továbbra is a technika ellen érzett, egyáltalán nem zsigeri, kizárólag tapasztalatokból, csalódásokból táplálkozó gyűlöletem, a filmhez sok köze nincs. Nincs?
Egyrészt Marc Webb filmje még elődjénél is korlátoltabb közönséget céloz, vagy hát ne legyünk ennyire gonoszak, mondjuk, hogy fiatalabbat. Ők talán elhiszik, hogy ez a sötét paca a vásznon menő. Elhiszik, mert az sem tűnik fel nekik, hogy a karakterek szó szerinte esnek-kelnek egyik jelenetből a másikba, pökhendien életszerűtlen, nyeglén elnagyolt szituációk sorában. És nem, erre nem válasz, hogy ha egy falon mászkáló és a legyet is röptében elkapó tini repked a felhőkarcolók között, az már önmagában életszerűtlen; tegyük túl magunkat az ilyen barátnők és feleségek sugallta szarkazmuson, vegyük adottnak a szuperhősséget, ennyit hagyjunk meg magunknak a gyerekkorból, mert ez nem ugyanaz, mint hogy a gimis gyerek könnyebben megy át szupertitkos laboratórium biztonsági hálóján, mint Közgép egy NAV-vizsgálaton. Ez így nem Hollywood, ez vasárnap délelőtti rajzfilmek szintjén való történetmesélés. Igaz, az idő pörög, hiszen érezték a forgatókönyvírók is azt a kellemetlen szúrást a tarkójukban, amit a copy-paste-elt jelenetek okoztak.
Az alábbi összehasonlító videó készítője bármilyen kalózfelvétel híján még kizárólag a trailerből dolgozott, de így is nyilvánvalóan megmutatta, Raimi után Webbtől is ugyanazt a filmet látjuk:
Néhány napja Scott Pilgrim kolléga ecsetelte, miért is volt indokolt, de minimum védhető ilyen hamar rebootolni a Pókember franchise-t, s akkor még nem tudhattuk, milyen precízen eltalálta a legfőbb és valójában egyetlen okot: a régiek leszerepeltek, Tobey Maguire nem rossz színész, de nem Pókembernek való, mert nem veszik komolyan egymást és a többiek is unják már az egész hókamókát. Andrew Garfield szerződtetése tehát az egyetlen pozitívum, amit a Columbia kitehet az ablakba szégyenérzet nélkül, a srác zseniális, sokkal jobban illik neki a szerep, amelyet képes volt új élettel megtölteni. Őszintén remélem, hogy sok szerepet fog elszipkázni a hasonló fizimiskájú, de egyre nyilvánvalóbban tehetségtelen Robert Pattisontól, szép lassan átadva azt a majmot a tévéfilmek enyészetének. A többi szereplőről nincs mit mondani, nem hiszem, hogy bárki igazán élvezné azt, amit csinál. Annyit emelnék ki, hogy Parker egyik osztálytársát Flash-nek hívják, márpedig ismerünk ilyen névvel Marvel-szuperhőst, ami most vagy csak kikacsintás, vagy neki szerepe lesz a folytatásokban is, egyelőre nem tippelgetnék. (Közben szóltak, hogy hülye vagyok, van ilyen karakter is a képregényben, semmi köze hozzá, főleg hogy akire én gondolok az DC, pff, benéztem.)
Visszatérve A csodálatos Pókemberhez: vagy az 1977-es TV-filmet kellett volna remake-elni (vicceltem), vagy gond nélkül folytatni ott, ahol Raimi abbahagyta (ami azt illeti, a fenti videó szerint Webb tényleg ezt tette…), le lehet cserélni a főszereplőt, ki lehet írni a sorozatból azt, akire nincs szükség, ha szükséges, akkor felforgatni mindent, hogy néhány kilógó, de elkerülhetetlen elejtett mondattal megmagyarázzák majd a dialógok, hová tűnt Mary-Jane, miért nem fotóriporter már Parker, vagy hogy hogyan jön most be a képbe a sosem látott apu. Ez olyannyira nem ördögtől való, hogy a képregények piacán, egyazon karakter történetein belül is a különböző szériák helyenként olyannyira ütnek el egymástól, hogy a Stan Lee legyen a talpán, aki felismeri a rokoni szálakat, ugyanazok a momentumok egészen más módon lehetnek elmesélve, s ha szigorú kontinuitást akarnánk felfedezni bennünk, bizony lefagyna a szoftver másodpercek alatt. És ez jó is így. Ezzel szemben megint megcsípetni Parkert, megint montázsban megmutatni, ahogy a srác felfedezi a képességeit, megint hagyni, hogy elengedjen egy rablót, megint leölni csóró Ben bácsit, megint megmenteni egy gyereket a buszból, miközben megint leveszi az álarcát – ez gáz. Számos kritika kiemeli a filmből, milyen impozáns, ahogy szubjektív nézőpontból látjuk a felhőkarcolók közti liánozást, pedig ez is ugyanúgy benne volt már Sam Raimi filmjeiben is. Ja, hogy ezek azok a jelenetek, amelyekre néhány nap után már senki nem emlékszik? Akkor hogy hiheti még mindig bárki, hogy ez fogja megmenteni a mozit?
Peter osztálytársát az eredeti képregényben is Flash-nek hívják, Flash Thompsonnak. Nincs itt semmi kikacsintás. Eleinte folyton szívatja Parkert, aztán Vietnám után megváltozik és jófej lesz. Egyszer még a Pókember gúnyát is magára ölti…
jó már javítottam!!!! 🙂
"szép lassan átadva azt a majmot a tévéfilmek enyészetének" abban egyetértek h RP egy majom… de már rég nem abban a korban élünk amikor a szar színész a tévébe menekül. az utóbbi 10 évben sokkal jobbak a tévéfilmek és sorozatok m a mozik és ez a színészi játékra is vonatkozik. szal ha RP-t odaszáműzik, azzal csak jól jár…
azért szerintem kicsit meredek erre az összehasonlító videóra hivatkozni… még nem láttam az új filmet, de a szemégető hasonlóságok, amik ebben a mashupban vannak… hát annyira nem égetőek. szóval… egymás mellé rakni, hogy ebben a filmben és a másikban is volt olyan, hogy valaki valahol félközeliben megfordul és valaki valahol ebédel… duuh…! ez az ingázás, amit meg leleplezően egymás mellé tettek a videóban… azért a két szubjektív között elég durva szakadék van. az első filmben ez a szubjektív snitt az "expozíciója" az akrobatikus hintázásnak (ami a legkirályabb volt az egész filmben, szerintem) itt meg van egy trüvájkodó szubjektív akció, amit végig szubjektívben nézünk. vannak forgások, ugrások, falon mászás ahogyan azt a producer rendelte a 3d mellé.
azért szerintem kicsit meredek erre az összehasonlító videóra hivatkozni… még nem láttam az új filmet, de a szemégető hasonlóságok, amik ebben a mashupban vannak… hát annyira nem égetőek. szóval… egymás mellé rakni, hogy ebben a filmben és a másikban is volt olyan, hogy valaki valahol félközeliben megfordul és valaki valahol ebédel… duuh…! ez az ingázás, amit meg leleplezően egymás mellé tettek a videóban… azért a két szubjektív között elég durva szakadék van. az első filmben ez a szubjektív snitt az "expozíciója" az akrobatikus hintázásnak (ami a legkirályabb volt az egész filmben, szerintem) itt meg van egy trüvájkodó szubjektív akció, amit végig szubjektívben nézünk. vannak forgások, ugrások, falon mászás ahogyan azt a producer rendelte a 3d mellé.
nem mondhatod hogy a videóra hivatkozok, láttam a két filmet, arra hivatkozok. a két szubjetkív közti különbségben bár igazad van, azért nem mondhatjuk hogy ez egy lényegi újítás, mert nem az. egyébként pedig nem valahol valaaki megfordul, hanem jelentőségteljesen lelassítva megy a tömeggel szemben, mélán/megijedve nézi magát a tükörben, az ebéd az a csajjal + családdal, a lányt érdeklem is meg nem is féle tekintete, meglepődök hogy a falon mászok, a hídon tömegkarambol stb. ezek szinte ugyanabból a szögből.
gondoltam, hogy láttad mind a két filmet, és nem mondom, hogy kizárólag a videóra hivatkozol, de sokszor hivatkozol a videóra, nekem meg egyelőre a második filmből csak ez jutott.
a raimi féle filmben egyébként osbornéknál ebédel a pókember, nem mary janeéknél. és nem a tömegre gondoltam, hanem ilyen sikátoros, tökmindegy egymásra vágásra. a két szubjektív között pedig szerintem markáns különbség van. egy üldözési jelenetnél sem mindegy, hogy a montázs részeként látsz egy rövid szubjektívet és egyébként totálban látod az akciót, vagy az egész jelenet végig szubjektívben van. más a hatás. ráadásul ugye itt pókemberről van szó, aki épp hálóhintázik. (speciel csak a különbségtétel mellett kardoskodom, nekem nem tetszik ez a szubjektív hálóhintázás, túl stabil a kép ahhoz, hogy hihető legyen, cserébe viszont így sem kellemes nézni. szerintem.)
Én igazából sosem értettem, hogyan lehet annyira atomgeek-nek lenni, hogy valaki a legapróbb hajszálakig kielemezzen egy filmet, ráadásul olyat mint a Pókember, amik már képregényben is eléggé sokfélék, van jobb, rosszabb, szarul megírt, fasza rajzolóval, vagy faszán megírt, szar rajzolóval, de aki úgy igazán bírja az egész világ hangulatát, szerintem képes elnézni bizonyos dolgok felett, például emópítörpárkör a harmadik filmben vagy a bugyuta házibácsi és lánya karakterek és hasonlók 😀 Ezt én most nem is erre a cikkre reagálva mondom, hanem úgy általánosságban, amiket itt-ott olvasok. De az is előfordulhat, hogy én vagyok az atomgeek, ha engem nem zavarnak ezek a dolgok. Szerintem a szuperhős-filmeket eleve nagy hiba filmes szemmel megközelíteni, úgy kell odaülni elé, mintha csak egy képregényt fognál a kezedbe, csak ez mozog és hiperrealisztikusak a "rajzok" 😀 Ennyi és nem több. Szerintem.
Ásmány Zoltán végül is mindegy, hogy hol, meg kivel (nincs is mary-jane ebben a filmben, hanem az első csaja van Gwen), a koncepció nem változott semmit. direkt nem akartam nolen-ezni, de hát ő tudott újat mutatni, itt meg ugyanaz a stúdió csinál egy reboot-ot 5 évvel azután h lezárta és minden ugyanaz. amin végigmegy a főhős + a hangulata + konkrét jelenetek. a videóban látottak többsége hab a tortán.
Pintér Márk igazából épp azt hiányolom, hogy nem mert változtatni. nem vagyok geek, sajnos, nem értek hozzá annyira, de azt még én is tudom, hogy ezt már láttam, csak akkor más volt a főszereplő 🙂
kár is volna nolanezni, mert a régi batman filmek nem a hős születéséről, hanem egy már létező hősről szólnak. onnan visszamenni és úgy sztorit kerekíteni, más hangnemben más realitásfokon… az tök ok. az amit a cikkben írsz, hogy miért nem vállalták be, hogy jókurvára nem illeszkedik a negyedik rész az első háromhoz, de úgy csinálunk, mintha illeszkedne… szerintem az hülyeség lett volna, mert a különböző storylineok között lehet ellentmondás, de egy storylineon belül azért legyen kontinuitás. izgalmas lehetett volna egy kiöregedő pókember története, de az nem az, ami mostanában divatos, mostanában épp magukra találnak a hősök és összeállnak a szuperhős csapatok.