Évek óta közkeletű hiedelem, hogy 2012. december 21-én eljön a világvége, merthogy a maják ezt jósolták. Ezen a napon valóban vége van, de nem a világnak, csak a maja naptár jelenlegi ciklusának. Hogy miért lett mégis ekkora szenzáció ez a tévhit, az többek közt az interneten gyorsan terjedő és sokszor abszolút megalapozatlan vagy félreértett információknak, és nem utolsó sorban a katasztrófa és világvége filmeknek is köszönhető. Leginkább talán a 2012 című 2009-es filmnek, melynek stúdiója a figyelem felkeltése miatt több áltudományos oldalt is létrehozott, csak hogy támogassa a film valóságalapját. A Sony Pictures még egy „Institute for Human Continuity” nevű oldalt is kreált a gerilla marketing részeként, ahol például túlélőcsomagokra is fel lehetett iratkozni, vagy megválasztani a posztapokaliptikus világ vezetőjét (a szavazás már véget ért, a napokban várható eredmény).
Ennek a téveszmének adózva íme néhány példa arra, hogy a filmművészetben korábban hogyan képzelték el a Föld pusztulását.
Természeti katasztrófa:
„Az amerikai kormány arra kér, hogy mentsük meg a világot.” Bruce Willis híres mondatát még az is tudja idézni, aki nem látta az Armageddont. Ha Bruce valahol ott van, nincs oka az emberiségnek aggódni. Az olyan filmekben, amikben a Földet egy meteorit, üstökös vagy kisbolygó veszélyezteti, általában valamilyen bombát vetnek be az eltérítésre. Ha ehhez magán a bolygón kell fúrni, akkor a világ legjobb olajfúró csapatát küldik fel, majd amerikai-orosz koprodukcióban próbálják végrehajtani a feladatot. Az is előfordulhat, hogy a robbantás nem jár sikerrel, mint a Deep Impact-ben, akkor viszont marad az eszeveszett menekülés a becsapódás okozta özönvíz elől. Ám nem csak akciófilmben közeledhet kisbolygó a Föld felé. A Melankólia egy családi dráma, amiben a közelgő katasztrófa inkább egy reflexió arra, ahogyan a két testvér és a család viszonyul egymáshoz, az emberi lét kérdéseihez és a hamarosan bekövetkező világvégéhez.
Az elmúlt évek sorozatos hurrikánjai és szökőárjai megannyi rendezőt megihlettek, többek közt Clint Eastwoodot (Azután) vagy Juan Antonio Bayona-t, aki a 2004-es indiai-óceáni földrengésről és cunamiról készített mozit Lehetetlen címmel (Naomi Watts és Ewan McGregor főszereplésével), egy spanyol család emlékei alapján (a filmet nálunk 2013 januárjában mutatják be).
Korunk egyik legnagyobb problémáját, a klímaváltozást (globális felmelegedés, jégkorszak) a Holnapután dolgozta fel talán a legsikeresebben, a bevételt tekintve. A filmet ugyanis a szakértők a legmegtévesztőbb és leginkább tudománytalan filmnek tartják a katasztrófafilmek között, ami inkább politikai propaganda, mintsem komolyan vehető figyelmeztetés.
Danny Boyle Napfény című filmjében is a közelgő jégkorszaktól kell megmenteni az emberiséget, a nap atombombával történő újraindításával. A Nicolas Cage főszereplésével készült Képletben épp az ellenkezőjét látjuk: egy előre megjósolt napkitörés okozza az emberiség vesztét.
Invázió:
A filmtörténet legérdekesebb és legsokszínűbb témája az ismeretlen kutatása. Van-e élet a Földön kívül? Erre számtalan példát láthattunk, ahol a földönkívüliek többnyire ártó szándékkal látogattak meg minket. Az inváziófilmek előfutára Orson Welles, aki az 1938-as, H.G. Wells novellájából készült Világok harca című rádiójátékával óriási káoszt és őrületet teremtett Amerikában. Az ekkor 23 éves Welles olyan átérzéssel tudósította a Föld megszállását, hogy az emberek valóságosnak hitték és menekülni kezdtek.
Wells művéből később készült egy említésre méltó változat az inváziós filmek első fénykorában, az ötvenes években, a Világok háborúja címmel, és egy nálunk közismertebb, bár kevésbé sikerült, a Világok harca címmel, 2005-ben, Tom Cruise főszereplésével.
Hogy ne vegyük olyan komolyan az idegenek hódítóvágyát, Tim Burton elkészítette a Támad a Mars!-ot, amiben vékony, zöld emberkék hatalmas aggyal irtják a földi halandókat, néhol szexbombának álcázzák magukat, hol pedig kutyatestre operálnak női fejet. De Slim Whitman zenéjének ők se tudnak ellenállni. Hasonló vonalat követ a szintén ’96-os Függetlenség napja, ami bevezette Will Smith-t a sci-fik világába. Ha a fóbiás tudóst és a vakmerő vadászpilótát összeeresztjük, még a világot is gyerekjáték megmenteni.
A hetvenes évektől élte második fénykorát az inváziós film, olyan remake-ekkel, mint a Massza, melyben egy űrből érkező piros ragacs olvasztja magába a deviánsan viselkedő fiatalokat. Vagy a ’78-as Testrablók támadása, amiben Donald „Csodabogár” Sutherland mellett a később Seth Brundle-t alakító Jeff Goldblum, és a leghíresebb vulkáni, a Spock-ot játszó Leonard Nimoy szerepel.
Járványok:
Vegyünk egy adag embert, adjunk hozzá világmegváltó nagyhatalmat és egy kis figyelmetlenséget, és kész a napi menü a kantinban. Vírus, Fertőzés, Víruscsapda, Az Androméda törzs, Az Omega ember, stb. Címeikben is árulkodó filmek. A Vírusban katonai fegyvernek szánt vírus mutálódik és terjed el. A Fertőzésben egy földi vírussal találja szembe magát az emberiség, majd mutálódik és terjed el világszerte, és szedi áldozatait. Az Androméda törzsben, szigorúan az 1971-es változatban, egy lezuhanó katonai műholdról érkezik a vírus egy mexikói faluba, és csak egy síró csecsemőt és egy részeg öregembert nem fertőz meg. Kutatók kezdik vizsgálni az ismeretlen organizmust, de versenyt futnak az idővel, mert a vírus egyre gyorsabban veszi át a hatalmat a csapat kutatói fölött.
A járványfilmek egy alcsoportja a zombifilmek. George A. Romero a zombifilmek keresztapja, olyan nevezetes alkotásokkal, mint az Élőhalottak éjszakája (1968), a Holtak hajnala (1978) és a Holtak napja (1985), érdemes megnézni őket, mert ezek után egész biztosan másképp ülünk be egy zombifilmre.
Akik kevésbé járatosak ebben a műfajban, azoknak kedveznek a 2000-es évek a zombifilm újjászületésével. A 28 nappal későbben állatvédő aktivisták szabadítanak ki dühkórral fertőzött kísérleti majmokat. Ám itt a főszereplő még találkozik egészséges emberekkel. A Legenda vagyokban már valóban egyszereplősre redukálódik a történet, és Will Smith rója egyedül az utcákat túlélők után kutatva, ám vigyázva, hogy az éjjel ne érje az utcán. Mindkét filmben a kihalt utcák látványa és az ember magára utaltsága, kiszolgáltatottsága uralja a hangulatot.
Itt is sokszor keresztezik a műfajt a vígjátékkal, de ez nem minden esetben végződik szerencsétlenül. Ott van például a Haláli hullák hajnala, amiben egy teszetosza férfi válik véletlenül zombiölő hőssé. De ami még egy lapáttal rátesz a vígjátéki vonalra, mégsem lesz belőle olcsó paródia, az a Zombieland, amiben két totálisan különböző férfi, egy esetlen nebáncsvirág és egy ide-nekem-az-oroszlánt-is figura száll szembe a fertőzött élőhalottakkal.
Nukleáris csapások:
Matthew Broderick, mielőtt még azon sopánkodott volna, hogy születésnapjára nem kocsit, csak számítógépet kapott, már a pusztulás szélére sodorta a Földet. A Háborús játékokban gimis srácot alakít, aki mellékesen hacker, és aki egy véletlen folytán, pusztán játékból, beindít egy atomháborút. A dolog pikantériája abban rejlik, hogy a Nemzetvédelem a Szovjetunió ellen tervezett háborúját indítja be, amit csak ő tud leállítani, viszont azt senki nem tudja, hogy ki nyomta meg a start gombot…
A Hasadás jelmondata lehetne ez a Hunter S. Thompson idézet: „Megszabadul az ember-lét fájdalmától az, aki elállatiasodik.” Egy maréknyi ember, aki egy földalatti, atombiztos helyre szorul. A film az ő mentális és fizikai leépülésükről szól, ki meddig bírja tartani magát, miközben a helyiségen kívül szkafanderes emberek vizsgálják a robbanás után életben maradt embereket.
Az Iron Sky-ban a Holdra menekült náci hadsereg tervezi a Föld leigázását az atom segítségével. A Dr. Strangelove-ban egy paranoiás rögeszme indítja be az eseményeket, nevezetesen az, hogy a kommunisták el akarják pusztítani Amerikát, ezért atomtámadást kell ellenük indítani. Sidney Lumet Bombabiztos című filmjében is a Szovjetunió ellen küldenek bombát, de egy meghibásodott katonai szerkezet miatt. Hogy az oroszok ne reagáljanak a téves támadásra, az elnök cserébe feláldozza Amerika egyik városát…
Menekülő, utazós filmek:
Sok világvége filmet látunk, amiben igazából semmi más nem történik, mint a szereplők folyamatos mozgása. Sokszor a világvége okát se tudjuk meg, a hangsúly a karakterek lelkivilágán vagy testi megpróbáltatásain van. Az Út című filmben egy apa és fia megy délnek, hogy elérjék a tengert. Az Ember gyermekében szintén egy kisebb embercsoport indul útnak, hogy a terhes nőt eljuttassák egy hajóra. A 2012 című filmben ugyancsak egy hajóhoz igyekeznek, ami Noé bárkájaként megment néhány kiválasztottat. Az Eseményben is folyamatos a haladás, menekülés, de se a szereplők, se a nézők nem tudják, hogy mi elől futnak. A nyáron bemutatott Míg a világvége el nem választ című filmben a két főhős az utolsó hetekben ismeri meg egymást, noha mindvégig egy házban laktak. A film nem árul zsákbamacskát, mielőtt eléri őket a vég, a lány a családját, a férfi pedig kamaszkori szerelmét akarja újra látni. Útjuk során egymásba szeretnek, aminek inkább a magány és az elkeseredettség adja az alapját, mintsem a vonzalom, de legalább nem egyedül töltik az utolsó napjaikat.
Posztapokaliptikus filmek:
Miután eljött a világvége és az emberiség egy része valahogy mégis túlélte, újjá kell építeni a világot. A Waterwolrd – Vízivilág című filmben egyáltalán a szárazföldet is meg kell találni, hogy legyen mire építeni, miután a globális felmelegedés következtében felolvadt jégtáblák eltüntették a szárazföldet. A 9 című animációs filmben robotok vették át az irányítást a világ felett, és 9 zsákszerű emberke indul a maradék civilizáció megmentésére. A Wall-E-ban már emberek sincsenek a pusztulásig elhasznált Földön, egy kis robot maradt csak, mint működőképes tisztogató. Az emberek egy hatalmas űrhajón tengetik az idejüket már több száz éve, egészen addig, amíg életképes organizmust nem találnak a Földön. Erre a célra küldik le Évát, a felderítőrobotot, aki Wall-e jóvoltából talál is egy élő növényt, de az anyahajó mégsem engedi haza az embereket… Az Időgépben időutazással kerülünk egy világvége utáni állapotba. A főhős olyan távoli jövőbe utazik, ahol a korának maradványaival, lepusztult emlékeivel találkozik csak, és egy mutálódott fajjal, akik a föld alatt, napfénytől elzárva fejlődtek, és akik rettegésben tartják a felszín felett élő törzseket.
A posztapokaliptikus sorozatok közé tartozhat még a Mátrix-trilógia, a Kaptár franchies, és a készülőfélben lévő Éhezők viadala-filmek is.
Mindenkinek szerencsés túlélést, bízzunk a happy endben!
No Comment