A lehetetlen – kritika


impossible trailerA lehetetlen (The Impossible)  rendező: Juan Antonio Bayona, főszereplők: Ewan McGregor, Naomi Watts, Tom Holland,  spanyol-amerikai filmdráma, 114 perc, 2012

Sosincs Lehetetlen

Az ezredfordulót meghaladva, az Eiffel-tornyon túl és a portói boron innen, a bikaviadalok hazájában a spanyol filmművészet kezd túlnőni Bunuel és Almodóvar alkotásain. Az utóbbi tíz-tizenöt évben sorra tűntek fel ígéretes, fiatal rendezők spanyolhonból, akik még mindig a nagyok árnyékában léteznek a közönség számára. Pedig hány emlékezetes filmmel ajándékoztak meg minket, még ha külföldi (többnyire amerikai) koprodukcióban is.

a lehetetlen poszterPéldául Alejandro Amenábar a Másvilág, a Belső tenger vagy a Nyisd ki a szemed c. filmekkel, a Sötétkékmajdnemfekete rendezője Daniel Sánchez Arévalo, a thriller/horror fronton Jaume Balagueró az Amíg alszol és a REC-sorozattal, Julio Medem a Szex és Lucia-val, nők közül pedig Isabel Coixet, aki kétszer is rendezte Sarah Polley-t (Az élet nélkülem, A szavak titkos élete). És Juan Antonio Bayona, aki második egészestés filmjével, a Lehetetlennel végérvényesen bizonyította, hogy érdemes rá is figyelni.

Bayona 2007-ben rendezte első filmjét, az Árvaházat, ami felett még Guillermo del Toro atyáskodott, és amiért 2008-ban meg is kapta a Goya-díjat. A Cannes-i filmfesztiválon bemutatott, majd vastapsot kapott film sikerességét főleg annak köszönheti, hogy Bayona rendkívül ügyesen mozog a horror, thriller és a családi dráma metszéspontjain, amivel a horror alapszituációból egy keserédes mesét sikerül kreálnia, ezzel minden érzékünkre, érzelmünkre zsigerig hatnia. Sokan giccsesnek nevezték az Árvaházat (ahogy tették most a Lehetetlennel is), pedig szó sincs giccsről, egyszerűen nem mindennapi módon építi be és nagyítja fel a cselekmény egyes elemeit, ami az ilyen filmekben szokatlan a nézői elvárástól. Itt működik minden, ami más hasonló témájú filmben eddig nem.

Lehetetlenben Bayona a 2004. december 26-ai, több százezer ember halálát okozó indiai-óceáni szökőár eseményeit dolgozza fel a Belon család történetén keresztül. A Japánban dolgozó Henry (Evan McGregor) és orvos felesége, Maria (Naomi Watts) három fiukkal karácsonyozni érkezik Thaiföldre. A kezdetben idillikus nyaralás karácsony másnapján tragédiába fordul. A Belon (illetve a filmben: Bennett) család pihenését egy semmiből feltűnt szökőár zavarja meg, ami a partot minden épületével és növényzetével a földig rombolja. Az öttagú családot szétszakítja az ár, az anya a legidősebb fiúval, míg az apa a két kisebbel keresi kétségbeesetten családja másik felét. A film csak felületileg katasztrófafilm, alapcselekményében inkább családi dráma: a család újbóli, mindent leküzdő egymásra találásáról szól, ami leginkább a szerencsének és véletlennek köszönhető.

Az első fele a szökőár pusztítását mutatja be a maga húsbavágó realitásával, ahogy a víz minden útjába kerülő dolgot, legyen az élő vagy élettelen, magával sodor. Bayona nem fukarkodik a víz brutális pusztításának megjelenítésével, az okozott károkkal és tragédiákkal, sokszor már horrorfilmbe illő izgalmak is érik a nézőt. Az ájulásig sérült anya szenvedését (előbb a parton, majd a kórházban) és a tapasztalatlan fiú túlélésért való küzdelmét sokszor egészen naturális módon ábrázolja a film. Egyszerre kelt együttérzést és undort. A roppant izgalmas első óra feszes ritmusa igazán bevonja a nézőt, ilyen élménnyel ritkán találkoztunk moziban az utóbbi időben. A történet második felében a képi sokk helyett az érzelmek kerülnek előtérbe, a szétesett család, az apa reményteli kutatása, a túlélők kilátástalan keresése elvesztett családtagjaik után.

naomi wattsBayona nem is a film történetével mondott újat, hanem annak megvalósításával. Sokszor felnagyítja az érzékenységre amúgy is okot adó részeket, amire leginkább a zenével játszik rá, ezzel még patetikusabbá téve azt. De ezt mégis az ízlésesség határain belül teszi, úgy, ahogy eddig nem láttuk katasztrófafilmen. Épp az érzelmek hullámzásával tartja meg a néző figyelmét, és miközben tudjuk, hogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, és érezzük, hogy ez bármelyik más filmben már giccses lenne, itt mégsem az.

Bayona már másodszorra mutatta meg, hogy tökéletesen képes egyensúlyozni műfaji határokon, amivel a figyelmet folyamatosan fent tudja tartani, és a szereplőit is ügyesen instruálja. Ahogy az Árvaház, ez a filmje sem egy szokványos hollywoodi darab, az alaptörténete ellenére sem (hiszen az adott volt), mert a néző elvárásait itt is felülmúlja vagy épp keresztülhúzza.10 8

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Fater és a Radiátor
Következő cikk A messzi dél vadjai - kritika

No Comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .