Dalok világvégéhez


seeking a friend for the end of the world

seeking a friend for the end of the worldBármilyen hihetetlen, de a héten lehet mozini úgy is, hogy nem A sötét lovag – Felemelkedést nézitek meg. Az egyetlen alternatíva látszólag a hölgyeknek kedvez, hiszen egy romkom sziluettjei derengenek fel a Batman árnyéka mögött. A Míg a világvége el nem választ (Seeking a friend for the end of the world) Steve Carell és Keira Knightly rendhagyó szerelmeses komédiája, amelynek keretét a közelgő armageddon szolgáltatja. A héten visszatérünk még a filmre, de előzetesként összeszedtem nektek pár dalt, amely a világvége előtt pár perccel majd szórakoztatónak tűnhet.

R.E.M.: It’s the End of the World As We Know It (And I Feel Fine)

Tavaly többen érezték úgy, hogy vége a világnak, pedig csak az R.E.M. oszlott fel. Hogy ez miért baj, arról az alábbi dal szerintem csont nélkül meggyőz mindenkit, akinek van füle, a többieknek majd elmutogatjuk. Egyébként feltehetően minden idők legvidámabb világvége dala, pont olyan vidám, amilyen Lorene Scafaria vígjátéka! Legutóbb mintha a Jégkorszak 4. trailerében hallottam volna egy feldolgozását, na azt mondjuk inkább nem erőltettem volna.

U2: Until the End of the World

Ezt a Freddy Mercury emlékkoncerten hallottam életemben először, a U2 “műholdas bejelentkezés” útján vett részt, mivel épp saját koncertjüket adták valahol a világ másik végén. Az akkor futó Achtung Baby album egyik emblematikus dala, még ha sláger talán nem is vált belőle. És egyébként igen, valami ilyesmi szállós, a pánikon már túlesett, leszedált hangulatúnak képzelem az armageddont. A dal el is hangzik a filmben, legalább is a soundtrack albumon rajta van, bevallom, én nem emlékszem, hogy hallottam volna.

The Cure: The End of the World

2002-ben hangzott el a magyar zenecsatornán az alábbi felkonf: “A Cure tagjai szakítottak az eddigi depressziós hangzással. Következzen legújabb slágerük, a Világvége“. Lehet, hogy csak én éreztem némi embivalenciát a két mondat között, még ha lényegében amúgy nem mondott hülyeséget a tévébemondó lány. A zenekar nevét viselő album szerintem méltánytalanul kevesett emlegetett munkája Robert Smith-nek, engem akkoriban kifejezetten megyőzött, hogy nem feltétlen igaz, hogy “régen jobb volt”.

Chris Cornell: Preaching The End of the World

Nem épp a kedvencem, de a szóban forgó Míg a világvége el nem választ címét ennek egy sorából emelte át Lorene Scafaria író-rendezőnő: Call me now it’s alright / It’s just the end of the world / You’ll need a friend in the world / ‘Cause you can’t hide / So call and I’ll get right back / If your intentions are pure /I’m seeking a friend for the end of the world. Mondjuk nekem elég nyavalygós.

Nick Cave and The Bad Seeds – (I’ll Love You) Till The End Of The World

No igen, az sem volna akármilyen flash, ha Nick Cave pokol bugyrainak mélyéről feltörő hangjára néznénk végig, ahogy meteor csapódik a bolygóba, főleg ha egy ilyen szerelmes dallal köszönünk el a világtól. A dal gyönyörűen adja vissza, mit is érezhetnek a film főhősei, akik az emberiség utolsó napjait arra szánják, hogy megleljék elveszettnek hitt szerelmüket. Köszönjük, hogy velünk voltatok, az utolsó kapcsolja le a villanyt.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A pókháló utórezgései
Következő cikk A sötét lovag - Felemelkedés - kritika

1 Comment

  1. Arpad Jakab
    2012. július 24. kedd

    jó válogatás

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .