A kör bezárul címmel Kovács András Bálint írt könyvet Tarr Béla filmjeiről, kifejezetten szakmai, elemző szemmel. Ha kíváncsi vagy, mi leledzik a maratoni hosszú lassú snittek mögött, akkor most meg is tudod, meg nem is.
A könyvet itt találod a Libri oldalán>>
Kétszer vágtam a falhoz a könyvet olvasás közben. Ezzel együtt nem volt kétséges, hogy végigolvasom, mert azért érdekelt. Furcsa ambivalencia, pont így voltam anno Tarr Béla filmjeivel is, idővel pedig ez is, az is leülepedett. Ami a kötet első harmadában kicsit felidegesített, hogy egy olyan megközelítést olvastam ki belőle, amely egy kritika és feltétel nélküli rajongóé. Nem írja le, hogy „szerintem egy korszakalkotó zseni”, de olyan aprólékosan morzsolgat számomra érdektelennek tűnő információkat, ahogy a Brian életében szedi össze a sokaság az álpróféta saruját, mindenféle jelet és üzenetet látva bele. Többször ráadásul úgy éreztem, hogy negyedszerre tárgyaljuk meg ugyanazt – leginkább, hogy ezek a snittek aztán tényleg hosszúak.
Valójában könnyen lehet, hogy eleve ellenségesen közelítettem meg a szöveget. Ennek oka, hogy hozzászoktam, Tarr Bélát szent tehénként kezeljük és az attitűd engem taszít, nem csak az ő esetében, hanem általában, bárki felől érkezzen és bárki felé tartson. Ez mondjuk annyiban érdekes, hogy egy fejezet kifejezetten annak szentelt, hogy megvizsgálja, mitől ignorálja a hazai értelmiség ezeket a filmeket, szemben a külföldi kritikákkal, amelyek dicsőítik. Mondom, nekem homlokegyenest más a tapasztalatom e filmek hazai megítéléséről, de így is hasznosnak érzem leírva látni azt, amire kilyukad – és nem, nem arra, hogy mert a magyarok hülyék volnának.
A szerző többnyire a kályhától indul el, alapvetéseket is megfogalmaz, hogy aztán ezekre építkezzen. Érvelése követhető, egyenes, nem bújik olyan vallásos szólamok mögé mint „másik dimenzió”, meg „nem vizsgálható hagyományos módon”, amikkel általában takargatni szokták az emberek, hogy gőzük nincs, mi van. Ehelyett leírja, mi van és azt is, hogy miért. Ezek néha evidenciáknak tűnnek, de ez sem véletlen, hiszen A kör bezárul elsősorban egy baromi jó tankönyv. A filmhez valamelyest már értő olvasóhoz szól (gondolom, leginkább diákjaihoz), de nem magas lóról, nem kreál pszeudó összefüggéseket (talán egyszer-egyszer), csak hogy legyen hol elsütnie egy sor idegen kifejezést. Úgy tűnik, tényleg közelebb akarja hozni a közönséget a Tarr-filmekhez. Ráadásul elismeri, hogy van, akinek ez a stílus egyszerűen unalmas. Itt nagy kő esett le a szívemről.
“Mert az élet, mint egy Tarr Béla-film, nem múlik el, csak abbamarad.” – Paulo Coelho
Sőt amire nem is számítottam volna még az elején, egy alkalommal még szembe is megy vele, amikor azt elemzi egészen érdekesen, hogy ő bizony másképp viszonyult ezekhez a nyomorult karakterekhez, mint az alkotók. Szerinte ezeket nem lehet szeretni (azért, mert), míg Tarr Béla és alkotótársa Hranitzky Ágnes állítják, ők igenis szeretik őket (azért, mert). Azért ez egy sokat mondó tapasztalat! Azt vizsgálni, hogy miből indult ki az alkotó és ezzel szemben miből a néző, aki ráadásul még csak nem is ellendrukkerek közül való. Én is azt hittem, hogy ezek a formák direkt ilyen visszataszítóak és ha most kiderül, hogy az alkotói szándék egészen más volt, akkor sokan sokmindent félreértettünk az évek során. Nagy kár, hogy a szerző aztán biztonsági játékra törekedve mégiscsak megvédi Tarrt, miszerint biztos mást ért „szeretet” alatt, mint mi. De ilyen szerintem nincs, ez nem védhető. Érthet mást olyan kifejezések alatt, mint „a magyar film halála” vagy „végső vágás joga”, de ne tartozzon már ide az is, hogy „szeretet”, „iszony” vagy „krumplileves”.
Bár a könyv végére érve sem vagyok meggyőződve minden grafikon létjogosultságáról, kár lenne tagadni, hogy én speciel közelebb kerültem Tarr filmjeihez. Nem voltam eddig se kifejezetten ellene, gyakran túlzásnak érzem, de most például szívesen végigülném az életművet, hogy az olvasottak viszonyában nézzem újra. S bizonyára utána is azt gondolnám, itt-ott azért sok a jóból, de azért beljebb vagyok egy körrel.
Érdemes ezt is:
