Elysium – Zárt világ (Elysium), rendező: Neill Blomkamp, főszereplők: Matt Damon, Jodie Foster, Sharlto Copley. Amerikai akció- sci-fi, 116 perc, 2013. Kh: 16.
Az Elysiumra azért haragszanak olyan sokan, mert az év, de minimum a nyár legjobb filmjét várták, és annyi biztosan elmondható, hogy nem lett az. Neill Blomkamp pár éve a District 9-nal lépett be a látókörünkbe, ünnepeltük, mintha adócsökkentést hozott volna, pedig csak eredeti ötleteket, új hangulatot, profi mozit. Ez majdnem mind igaz második, immár semmi punkoskodást nem mutató filmjére is, ám sajnos berántotta őt magába egy olyan miliő, nevezzük az egyszerűség kedvéért Hollywoodnak, ahol ideig-óráig tolerálják csak a forradalmárokat.
El lehet képzelni azokat a kommenteket, amiket a forgatókönyv-vázlatára kapott a helyi szakiktól: „Neill, jó a váz, de kéne bele egy rákos gyerek. De, de, bízz bennem!”, vagy „Te Neill, ennyire nem kell belemenni a részletekbe a karakterekkel, nincs ideje a nézőnek erre…” „Blomkamp fiam, ezt meg ezt a jelenetet kidobjuk, ezt meg átírjuk és akkor mehet. Hogyhogy akkor nincs értelme, hát robbants fel valamit a 32. oldalon és akkor nem olyan feltűnő!” Nyilván próbálom kimosni a szarból szegényt, pedig simán lehet, hogy önként s dalolva készített mainstreamet, sajnos a butábbik fajtából. Pedig annyi minden szerethető az Elysiumban, hogy az ember szíve szakad belé. A kézikamerázós hangulat mindig kétélű fegyver, de emberünk keni-vágja, hogyan kell kordában tartani, hogy hozzáadjon az élményhez, ne pedig elvegyen abból. Mint ahogy az alapötlet, a gazdagok a sztratoszféra külkerületébe költözése is zseniális – csak épp átgondolatlan. Hogyan lehet bekerülni az elitbe? Simán lehet jegyet váltania annak, akinek van pénze, vagy ez már egy újfajta arisztokrácia, ahol a jog legfeljebb öröklődik? Ha mégis előbbi, miként tenne szert bárki két kiló kenyérnél nagyobb vagyonra abban a környezetben, amit itt lefestett? (Vegyük például az Éhezők viadalát, ott kerek-perec arra megy ki a játék, hogy a győztes bekerüljön az oligarchák körébe, ezzel adva reményt a prosztóknak.) De a kedvenc problémafelvetésemre a Filmtekercs csapott le nem sokkal előttem: mi lesz Elysiummal, ha minden a Földön maradt félprimitív bűnöző és szegénylegény belakja az elitnegyedet? És hát Blomkamp sejti, hogy mi, hiszen dél-afrikai: a történelem szerint, ha lebontjuk a falakat, akkor bizony nem a gazdagság lesz magától értetődő minden addig szegénynek, hanem egy szarbarna katyvasz jön létre. A német újraegyesítés után pár évvel azért már a nyugatiak arcára is ráfagyott a mosoly; abba meg bele sem mernek gondolni Szöulban, mi lenne az országukkal, ha egyszer csak megnyernék a háborút és a nyakukba szakadna többmillió képzetlen, tanulatlan, nagyrészt vallásosan kommunista, a despotizmusra szocializálódott észak-koreai testvérük.
Így lett az Elysium egy átgondolatlan, ám a maga módján szórakoztató akciófilm, amely okosabbnak tűnt messziről, mint amilyen valójában. És egyébként meg amilyen vacak volt a felhozatal, még így sem maradt le olyan nagyon attól, hogy a nyár legjobb mozija legyen.
No Comment