A háború sámánja (Rebelle / War Witch) rendező: Kim Nguyen, főszereplők: Rachel Mwanza, Alain Lino Mic Eli Bastien, Serge Kanyinda, Mizinga Mwinga, Ralph Prosper, kanadai filmdráma, 90 perc, 2012 (16)

Már magának a ’gyerekkatona’ kifejezésnek a meghatározása is komoly vitát váltott ki, van-e értelme külön kezelni a fegyverrel ténylegesen harcolók és nem harcolók (szakácsok, hordárok, hírvivők stb.), valamint a harcok miatt menekültté, éhezőkké, árvákká válók jogi helyzetének megítélést. A legnagyobb probléma továbbra is az, hogy bár a nagy nehezen megszületett nemzetközi egyezményeket számos ország aláírta, a saját jogrendszerébe beépítette és azokat magára nézve kötelezőnek tartja, pont a harcokkal érintett országok azok, melyek ezekre az egyezményekre magasról tesznek, ráadásul a beavatkozás és a szankcionálás sem egyszerű.
A természeti erőforrásokban bővelkedő, polgárháború sújtotta egykori belga gyarmaton, a Kongói Demokratikus Köztársaságban forgatott kanadai film egy gyerekkatona történetét mondja el. Komona falujában a felnőtteket megölik, őt és a társait a lázadók elrabolják. Egy rajtaütés során egyedül Komona marad életben, így ettől fogva sámánként tisztelik. Kábítószer hatása alatt állva a lemészárolt falubeliek, köztük a szülei szellemei kísértik és mindig felhívják figyelmét a közelgő veszélyre. Különleges képessége révén Komonára, mint egyfajta kabalára tekintenek és abban a megtiszteltetésben lesz része, hogy bemutatják a lázadók vezérének a Nagy Tigrisnek (ami ugyan nem él Afrikában). Komona és Varázslónak hívott társa ha lassan és bizonytalanul is, de egymásba szeretnek és egy jobb, emberibb élet reményében többször is megpróbálnak megszökni. Közben évek telnek el, Komona a történetet születendő gyermekének meséli el.

Kim egy állítólagos burmai történetet helyezett át Afrikába. Életszerűen mutatja be, mennyire könnyen befolyásolhatók és a harcok képére formálhatóak a gyökerüket vesztett gyerekek. Parancsnokukkal szemben engedelmesek, feltétlen alázatot és hűséget tanúsítanak, gyorsan tanulnak, nem éreznek bűntudatot, hajtja őket a bosszúvágy, nincs családjuk, nincs hova hazamenniük és nem kérnek zsoldot. A gyerek ideális katonaanyag, az előzőeken túl kicsi és gyors is és ezt a hadurak is nagyon jól tudják. Egyszerűen használható kalasnyikovot adnak a kezükbe, egy kis buzdítás, dicséret vagy valami apró jutalom és máris erősebbnek érzik magukat a civileknél, elhiszik, hogy élet-halál urai. Félelemérzet nélkül a halálhoz valóviszonyuk is közömbös. A harcok szünetében azonban jut idő a játékra, a gyermeki csínytevésre és a szerelem megtapasztalására.
A film további erőssége, hogy nem nevezi meg a cselekmény pontos helyszínét, a felkelés társadalmi, katonai, politikai etnikai és vallási aspektusait. Ez egy globális probléma, ami globális megoldást kíván.
Ha tetszett a kritikánk, kérlek nyomj egy lájkot!



No Comment