Kilian – Anyacsavar (II. EP)


KILIAN-Anyacsavar-(EP-II)
Tavaly év végén jelent meg a KILIAN zenekar első, “Bohém erdő” című kislemeze, melyet aztán a címadó dalhoz készült, videoklip és novella is követett. Az azóta eltelt időszakban a csapat koncertezett az Óriás-sal, a Hollywoodoo-val, az olasz Zippo-val, az Apey and the Pea-vel, stb., majd a nyár végén nekiláttak második EP-jük munkálataihoz, melyhez sikerült megtalálniuk a megfelelő helyet és hangmérnököt. A felvételek Szabó “Lacc”-nál készültek a Tonitrus stúdióban.
KILIAN-Anyacsavar-(EP-II)
Az “Anyacsavar” című EP egy sokkal kiforrottabb, tudatosabb anyag lett elődjénél, de egyben annak folytatása is. A tervek szerint egy harmadik kislemezzel fog triológiává érni az a történet, melynek mostani állomásán főleg a nők, az anya, szerelmek, eltávolodás és visszavágyódás játszák a főszerepet. A borító belsejébe is egy ehhez kapcsolódó Petőfi Sándor idézet került: “A lyányi szív csalárd folyó csak, Amelybe sugáraikat veték az égi csillagok.. ki ott mennyet keres elnyelik a habok“. De senki ne gondolja, hogy egy nyálas, csöpögős anyagról van szó. Kemény gitárriffek, húzós groove-ok, dübörgő basszusok és változatos énektémák, magyar szövegekkel. A zene és szöveg kapcsolatáról, szerepéről a csapat így nyilatkozott: “egyenrangúak, külön utakon is haladnak, de aztán mégis keresztezik egymást“.
A csapat nem állt meg azzal, hogy kész vannak a dalok, a lemezhez kötődő novellát is megjelentettek (http://ujnautilus.info/gyorgy-imre-anyacsavar ) és borítótervezést is házon belül oldották meg.
Az új anyag letölthető a www.kilianzenekar.hu oldalról, ahol a KILIAN korábbi felvételei és videoklipjük és elérhető!

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Pásztor Anna arcai
Következő cikk Új mentorok lesznek jövő héttől!

No Comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .