Támadás a Fehér Ház ellen (Olympus Fas Fallen) rendező: Antoine Fuqua, főszereplők: Gerard Butler, Morgan Freeman, Earon Eckhart, Angela Bassett, Dylan McDermott, Ashley Judd, amerikai thriller, 111 perc, 2012 (16)
– Terroristákkal nem tárgyalunk.
– Nem baj, mi házhoz megyünk.
Fuqua legújabb filmjében saját otthonában kerül életveszélybe az USA elnöke, ami a nagy visszatérést jelent(het)i egykori testőre számára.
A korán és értelmetlen módon megözvegyült Asher Úr a közösség megbecsült tagja, így bőven kijár neki, hogy Ty Pennington és csapata megszépítse otthonát. Egy tévedés folytán azonban turistának álcázott rosszfiúk jelennek meg nála és a szögbelövő helyett automata fegyverekkel látnak munkához, őt magát pedig nem egy puccos helyre küldik nyaralni, hanem le a pincébe. Na ez az igazi Extreme Makeover Home Edition!
„Az Olümposz elesett.” Nem vagyok valami jó kódfejtésben, számomra ez a filmcím azt jelenti, hogy valaki elment Görögországba és lerugdosta az isteneket a hegyükről. Ja, hogy „Támadás a Fehér Ház ellen”? Hát akkor miért nem ezt mondjátok? Vagy talán minden amerikai tudja, hogy az Olümposz Fehér Házat jelent? Mert akkor tényleg megérte átnevezni. Földönkívüliek, szökőár, meteor, szovjetek, vírusok, arabok, jégkorszak. Mi a közös bennük? Mindegyikük csak ideig-óráig tudta térdre kényszeríteni az Egyesült Államokat. A baj ezúttal Korea felöl jön, se nem Északról, se nem Délről, egyenesen a demilitarizált zónából – jó, hogy nem mindjárt egy lakatlan szigetről – és egyetlen célja van, megmutatni az amerikaiaknak, milyen is a nélkülözés, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy Észak-Koreában a nélkülözés lényegében önerőből történik. Ennek elérése érdekében az amerikaiakat a saját atomarzenáljukkal kívánják megsemmisíteni. Na igen, csak a halott amerikai tudja igazán, milyen is a nélkülözés.
Az Air Force One legénységét szabadságra küldték, a Függetlenség napján épp hogy túl vagyunk. A dél-koreai elnök látogat a fővárosba, hogy amerikai kollégájával megbeszéljék, mekkora veszélyt jelent az északi szomszéd fenyegetése (nem mellesleg Szöul Washington testvérvárosa). A delegációt Asher elnök otthonában, a Fehér Házban fogadja. Az álmoskönyv szerint aktuálpolitikai események megfilmesítése – feldolgozása – során a regnáló elnök bőrszínének megváltoztatása nem jó jel, azonban Aaron Eckhart ügynöke megéri a pénzét.
A terroristák a különleges erők által az afganisztáni bevetések során használt, állig felfegyverzett AC-130 Spooky repülőgépet eltulajdonítják (valahonnan) és halál nyugodtan a főváros légterébe repülnek vele (valahogyan), hogy aztán ott két béna F-22 Raptorral végezzenek és zavartalanul folytassák tovább útjukat a végcél felé (valamiért). Az első ütést a gyomorszájba akkor kapjuk, amikor a Fehér Ház tetejére kitűzött csillagos-sávos lobogót a szanaszét röpködő lövedékek megszaggatják. A többit innentől folyamatosan. Némi kaszabolás után a gunship (repülőgép, amin nagyon-nagyon sok csöves fegyver van) végül mégiscsak találatot kap és zuhanás közben telibe kapja a Washington Emlékművet, ami a 2011-es földrengés óta helyreállítás alatt áll, így nem fogad látogatókat…szóval nyugi. Ezek után a turistáknak álcázott fegyveresek és harcjárműnek átalakított kukásautók lepik el a környéket. Az utolsó emberig harcoló biztonságiaknak és rendőröknek esélyük sincs, szerencsétlen Cole Hausert megint lelövik, akárcsak a Die Hard 5-ben. Az elnök és emberei, a teljesen felesleges, így hamarosan halott dél-koreai elnök (passz) testőrségéből átvedlett túszejtőkkel együtt a bunkerben (35 méter 4 perc alatt, a közös képviselőt máshol kirúgnák ezért), a Fehér Ház a terroristák uralma alá kerül.
Az elnök feleségének (Judd…hüp-hüp) halála után a testőrségtől fájó szívvel távozó Banning ügynök (Butler) a közeli Pénzügyminisztériumból lesz szemtanúja az eseményeknek. Félelmet nem ismerve ered a terroristák nyomába és a nagy zűrzavarban azonnal le is szed belőlük néhányat. A „Van bent egy emberünk” – a segali életmű kihagyhatatlan része és ezt – sajnos – azóta más akciófilmek is átvették. A válságstáb (Freeman, Basset etc.…nem semmi) egyetlen reménysége Banning. A sikertelen katonai akciók után a válságstáb egyetlen reménysége még mindig Banning. Hatalmas szerencse, hogy a rendszergazda elfelejtette törölni a jelszavát, így másfél év elteltével is hozzáfér a biztonsági rendszerhez. A bunkerben kiderül a terroristák szándéka, az atomtöltetű rakéták hozzáféréséhez szükséges kódok a túszaik fejében vannak. A sokcsillagos tábornok viszonylag hamar elárulja a sajátját, a hadügyminiszter asszonyt (Melissa Leo) már meg kell rugdosni ehhez, majd mielőtt végeznének vele, Banning kimenti. Az elnök, elődeihez hasonlóan nem tárgyal terroristákkal, így őt a fiával (Finley Jacobsen) lehetne zsarolni, csakhogy őt Banning kimenti.
Banning és Kang (Yune, aki mellesleg Washingtonban született) végig üzengetnek egymásnak, hogy melyikük fogja előbb szétrúgni a másik seggét, de ez már a Die Hard 4.0-ban is inkább kínos volt, mint vicces. A túszejtő akció nem sikerült volna, ha nincs egy áruló ügynök (McDermott), akinek beszéde annyira szánalmas, hogy később még ő maga sem hiszi el, ezért nem öli meg Banninget, fordítva viszont igen. Hiánya nem tűnik fel senkinek.
Banning sehogy nem juthat be a bunkerbe, de a terroristáknak dolguk végeztével amúgy ki kell jönni onnan. Mikor megvan a három kód – az elnök nem árulja el, mégis –, a nagy piros számokkal elindul a visszaszámlálás. A főgonosz likvidálása után az utolsó pillanatban ezt is sikerült megállítani, majd Banning és az elnök előjönnek, a tetőre új zászló kerül és mindenki boldog. Banninget a kórházban dolgozó, így a történéseket közvetve átélő felesége (Mithcell) várja kint.
Aki szokott olvasni vagy nézni autós teszteket, biztos találkozott már azzal a fordulattal, hogy a dizájn és a kényelem a funkció rovására ment a tervezés során. Nos, ebben a filmben mindent alávetnek az akciónak, titkon bízva abban, a néző sem a film megtekintése során, sem azt követően nem teszi fel magának a kérdést, most akkor hogy is van ez?
Agy kikapcs, mozigép bekapcs, jöhet egy nagy adag tesztoszteronszagú patriotizmus. Nézzük meg Butlerért, a szinkronért, az akcióért, a hazáért! Na meg azért a jelenetért, amiben elmagyarázzák Banningnek, hogyan kell megállítani a visszaszámlálást.
Mr. Obama (himself) nyugodtan hajthatja álomra a fejét, otthonát szerencsére nem a filmben ábrázolt módon védik.
No Comment