
Felhők közül a szív
Ahogy jöttem hazafelé a film után, a Király utcában láttam magam körül a mátrixot, körülöttem repdestek az űrbéli motorinók és azt éreztem, hogy nekem is olyan szép szürreális arcom van mint időszámításunk után 2300-ban a James D’Arcy-nak meg a Jim Sturgess-nek (a csinifiú az Egy nap című filmből). Magával ragad a mese, de ettől függetlenül valószínűleg nagyon megosztó lesz. Könnyű rajta fogást találni ha valaki akar, például lehetne rövidebb és néha bizony elvész a fonál. A Mátrix-trilógia és A parfüm rendezőinek volt egy csomó jó ötlete és ambíciója valami nagyon nagyra. Hát nem kis fába vágták a virtuális fejszéjüket…
Van itt minden, egy majdnem kulturális antropológia óra, az elég régtől a nagyon távoli jövőbe. Hogyan él az ember mégis mindig ugyanúgy, hogyan szeret bele mindig ugyanabba életeken át. A karma. A kapocs ami összeköt, a feladataink amik majdnem minden életben ugyanolyanok, a dolgaink amik túlélnek minket és hatással vannak másokra. Például egy napló, amit az utazó Adam Ewing ír, és a zeneszerző Robert Frobisher a századelőn komponálás közben olvas, aztán az a dallam eljut az újságíró Luisa Rey-hez a hetvenes években…

Eleinte jó ötletnek tűnt hogy megpróbáljam meglátni a színészt a karakter mögött, de nem mindig sikerült. A képregényfigura arcú szúnyogfiúkon kívül, számomra a szín és kaszt váltások voltak rendkívül meglepőek. Tom Hanks, Halle Berry, a parfümfiú Ben Whishaw, Hugo Weaving, Hugh Grant, mind mind olyan sok arcúak ebben a nagy globális történetben, hogy bizony gyakran nem ismerni fel a maszk mögött az embert.
Mindenképp megtekintésre érdemes moziélmény, bár indokolatlanul hosszú és talán a kevesebb több lenne. Viszont a zene az marhajó, romantikus varázsos mint a kis sztorik amikből összeáll ez az atlasz. Most a film fog utat nyitni a könyvnek, mert aki nem olvasta, ezek után elfogja, és talán jobb is.



No Comment