Minden a Szobában kezdődik


szoba sessions part one 001

Pécs mindig is az ország egyik kulturálisan legpulzálóbb városa és egyben a hazai zenei élet mekkája (Kiscsillag, 30Y, Punnany Massif…) volt. Ezért sem meglepő, hogy itt hívták életre közel 7 hónapja a SZOBA|sessions névre hallgató audiovizuális projektet. A nagy ötletek mindig a felhőtlen poharazgatás következtében születnek, ami Thomas Kleiberg fejéből pattant ki a művészközösség népszerű műhelyében a Szoba galériában. A hely üzemeltetőinek (Sándor Ildikó, Hegyi Maja) hathatós segítségével indul útjára a sorozat. A koncepció lényege pofon egyszerű: letisztult, akusztikus élő felvételek rögzítése, közönség nélkül, kizárólag a produkcióra koncentrálva.
letöltés 2A csapat (Dobos Csaba, Czéh-Tóth Máté, Szolykó Dávid, Veszely Dániel, Kovács Zoltán, Hegyi Maja, Sándor Ildikó) a  Tej Esemény után dalával debütált, jelenleg már a 15. videónál tart. Náluk az ismertség nem kitétel, előszeretettel karolnak fel új előadókat. Ennek köszönhetően szélsebesen terjed a hírük a könnyűzenei életben, és már befutott zenekarok örömmel tesznek eleget a felkérésüknek.
Azóta a Szobából is kimozdultak, ám a szellemiség és az ars poetica maradt.
Az egyelőre szerelemgyerekként cseperedő produkciónak hosszú jövőt kívánunk és jósolunk!

Ígérjük, hogy ezentúl időről időre benyitunk hozzájuk. Tegyetek így Ti is!

http://www.youtube.com/user/szobasessions

https://www.facebook.com/szobasessions

Friss videójuk premierjét nagy örömünkre A hetedik sor közepén tartja a brigád, így most következzék Petruska András a hazai akusztikus gitár színtér ifjú csillaga!

 

A beckek új dalának világpremierje természetesen a Szobában zajlott.

 

Annáék már októberben előadták Márti dalát e meghitt közegben. 

 

Cseh Tamás öröksége jó helyen

Ahová beszűrődik a Fény

Egy kis báj a végére!

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Vásznon, hősként halni meg
Következő cikk Gengszterosztag - kritika

No Comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .