III. Frankofón Filmnapok (március 1-9.)


affiche jffA harmadik Frankofón Filmnapok Budapesten március 1. és 9. között kerül megrendezésre az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol közel húsz új, Magyarországon még be nem mutatott filmet nézhet meg a közönség. A rendezvényen olyan filmeket is láthatnak az érdeklődők, amelyek világszerte bejárták a nemzetközi fesztiválokat.

A 2009-ben véget ért Francia Filmnapok után a Francia Intézet úgy gondolta, hogy érdemes lenne folytatni a többéves múltra visszatekintő eseményt. Így 2011-ben elindult a Frankofón Filmnapok, amely „francia” elődjének koncepcióját kibővítve, nemcsak a forgalmazott francia filmek bemutatóit gyűjti egybe, hanem olyan friss filmek premierjeit is, amelyek más, a francia nyelvvel szoros kapcsolatban álló országokból érkeznek (például Belgium, Kanada vagy épp az arab országok), vagy olyan francia filmeket mutat be, amelyeknek még nincs magyar forgalmazójuk.

Drámát, vígjátékot, thrillert, animációs és rövidfilmet egyaránt láthatnak az érdeklődők a Frankofón Filmnapokon. A rendezvénysorozat a Csont és rozsda című társadalmi dráma vetítésével indul, melynek főszereplője Marion Cotillard, akit BAFTA- és Golden Globe-díjra is jelöltek a balesetet szenvedett állatidomár megformálásáért. Számos premierfilmet, többek között két libanoni filmdráma mellett francia koprodukcióban készült alkotásokat is bemutatnak. Március 9-én, az esemény zárónapján Noémie Lvovsky Camille ismétel című francia vígjátékát játsszák, amelyet később a magyarországi mozikban is megtekinthetnek az érdeklődők.
A filmfesztiválhoz idén Algéria, Görögország és Szenegál is csatlakozott. A rendezvény vendége lesz Antonisz Kafetzopulosz görög színész, valamint négy rendező, a francia Léos Carax, a libanoni Bahidzs Hodzseidzs, a marokkói Fauzi Benszaidi, valamint Olivier Assayas.

Idén külön figyelmet fordítanak Olivier Assayas világhírű francia rendezőre, aki anyai ágon magyar származású, beszéli is a nyelvet és különleges kötődése van Magyarországhoz. Az ő munkássága előtt tiszteleg a filmnapok retrospektív szekciója: öt filmet láthat a rendezőtől a közönség március 1. és 5. között. Alkotásiban közös elem a fiatalság, valamint a fiatalokat érintő problémák: látható lesz többek között Az üres lap, amely felvezetője a Május után című filmnek, utóbbit szintén még a bemutató előtt vetítik a közönségnek. A film által bemutatott fiatalság a politikai lázadások és az egyéni önmegvalósítás között mozog.

Március 4-től a fesztivál legfontosabb filmjeit hat vidéki nagyvárosban, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Pécsen, Szegeden és Szolnokon is vetítik.

A hat nagyvárosban látható filmek:

Camille ismétel (Camille redouble)
Casus Belli és Platón Akadémiája (Académie de Platon)
Holy Motors
Május után (Après mai)
Jöjjön már az eső (Que vienne la pluie)
Nyári időszámítás (L’heure d’été)
Rövid az élet és Halál eladó (Courte Vie et Mort à vendre)
Üres lap (L’eau froide)

Teljes program: itt!

holy motors esHelyárak:
diákjegy: 700 Ft
1 filmvetítés: 1000 Ft
5 filmvetítés: 4000 Ft
10 filmvetítés: 7000 Ft

Budapesten kívüli vetítések:

Debrecen: március 8-14., Apolló Mozi
Győr: március 8-14., Petőfi Sándor Művelődési Ház
Miskolc: március 7-13., Művészetek Háza
Pécs: március 7-14., Apolló Mozi
Szeged: március 4-11., Belvárosi Mozi
Szolnok: március 7-13., Tisza Mozi 

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Zenei klipek - a westernfilmes
Következő cikk Ha Luke Skywalkernek lett volna számítógépe...

No Comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .